A Walt Disney Animation Studios 2016-ban már másodszor lepett meg minket egy animációs filmmel: míg tavasszal a nagyvárosi életbe kóstolhattunk bele az állatok szemszögéből (ez volt a remek Zootopia ugyebár), addig az év végén a múltba repítenek vissza minket.
Vaiana nem akármilyen leányzó: ő a törzsfőnök lánya. S mint ilyen, a vállán hatalmas felelősség nyugszik: neki kell majd továbbvinnie apja, nagyapja és az összes őse szellemét és vezetni a népét, ügyelni a boldogulásukat. Szerencsére ez nem tűnik teljesíthetetlen feladatnak, hisz a leggyönyörűbb trópusi szigeten élnek, ahol a nap mindig ragyogóan süt, a kókusz mézédes és a tenger tele van hallal. Vaiana sorsát viszont más tintával írták. Az ő ereiben felfedező, tengerész vér csordogál és ez már egész kiskorában látszik, noha apja a széltől is jobban óvja és határozottan megtiltja, hogy kimerészkedjen a vízre – a zátonyon túlra, ahová lány megmagyarázhatatlanul vágyik.
A gondtalan életnek aztán vége szakad: az óceán kiválasztja Vaianát és hamarosan az is kiderül, hogy miért. Maui, a hős -és cseppet sem szerény- félisten ugyanis hosszú-hosszú évekkel korábban ellopta Te Fiti szívét (a teremtés istennője), mely az óceánba veszett, de nem maradt következmények nélkül. A teremtés istennője a szíve nélkül csak a pusztítást indítja útjára, ez a veszedelem pedig szép lassan eléri Vaiana és népe szigetét is. A lány tehát kézbe veszi sorsát, és útnak indul, hogy felkutassa Mauit és együtt vigyék vissza az elveszett szívet, ez persze korántsem olyan egyszerű vállalkozás…
…hisz nem csak a kalózokat, a számtalan rájuk leselkedő veszélyt kell legyőzni, de Maui egóját is, no és persze Vaiana kétségeit, amik elkísérik útkeresésén – hogyne kísérnék, hisz igazi jellemfejlődés(ek) nélkül nincs is Disney film.
A Moana pedig pontosan azt szállítja, amit egy vérbeli WD mozitól várnánk: leginkább a gyerekeknek óriási szórakozás, de a kikacsintásoknak hála, a szülők is jól szórakoznak majd – feltéve persze, ha szeretik a fülbemászó dallamokat, mert abból a Vaiana is tartogat bőven, tessék úgy készülni, hogy a film (minimum) harmada énekléssel telik. A dalok a megszokott minőséget képviselik, panaszunk nem lehet, ahogy igaz ez a mese egészére.
Mert a Vaiana friss és üde, a páros nagyon jól eltalált és nem tudom mennyire ildomos ilyenen rugózni, de a látvány is elképesztő, fél óra után az ember már a bőröndöt keresi, hogy pakoljon és felüljön az első repülőre, ami a trópusokra tart, annyira átjön a gondtalan tengerparti élet a vásznon.
A páros végül persze összecsiszolódik és minden apró pici részlet a helyére kerül – nem gondolnám, hogy elspoilerezhető egy Disney mese, naná, hogy a happy end vár ránk a végén, de ahogy mondani szokás, nem a cél a lényeg, hanem az oda vezető út. Az pedig pompásan sikerült, bár nekem (mint meglett férfinak) egy picit sok volt az ének és egy picit kevés a humor (tulajdonképpen a félnótás kakas az egyetlen, ámde remek humorforrás), de a kicsik számára egy Jégvarázs minőségű és tanulságú mese született, így nincs miért panaszra emelni a billentyűzetet.
Egy újabb gyöngyszemmel lettünk gazdagabbak, ez lenne tehát a végső konklúzió. A Vaiana kicsik és nagyok számára egyaránt élvezetes és tanulságos történet, a megvalósítás pedig pazar, épp ahogy eddig is megszokhattuk. A Walt Disney Animation Studios legközelebb egy folytatással tér majd vissza, igaz erre 2018 márciusáig várnunk kell: a Rontó Ralph 2 kerül ekkor a mozikba.
[fb_button]
Csak annyit tennék hozzá, hogy az istennő neve Te Fiti, nem csak Fiti.