T2 Trainspotting (2017) –  kritika

A ’90-es években legalább akkora utóhatása volt a Trainspotting első (és sokáig egyetlen) epizódjának, mint a Ponyvaregénynek… Számomra legalább is pont annyira kultusz film ez, mint a fejemben sorakozó ’10-es lista’ többi darabja: Harcosok Klubja, Amerikai História X, Romper Stomper, A nagy Lebowski, Amerikai szépség. –hogy a stílusilag leginkább közelebb álló alkotásokat említsem. Teljesen spoilermentes beszámolónk következik.

Ha pedig az Egyesült Királyságban maradunk, akkor: A Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, és a későbbi Blöff tartozik még ide.

Minimális böngészgetés után, azért jó érzéssel töltött el a tény, hogy a legtöbb 90-es évek filmjeit felvonultató és rangsoroló lista tartalmazza a Trainspottingot.

Nem véletlenül. A hatása a magyar szubkultúrában is akkora volt, hogy a Hétköznapi Csalódások zenekar, Vonatlesők címmel még dalt is írt a „jelenségről”.

Folytatások, avagy Ctrl +C, Ctrl+V²

Mindig vegyes érzésekkel ülök be a folytatásokra…Bár a legenda szerint a második részek sokszor verik az elsőt. (Birodalom Visszavág, Terminator 2) azért legtöbbször csak az történik, hogy fogják az első rész receptjét és mindenből egy picivel többet tesznek bele, mint első alkalommal.

Villámgyorsan eltelt az a 20 év

Tehát valójában az előző epizóddal operálnak okosan és szépen átemelik azokat a dolgokat, ami tetszik a nézőnek, csak durvábban. Legutóbb az Ébredő erő esetében éreztem ezt, az a film ugyanis, bárki bármit mond, egy tuti Csillagok Háborúja recept szerint készült. Minden belekerült, amitől szerethető egy SW mozi.

Itt is egy picit ilyen érzésem van. Nagyon erősen építenek az alkotók az előző részre, konkrét bevágásokkal színesítve, hogy még jobban nosztalgiázhasson a néző. Ebben nincs semmi különös sőt,  még a főszereplők szájából is elhangzik, tehát még a készítők sem szeretnék tagadni, hogy 80%-ban a nosztalgiáról szól, amit látunk. A lényeg azonban az, hogy működik.

Mindegyik színészen látszik, hogy jutalomjáték újra a karakterek bőrébe bújni: egyik alakítás zseniálisabb, mint a másik és annyira szerették az első részt az elmúlt 20 évben, hogy akár ingyen is megcsinálták volna a melót…mit melót, ez nekik maga lehetett a felhőtlen szórakozás. Ebben 100%-ig biztos vagyok, és nem csak a színészek voltak ezzel így, hanem minden alkotó is, hisz teljes egészében az első rész nevei dolgoztak a háttérben. Danny Boyle dirigált, az alapanyagot természetesen Irvine Welsh regénye szolgáltatta, a forgatókönyvet pedig John Hodge vetette papírra.

Válaszd a Facebook-ot, az Instagram-ot…

Azóta várom, egyébként a T2-t mióta kb. két éve felröppent a hír, hogy készül a folytatás. Nem is kellett sokat várni és meg is erősítették, hogy minden, a sztoriban életben maradt szereplő visszatér, mivel Ewan McGregor-t követem is Instán, örömmel böktem duplán minden Trainspotting-os posztjára. Az első előzetes óta pedig sejtettem, hogy nem nyúlnak majd mellé a filmet illetően.

Összességében azért egy picivel többet vártam. Nem tudom megmondani, hogy pontosan mit, egy picivel talán visszább kellett volna venni a nosztalgia faktorból és bátrabban elrugaszkodni a sztorit illetően. Ugyanakkor sajnálom, hogy az ilyen „értelmesebb” és talán picit nehezebben befogadható filmek nem kapnak akkora reklámot és egy márciusi vasárnap estén összesen 10-en ültünk a moziteremben. Mindezek ellenére a koncepció működik, én pedig nagyon jól szórakoztam. Sok résznél nem is nevetett senki rajtam kívül, de ez nem különösebben érdekelt. Ízlések és pofonok.

…Válaszd az életet

…avagy miért működik ez az egész?
Nem tudok mást felhozni, de ez a film is attól működik, mint amitől az első rész, vagy épp a Ponyvaregény. Remek és a maga módján egyedi történet, emlékezetes zenékkel. A vágóképek és a vizuális effektek pedig iszonyat lazák lettek. Ja, és persze eredeti hanggal, magyar felirattal néztem, ami egy külön élmény; az angol szleng és akcentus, na meg a suttyó duma, zene füleimnek, még, ha itt-ott nem is így fordítottam volna a párbeszédeket, vagy az elszólásokat.

A néző könnyen tud azonosulni a szabadságot és a boldogulást kereső szereplőkkel és szubkultúra ide, vagy oda, úgy, ahogy a film soundtrack-jében is, de magában a filmben is mindenki megtalálhatja a maga szeletét (én pl. mai napig látok, sajnálatos, vagy inkább vicces módon a ’90-es években ragadt arcokat…A világ változik, csak mi maradunk ugyan olyanok és sorolhatnám, de nem akarok spoilerezni, ha már eddig nem tettem.)

Ajánlani tudom a mostani 16-20 éves korosztálynak is, az első rész megtekintése után, bár 18-as a besorolás, de őszintén, hallottál már olyan sztorit, hogy valakit nem engedtek be egy filmre, miután megváltotta a jegyét?!
Ajánlom továbbá azoknak, akik még VHS-en nézték az első részt, tehát az én korosztályomnak és tőlem idősebbeknek, akik már a 90-es években is ’rokkoskodtak’ és többet jelent számukra a „csak egy filmnél”.
A keményvonalas film őrülteknek és Trainspotting rajongóknak alapmű lesz a T2. Bárhogy is, azt a haverodat mindenképp vidd el, aki először megmutatta neked videókazin a filmet, vagy üljetek össze később egy sörözésre és nézzétek meg újra, mert ez sem -ahogy az első rész sem- egyszer nézős darab.

„…beteg a világ…messze utazom…beteg a világ!…”

[fb_button]