a legjobb sorozatok evör – 4. oldal

Szóval a börtönös cuccok mellett én bizony számtalanszor előveszem a Sebhelyesarcút, a Keresztapát, a Volt egyszer egy Amerikát, a Casinot, pörög a Nagymenők, a Carlito útja (!)… már kitaláltátok melyik sorozattal kezdjük a negyedik oldalt, igaz?

Maffiózók (1999-2007)

James Gandolfini, aki Tony Soprano megformálásáért született erre a világra.

A keménykezű, ámde labilis, pánikrohamokkal és belső démonaival küzdő maffiafőnök karaktere még arra is rávett, hogy szivarozzak és csengőhangnak a Woke up this morning-ot használjam évekig.

Első blikkre talán kicsit furcsa – főleg a fent említett filmek tükrében – hogy a Sopranos nem kapkod, nem rohan sehova, de hát itt adott volt, hogy nem kell két-három órába besűríteni a történéseket, itt lehetünk mi a légy a falon, vagy épp Tony vállán, nyugodtan betekinthetünk a mindennapokba, hogy aztán a megkedvelt karakterek amolyan pre-Trónok harca módon hulljanak el, de hát ilyen az élet a maffiában: a család az első, és ha ezt a szabályt megszeged, akkor beton a lábra és mély levegő.

A Maffiózókon nagyon nehéz fogást találni, még a végét sem rovom fel, mert a maga módján zseniális lezárást kaptunk, bár anno nagyobb volt a csalódottság, mint a HIMYM végénél.

Mit is mondhatnék? Ha még nem láttad: ess neki. Ha már ledaráltad, akkor itt az ideje újranézni, mert ez egy klasszikus.

Ennyi ideig darálhatod: 3 nap 14 óra.

Dexter/Lost – egy kalap alatt

Valamikor túl kell esni ezen a kettőn, hát keresve sem találhatnék jobb helyet nekik, mint a Maffiózók alatt.

Szóval amíg a Soprano kalandnak el tudom nézni a szokatlan lezárást, addig van ez a két jómadár, amikben rengeteg a közös pont.

Mind a kettő abszolút darálós sorozat volt, újító, kiemelkedő, mérföldkő. Szinte letehetetlenek számomra, a toplista elején tanyázva.

Aztán (így utólag azt mondom a Dexternél ez kevésbé volt indokolt, a Lost-nál ugye nagyon) a struktúrájukból fakadóan ahogy teltek az évadok, már nem volt más kiút a készítők – pontosabban inkább az írók – számára, mint hogy egyre mélyebbre mentek és a csavarokat újabb csavarokkal oldották meg és fel, mígnem aztán egy olyan helyzet állt elő, aminél a gordiuszi csomó hadművelet maradt az egyetlen megoldás.

A Dexter végének blődsége kis túlzással hazavágta az egész élményt, míg a Lost zárása… nos azzal valaki vagy meg tud békélni, vagy nem, de az biztos, hogy hagyott keserűséget a szájakban.
De attól függetlenül, hogy mindkét széria méltatlanul hagyott itt minket, nem lenne fair elvitatni, hogy mekkora hatással voltak.

Rám is (meg gondolom sokakra), illetve a tévézésre magára. Mert tényleg korszakalkotó sorozat volt mindkettő, de bár inkább csak félbeszakították volna őket.

Ennyi ideig darálhatod: Dexter: 4 nap / Lost: 5 nap 1 óra.
Ebben benne vannak az utolsó részek is, szóval azt vond le belőle.

Most pedig evezzünk vidámabb vizekre egy kitekintés erejéig, a világ legjobb sitcomjával folytatom, aminél szinte sértésnek érzem, ha beskatulyázom ebbe a kategóriába. Irány az ötödik oldal!

Gyerünk tovább a következő lapra, még rengeteg sorozat vár ránk!

Ez még korántsem a vége, vár az 5. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!