Befutott a Venom 2 előzetese – és Vérontó egyszerűen brutális!

Nem tudom ti hogy vagytok vele, (de majd megírjátok), de én nagyon vártam három évvel ezelőtt a Venomot.




Látatlanban valahogy úgy tűnt, hogy minden összeáll egy (Marvel) antihős szuperhős sztorihoz, sikerült behúzni Tom Hardy-t, a Venom karakter maga tökéletes táptalaja a sziporkáknak, és  hát végül, de nem utolsósorban az a Ruben Fleischer ült le igazgatni az egészet, aki a Zombielanddel azért már bizonyította, hogy egy képes jól egyensúlyozni az akció és a humor határmezsgyéjén.

Aztán beültünk a moziba, megkezdődött a film és és én csak mantráztam magamban, hogy nyugi, össze fog ez állni – de végül nem állt össze. Abszolút rendben volt a látvány, Hardy is kimaxolta a karaktert, eredettörténet révén pedig nagy meglepetésekre nem kellett számítani.

Mégis, végül keserű szájízzel távoztam, s azóta sem vettem elő, hogy újra nézzem, annyira nem fogott benne semmi.

Eleinte azt hittem, hogy bennem van a hiba és csak rossz pillanatban néztem meg a filmet, de minél több hozzászólást, és véleményt elolvastam (és higgyétek el, rengeteget elolvastam), annál inkább tisztult le a kép: ezt bizony a nézők nagy része szintén erősen felejthetőnek tartja.

Aztán telt-múlt az idő, beköszöntött a pandémia kora és az a helyet, hogy nagyjából el is felejtettem, hogy jön a második rész. Aztán egyszer csak berobbant az előzetes és ecce homo: ugyanabban a cipőben járok, nem tanulok a saját hibámból.

Mert végignéztem az előzetest, és azonnal elkezdett járni az agyam.

Apropó előzetes, nem is cséplem a szót, lessétek meg ti is gyorsan, aztán megyünk tovább.

(szokásos módon nézhetitek, a lenyílóra kattintva).

Venom 2. - Vérontó - előzetes (katt ide és lenyílik a videó)

Szóval azonnal beindult a nyálelválasztásom: hiába PG-13 megint, ez bizony jó erős látvánnyal jön, nincs finomkodás, ráadásul a rendezői székben az az Andy Serkis ül, aki a legnagyobb rosszindulattal is csak zseninek nevezhető.

Talán tanultak az első rész hibáiból? Nagyon nagyon remélem, és ami engem illet, ezúttal is ott leszek az első vetítésen, mert hiszem, hogy most azt a Venom filmet kapom, amire 2018-ban is vártam.




Aztán persze lehet, hogy tévedek, és ezúttal is be kell érnem valami felejthető középszerrel, de őszintén remélem, hogy nem így lesz.

Nektek mi a véleményetek az előzetesről? Meghozta a kedveteket a második részhez?

7
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
krisztianMariusMariusNabateusHápé Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Péter
Vendég
Péter

Nem szólnak ezek a filmek már semmi másról, csak a CGI-ról. Évente egyszer-kétszer lehet jó és igazán élvezhető filmet látni, a többi meg csak azt mutatja be, hogy mennyit fejlődtek adott idő alatt a számítógépek, amikkel a vizuális effekteket csinálják. Súlytalan, élvezhetetlen semmi az egész. Megnéztem a trailert, és már az is hosszabbnak tűnt, mint amit erre áldozni érdemes.

Peet
Vendég
Peet

Azt nem értem, olyan minek megy moziba, aki csak fikázni tudja a filmeket? Manapság mindegyik kritika negatív gyakorlatilag. Van ennek egy pozitív oldala is. A néző pont az olyan filmekre ül be, amit lehúznak az önjelölt (mint jelen esetben is) vagy “hivatalos” kritikusok. Hiszen hosszú évtizedes tapasztalat általánosságban, hogy amiket agyon ajnároznak, az valóban szart sem ér. Ami meg ott van a toppon…az úgy jár, mint ez a film.

Nabateus
Vendég
Nabateus

Ez is sulytalan lesz. Nem is a filmekkel van a baj. Csak oregszunk. Ezek egyre inkabb csak mesek lesznek, addig szorakoztat (legalabbis jo esetben addig azert igen) mig nezzuk, de kijovunk a mozibol, es elmult. Nincs tanulsag levonas, nem is lehet, hisz a film max annyival enged kisetalni a vegen, hogy ad egy kis izelitot a kovetkezobol (meg inkabb maga moge utasitva onmagat, hiszen mar a kovetkezot varjuk). Ez nem fikazas, csak velemeny, vagy akar mondhatom panasznak is: Szeretnem ugy elvezni ezeket az alkotasokat mint gyerekkent, de mar tobbre vagyok, ez nem elegit ki, vagy legalabbis az amit kitolt (latvanyos,… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

krisztian
Vendég
krisztian

A film megnézése után boldogan kommentelem a cikket. A szóban forgó film akkora szar hogy bőven átüti a nézhetetlen kategóriát. A rendezés egy nagy nulla, szerintem 8 éveseknek készült a film.