Filmkritikák

A viskó (2017) – kritika

A viskó (The Shack) – William Paul Young bestselleréből készült keresztény fantasy, ami nem egy pehelykönnyű alkotás, fogyasztása azonban azoknak sem feltétlenül javasolt, akiknek egy hasonló fajsúlyú mozi amúgy nem ülné meg a gyomrát.  Az ismeretlen üdvözlése Mindenkinek van elképzelése a világról, valamiben mindenki hisz. A kereszténység alternatív valóságot kínál az eszmék szabad piacán, ...[Tovább a cikkre]

Valerian és az ezer bolygó városa (2017) – kritika

Luc Besson űrben játszódó kaland-scifije a Valérian és Laureline című francia képregénysorozat adaptációja. Az alapanyagot e sorok írója ugyan nem ismeri, de a celluloid változat elképesztően menő. Mivel a fiatal felnőtt kalandfilmek piaca már javarészt telített, az ember egyre kritikusabban szemléli az újabb jövevényeket, és sajnos kevés tud bármi érdekeset vagy újat szállítani. A Valerian, szere...[Tovább a cikkre]

Dunkirk (2017) – kritika

Az ember egy kicsit mindig félve írja le, ha rajong valami (vagy valaki) túl mainstream-ért, mert úgyis csak azt kapja vissza, hogy a szóban forgó alany csupán túlhypeolt, mi pedig divatból szeretjük annyira, követve a tömeg által diktált irányt. Nos, ha így járok, ha nem, férfiasan bevallom: én bizony rajongok Nolan munkásságáért. Noha a Csillagok között első megtekintésre egy picit túlságosan mé...[Tovább a cikkre]

To The Bone (2017) – kritika

Még egy melodráma az anorexiáról – szomorú, de sajnos így lehet leginkább jellemezni a Netflix július 14-én megjelent, Keanu Reeves és Lily Collins főszereplésével készült filmjét. A szintén mentális problémákról szóló, a nézőket igencsak megosztó 13 Reasons Why (kritikánk) után a csatornának jó lett volna egy erősebb darabbal előrukkolni, hogy komolyan vehetők legyenek később is ebben a zsánerben...[Tovább a cikkre]

A majmok bolygója: Háború (2017) – kritika

Nem árulok zsákbamacskát: nem vagyok nagy rajongója a Majmok bolygója franchise-nak. Se az 1968 és 1973 közötti 5 epizódot, se a 2001-es remake-et nem kedvelem különösebben. Így volt ez már gyerekkoromban (már ami a régieket illeti) és így van ez most is. Aztán 2011-ben nagyot fordult a világ. Jött Rupert Wyatt, no meg James Franco, és Caesar átformálta bennem a történet iránti érzelmeket. Jó, per...[Tovább a cikkre]

Baywatch (2017) – kritika

1989 és 2001 között, 11 évadon át futott az a sorozat, ami a most harmincasok legtöbbjének egyik meghatározó fiatalkori élménye volt. Majdnem azt írtam, hogy az a széria, ami David Hasselhoffot ismertté tette, de ezt a címet inkább meghagyom a Knight Rider-nek. Szóval a Baywatch volt a sorozat, amit a fiúk a vízi mentő lányok, a lányok pedig a vízi mentő fiúk miatt néztek. No és persze a kiválóan ...[Tovább a cikkre]

Pókember: Hazatérés (2017) – kritika

Kedvenc hálóvetőnk újra a mozivásznon; ezúttal azonban, végre a Marvel otthonos környezetében. Pókember hazatért – megmentve ezzel saját hírnevét és alapos löketet adva a Bosszúállók színes csapatának. Lássuk, hogyan teljesít, legfiatalabb szuperhősünk és hogyan is jutottunk idáig. Pókember mindig is a szuperhősök fenegyereke volt. Egy átlagos tinédzser (mint az olvasóinak nagy része), aki talán ü...[Tovább a cikkre]

Song to Song (2017) – kritika

Terrence Malick legújabb alkotása egy gondosan összeállított válogatásalbum, amely kézen fog és végigkísér minket a fiatalkor útvesztőjében. Előző filmjéhez, a Knight of Cupshoz képest sokkal több a párbeszéd, körbehatárolhatóbb a cselekmény és a kamera is többet időzik a színészeken, a rendezőtől megszokott szabad asszociációk, melankolikus belső elmélkedések és gyönyörű természetképek kavalkádjá...[Tovább a cikkre]

Gru 3 (2017) – kritika

A minap visszatért a világ legjószívűbb gonosza a mozivászonra, és természetesen magával hozta a már két rész óta jól összeszokott csapatot: Minyonok, Margo, Edit, Agnes, és az anya szerep szépreményű várományosa, Lucy. Mielőtt komolyabban belebonyolódnánk a történetbe, és a vélemény kinyilvánításba, nézzük pontosan honnan is indult az alapsztori. Gru egy feltörekvő gonosztevő, akinek ugyan vannak...[Tovább a cikkre]

Nyomd, bébi, nyomd (2017) – kritika

Hollywood az utóbbi években nem produkált igazán emlékezetes, időtálló és egyedi alkotásokat. Nagyon úgy látszik, hogy a remake-ek, és a különféle nyomtatott adaptációk képezik a 2010-es évek filmgyártásának eszenciáját. Kétségtelen azonban, hogy az egyedi, kreatív filmgyártásnak vannak még korszakalkotó darabjai az Atlanti-óceán túloldalán is. Idén Edgar Wright szállított le egy olyan akcióremeke...[Tovább a cikkre]

Az alapító (2016) – kritika

A szürke hétköznapok tele vannak olyan ötletekkel, melyek egyszer csak gyökeresen megváltoztatják mindennapjainkat, s életünk megszokott résztvevői lettek. Az ilyen ötletek mögött mindig áll egy remek történet, ami filmvászonra kerülve eloszlatja a kételyeket. Szerencsére az elmúlt években több ilyen gyöngyszem is napvilágra került, legyen szó akár egy forradalmian új számítógépről, egy félreértet...[Tovább a cikkre]

A legjobb tinifilmek (2.) – A kínos 90-es évek

A Brat Pack felnövésével véget ért a tinifilmek aranykora (ami egyébként egy teljesen szubjektíven odaítélt cím), de szerencsénkre, a 90-es évek se szűkölködött témánkba illő művekben. Ezek a filmek stílusukban merőben mások voltak, mint a John Hughes-klasszikusok: nagyobb hangsúlyt kaptak a vígjátéki elemek, amik az alkotások nagy részében idétlenséget eredményezett, de elvétve akad olyan is, ame...[Tovább a cikkre]