Sárkányok háza – 1. évad – 7. rész – kibeszélő

Lassacskán elérünk az első évad végjátékához és ez bizony a legfrissebb epizódon már erőteljesen érezhető is.

A kibeszélő – finoman – spoilereket tartalmaz, így csak akkor olvass tovább, ha már láttad! (avagy ha nem zavarnak az előzetes információk)

Nem tudom ki hogy volt vele, nekem a hatodik rész egy picit üresjáratnak hatott. Szó sincs róla, hogy untam volna, ám a játékidő jelentős része az építkezésről szólt, mindamellett a 10 éves ugrás is emésztenie kellett a szememnek. Aztán a végére persze pont annyira felpörögtek az események, hogy bosszankodhassak az egy hetes várakozás miatt, ám szokás szerint elröppent ez a pár nap és már itt is van a hetedik etap, ami – véleményem szerint – az eddigi legerősebb epizód.

Egy feszültséggel teli temetéssel vágunk neki a résznek, ahol Laenát adják vissza a teremtőnek. Bár Daemon vihogása azonban épp csak felpiszkálja a kedélyeket, mi már tökéletesen érezzük, hogy ez az epizód nem a finomkodásáról marad emlékezetes.

És nem is tévedünk túlságosan nagyot. Az események ugyanis viharos gyorsasággal követik egymást, Rhaenyra és Alicent körömrágós összetűzése mellett egy régóta várt lagzira is sor kerül, ám a csúcspontra még egy kicsit várnunk kell. Az ugyanis akkor következik be, amikor az előző epizódokban egyre növekvő feszültség végre kibukik mindenkiből és egy családi csetepatét követően a gyerekek – Aemond vezetésével – kimondják azt, amiről senki sem mer beszélni.

Innen pedig már nincs visszaút – persze mind tudtuk, hogy ennek a pillanatnak el kell érkeznie – és végérvényesen kialakultak a szemben álló felek. Rhaenyra és Alicent párharca a későbbiekben még nagyon csúnya meglepetésekkel szolgál majd, de egyelőre mindenki a háttérbe vonul rendezni a sorait.

Mindent összevetve több minden történt ebben a szűk egy órában, mint az azt megelőző hatban, nagy kérdés, hogy a szokásos Trónok harca metódust követik az évadból hátralévő részek – azaz nyugodtabb pillanatok következnek -, vagy még jobban rákapcsolnak az írók. Jövő héten kiderül.

Nem lenne korrekt persze, ha csak a pozitívumokról ejtenék szót, mert a The Long Night szelleme ezúttal erősen kísértett és a leglátványosabbnak szánt percek – a sárkányröptetés – sajnos ismét a vak sötét áldozatává váltak.

Még mindig értem, hogy a CGI – főképp ilyen minőségben – baromi drága, de ez így meg felettébb idegesítő, úgyhogy egy köztes megoldással mindenki jobban járna. De lehet, hogy csak én vagyok ezen állandóan fennakadva.

Egy szó, mint száz, a Sárkányok háza most már végleg beváltotta a hozzá fűzött – amúgy kissé alacsony – reményeket és ha ezt a színvonalat sikerül tartani, akkor közel akkora siker lehet, mint amilyen a Trónok harca volt, ez pedig igencsak nagy szó.