Sorozatfinálék, amiket szívből utáltam

Nincs is jobb érzés, mint elmerülni egy új sorozat világában. Amikor magába szippant a hangulat, mi pedig képesek vagyunk feláldozni a nyolc óra alvás tetemes részét a “csak még egy részt” gondolatmenet oltárán.

Mindannyiunkkal megesett már, igaz?

S a dolog szépsége talán leginkább abban rejlik, hogy mindegy is milyen szériáról van szó épp. Lehet ez egy háborús minisorozat (igen, bizony az Elit Alakulat villant be elsőként, nem szégyellem), vagy épp egy feszült dráma, de az sem ritka, hogy egy mezei sitcom darálása okoz ásításokkal tarkított másnapokat.

Mert ahogy teltek-múltak az évtizedek, úgy tudtak egyre minőségibb szériákat a képernyőre varázsolni a csatornák. Ebben persze nagy szerepe volt a streamingszolgáltatók térhódításának is (bár az éllovasnak minőség terén én még mindig az HBO-t tartom), de ez talán mindegy is: a lényeg a mi szempontunkból az, hogy igazán el vagyunk kényeztetve jobbnál jobb szériákkal.

Azonban, amíg – tényleg – egyre jobb sorozatokat (hogy félreértés ne essen a fogalmazásom miatt: szóval évadokat) kapunk, egy valami nem nagyon változott.

Mégpedig az, hogy még a legminőségibb – legdrágább – legszeretettebb sorozatot is iszonyatosan nehéz lezárni.

Ennek számtalan oka van. Ez most nem csak ilyen kitöltőmondat, tényleg, rengeteg tényező befolyásolja, hogy miért is (majdnem) lehetetlen jól befejezni egy sikeres szériát.

Az első és legfontosabb, hogy a jó lezárásra készülni kell. Már persze nem nekünk, nézőknek, hanem az íróknak. Az nagyon ritkán sül el jól, hogy ha az utolsóelőtti évad végén ülnek össze kitalálni, hogy akkor most mi is legyen a zárás. Ez csak úgy működhet jól, ha már az elején tudják azt a kerek történetet, amit el akarnak mesélni. Persze ha menet közben nagyobb siker lesz, mint amire számítanak, akkor a közepét ki lehet tölteni plusz évadokkal, de akkor is… ha nem tudják, hogy pontosan merre haladnak, milyen cél felé, akkor valószínűleg egy összecsapott finálét kap a nép.

Apropó nép: fáj ezt leírnom, de sokszor mi magunk, nézők vagyunk a bűnösök. Mert hát ugye úgy működünk mi, hogy megszeretjük a kraktereket (vagy épp megutáljuk) és magunkban mindegyikőjük sorsát jó előre elrendezzük. Én így, te úgy, a harmadik pedig egészen másképp… képzelhetitek, hogy így mennyire nehéz végül mindenkinek a kedvére tenni. Nem is nagyon szokott összejönni.

De ezek olyan esetek, amikor az írók megkapják a lehetőséget, hogy úgy – és nagyjából akkor – zárják le a sorozatot, amikor és ahogy ők szeretnék. És ez bizony a ritkább eset. A legtöbb sorozatvagy meg sem kapja a maga rendes fináléját, vagy csak valami elkapkodott, hirtelen összecsapott, nem tervezett vég az, amivel búcsúzunk. Ilyen esetekben persze kár lenne a készítőket ostorozni, hisz nem ők akarták így, mi most nem is ezeket vesszük górcső alá, hanem a terv szerint lezárt, ám a fináléval hatalmas közfelháborodást okozó alkotásokat.

Avagy azokat a finálékat, amiket szívből gyűlöltünk – okkal, vagy épp anélkül, ez majd kiderül.

Jöjjenek most az én negatív kedvenceim, de ti is tegyétek bele a részeteket: az utolsó oldalon majd hozzászólásban írjátok meg nekünk, hogy melyik sorozat zárás volt az, amelyiktől a leginkább a falra másztatok. 

Elöljáróban ennyit, lássunk is neki.

True Blood

…csak azért, hogy a végén pontosan a választás lehetőségét vegyék ki a kezéből az írók és és az önnön boldogsága érdekében egy visszavonhatatlan, drasztikus lépésre kell rászánnia magát.

Nem minden idők legrosszabb zárása ez, de épp eléggé történetidegen ahhoz, hogy akik szerették a szériát és végigzgulták a 80 epizódot, azok csalódottan gondoljanak vissza erre a hét éves etapra.

Ez még korántsem a vége, vár a 2. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!