Mert amiről most szó van, az nem csupán egy sitcom, de ha kell romantikus, ha kell dráma (méghozzá nem is akármilyen), megnevettet, megsirat, elgondolkoztat, megnyugtat… szóval hat rád.
Dokik (2001-2010)
Bill Lawrence a név, 2001 a dátum, és hát lassan tört igazi népszerűségre kis hazánkban, de végül azt gondolom, hogy elfoglalta a neki kijáró pozíciót.
Talán most sokan a fejemet veszitek és azt mondjátok, hogy hé, szépöcsém, ha már sitcom, akkor minimum a Rém rendes családot, vagy a Jóbarátokat kellett volna kiemelned, és hát persze, kult mindkettő, meg előbb is voltak, mint a tojás, de a Rém rendes igazán sosem állt közel a szívemhez, a Jóbarátok pedig (és most berohanok nyitott szájjal….) mai szemmel főképp…. nem vicces.
Én megértem ha másképp gondolod, de próbáld ki egyszer úgy, hogy leveszed alóla a kényszeredett közönség röhögést és lássuk hányszor mosolyodsz el.
Na de hagyjuk is a Jóbarátokat, mert itt most a Dokikról van szó, ámbátor feleslegesen is csépelném a szót, mert a bevezetőben minden lényegest leírtam.
A Scrubs véleményem szerint egyedülálló: intelligens humor, imádnivaló karakterek (egytől egyig), sitcomhoz képest meglepően haladó történet, és olyan drámai pillanatok, hogy a zsepihasználat garantált.
Bármikor megér egy újradarát.
Akárhányadszor.
Ennyi ideig darálhatod: 3 nap 19 óra.
Trónok harca (2011-2019)
Túl korai? Nem baj, mi itt kemény legények vagyunk, nem fordítunk hátat a csalódásnak.
Mert ha a Dexter, meg a Lost vége miatt sírtunk, akkor emlékezzünk vissza, hogy mi ment itt egy évvel ezelőtt, amikor a világ legnagyobb hatású, költségvetésű, meg leglegleg sorozata a végéhez közeledett.
Ha engedélyezett lenne némely középkori módszer, akkor Benioff meg Weiss már rég karóba húzva csücsülne Ned Stark feje mellett Máltán a várfalon.
Én meg bátor voltam és a karantént kihasználva lenyomtuk a Trónok harcát (is), és hát üssetek, vágjatok (megérdemlem), de annyira nem is volt rossz az a záróévad.
Persze a bugyutaságai még mindig megvannak, de így másodszorra már közel sem fájt annyira, talán mert tudtam, hogy mire számíthatok, nem tudom, de a lényeg az, hogy simán lenyomtam, vérnyomás emelkedés nélkül.
Azt pedig szerintem senki sem vitatja, hogy ami előtte volt az a hat (-hét?) évad, az valami olyan televíziótörténeti csoda, ami nem nagyon történik meg. Sajnos. Szóval a Trónok harcának ezen a listán elvitathatatlan helye van, maximum azon lehetne hajba kapni, hogy a toplistán a hányadik helyet érdemli.
De helyezéseket nem osztok, úgyhogy ilyen gondunk nincs.
Ennyi ideig darálhatod: 2 nap 22 óra
A hatodik oldalon jönnek a többiek, tarts velem a záráshoz, a legizgalmasabb oldal maradt a végére! Ne felejtsd el majd a végén megírni, hogy neked mik a kedvenceid!
Jöhet az összes többi kedvenc? Akkor gyere a hatodik oldalra!
Ez még korántsem a vége, vár a 6. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
“a jóbarátok nem vicces”… ne haragudj, de itt elástad magad a szememben…
Nos, a sorozat címe Oz, de a ,kedves’ üzemeltető esélyt se ad a megkeresésére, mert csupán 2 betűt tartalmaz ami kevés a keresésre, de kérdem jómagam így miként találjak rá?
Csillagkapu
SOROZATOK
…amiket mindenképp látnI kell!
VÍGJÁTÉK
2007–2014 Kaliforgia (Californication) – SHO
2004–2011 Törtetők (Entourage) – HBO
2005–2012 Nancy ül a fűben (Weeds) – SHO
DRÁMA
1999–2007 Maffiózók (The Sopranos) – HBO
2002–2008 Drót (The Wire) – HBO
2015–2018 Aranyélet (Easy Living) – HBO
SZERINTEM!
ket pasi meg egy kicsi !
Homeland!
Columbo…stb