Azt vettem észre magamon, hogy ha egy film a wyoming-i havas tájakon játszódik, akkor nálam már alapból nyert ügye van. Hát még ha az a film annyira össze is van rakva, mint az Aljas nyolcas, vagy épp a Wind River – Gyilkos nyomon.
Mert hogy Taylor Sheridan teljesítményére ezúttal sem lehet panaszunk. Míg a Sicario és A préri urai esetében ugyan “csak” íróként tevékenykedett (utóbbiért ugye Oscar-jelölést is sikerült bezsebelnie), addig a Wind River-nél már nem bízta a dolgokat a véletlenre, és a rendezői széket sem engedte ki az ülepe alól. Nem akarok spoilerezni, de annyit elmondanék így elöljáróban: milyen jól tette, hogy nem engedte!
Apropó spoilerezés: erről a filmről különösen nehéz úgy írni, hogy ne lőjem le a fordulatokat, vagy épp a csattanót, de megteszek minden tőlem telhetőt, úgyhogy nyugodtan olvass tovább, nem fogom elrontani a filmélményed.
Szóval a helyzet az, hogy a már jól ismert miliőben találjuk magunkat: Wyoming, ahol a tél, a hideg és a hó az úr. Itt tevékenykedik Cory, a vadőr (Jeremy Renner), aki hosszú évek tapasztalatával a háta mögött kis túlzással az utolsó fűszálat is jól ismeri. Aztán egy nap alaposan felkavarodik az alapvetően békés világ: holtan találnak egy fiatal indián lányt. A nyomozás megkezdődik, noha az FBI csak a legtapasztalatlanabb újoncát, Jane-t (Elizabeth Olsen) állítja rá az ügyre, akinek egyetlen segítsége végül Cory és az ő hatalmas rutinja lesz.
A szálak pedig egyre csak kuszálódnak, mígnem egy múltbeli tragédia árnyéka is vetül a nyomozásra.
A történetről ennyit és nem többet. Legfőképpen azért, mert szeretném, ha ti is átélnétek az a nagybetűs filmélményt, amit a Wind River nekem adott, másrészt Sheriden mozijának nem a sztori összetettsége a kulcsa. Azaz egy alapvetően egyszerű forgatókönyvet képzeljetek el, ahol nem kell hatalmas fordulatokat várni, nem, a Gyilkos nyomon nem ettől zseniális.
Hanem attól, hogy a nyomozós krimi és a thriller műfaját tökéletesen elegyíti. Alapvetően egy lassú filmről beszélünk (de semmiképpen sem vontatottról), amiben minden apró képkockának, minden elejtett félmondatnak, zörrenésnek, nesznek, hóbuckának megvan a maga helye és jelentősége. Ez kérem szépen a nagybetűs Hangulat.
Ezzel együtt a Wind River meglehetősen… hogy is mondjam? Szóval nyers. Nem finomkodik. Nem esik jól. Mert megmutatja, amit valahol mélyen legbelül mind jól tudunk: hogy az ember maga is csak állat. Legalábbis sok ember. Túl sok.
Nálam az idei év egyik legjobbja (simán top3), így őszintén szólva csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla, sőt bármennyire is erőlködök, nemigen tudok belekötni. A színészgárda lehengerlő, közülük is kiemelkedik az Olsen-Renner páros, akik zseniálisak. A történet mint mondtam egyszerű; de ide nem is kell több.
A fényképezés lélegzetelállító, órákig elnéztem volna -meg amúgy is-, ez a bő 100 perc azonban villámgyorsan elillant.
Nem szaporítom tovább: ha szereted a jó krimit, szereted, amikor egy kegyetlen világ kegyetlen története nincs cukormázba forgatva, akkor a Gyilkos nyomon a te filmed lesz. Mindenképpen adj neki egy esélyt, mert jó eséllyel nagyon elégedetten fogsz távozni.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!