A hó rabja (2022) – kritika

Egyszerű alapokra épülő, feszült történetet mesél el, a sikerhez pedig néha nem is kell ennél több – na jó, az sem árt, ha a nyelvezet olvasmányos, de ezzel sincs probléma szerencsére -.

Az adaptáció igazándiból csak idő kérdése volt, s emiatt aztán félig-meddig meglepő, hogy a Hulu berkein belül egy aránylag amatőr csapat kaparintotta meg a lehetőséget. Ugyanis se a rendező, Damien Power, se a főszereplőt alakító Havan Rose Liu nem túlságosan gyakorlott, Powernek ez a második rendezése, ami valljuk be, általában nem szokott nagy projekt lenni.

Ám a látszat néha csal, és nincs ez másképp a No Exit – avagy a magyar címe: A hó rabja – esetében sem. Noha az előzetest látva azt gondolnánk, hogy itt valami B-kategóriás horrorral lesz dolgunk, valójában nem így van, ám ami ennél is sokkal örömtelibb, az az, hogy bár az alacsony büdzsé, és az ismeretlen nevek azt sejtetik, hogy tévéfilm minőséggel kell majd beérnünk, a csapat bizony igen szép munkát végzett.

De nézzük is, hogy miről szól ez a feszes másfél óra.

Darby Thorne (Havana Rose Liu) nem a legjobb időszakát éli, és a kötelező rehabról szökik meg épp – ellopva egy autót -, hogy édesanyjához siessen, aki agyi aneurizmában szenved. Menet közben azonban még a természet is ellene fordul, egy hatalmas hóvihar képében, ami megállásra kényszeríti. Egy kis motelben húzza meg magát, ahol rajta kívül még öten tartózkodnak, ám a helyzet tud még ennél is rosszabbra fordulni, amikor a parkolóban térerőt keresve valami egész másra bukkan: egy megkötözött gyerekre az egyik furgon hátuljában.

Darby-nak így nincs mit tennie, és valahogy ki kell derítenie, hogy az öt gyanús alak közül vajon melyik lehet az emberrabló, méghozzá úgy, hogy lehetőleg élve megússza a nyomozást.

A No Exit pedig ettől a ponttól kezdve egy pillanatra sem lassít le, és egy nagyon korrekt thrillerré nő fel, amihez kellett Liu remek játéka, és a jól megírt mellékszereplők karakterei egyaránt. Mivel a helyszín adott, így a fordulatokkal, és a dialógusokkal kellett játszani, ezekbe pedig alig-alig csúszott hiba. Szerencsés volt a kemény vágás is, hisz nem nyújtották túl a játékidőt, ez a 90 perc pont elég volt, tökéletesen ki lehetett tölteni, a néző figyelme egy pillanatra sem lankad. Power ráadásul nem követi el a szokásos hibákat, nem ad szuperképességeket egy lánynak – csak azért, hogy bizonyos helyzetekből megmenekülhessen -, ráadásul a valóság talaján marad a történetvezetés is a végső pontig.

Nagyon nem is tudok belekötni, igaz nem is akarok. Nagyon kellemes meglepetés volt a film, s noha nem egy szuperprodukcióról beszélünk – ennek tudható be a pontozás is -, ha egy jó kis thrillerre vágysz, akkor bátran ugorj neki, jó eséllyel nem fogsz csalódni.