Star Trek – Az eredeti sorozat és a rajzfilmsorozat

Elsőként le kell szögeznem, hogy sajnos egyáltalán nem biztos, hogy mindenki élvezettel nézi majd ezen régi epizódokat. Sok ember számára meglehetősen unalmasak lehetnek a régies, „gagyi” trükkök és a mindössze néhány sablon variációjával leírható cselekmény. Persze vannak egészen kivételes részek, ahol mindettől eltértek a készítők és igazi gyöngyszemnek tekinthetők.

Nézzük miből is állt régen egy-egy átlagos Star Trek rész? Adott a három fő karakter, melyek triumvirátusa nélkül nem működhet az egész. Spock, a félig ember, félig vulkáni első tiszt, aki sokszor egész hihetetlen módon ingázik e két faj (vagy rassz) között, gyakran mindkettő legelőnyösebb tulajdonságait kihasználva old meg megoldhatatlannak tűnő szituációkat. Kirk kapitány, a vakmerő, a történet során számos gordiuszi csomót kettészelő hős. Szinte minden részben talál magának egy nőt, akitől aztán az epizód végén fájó szívvel bár, de örökre búcsúznunk kell. És ott van még a Doki, az örök kritikus, aki nemcsak mindenkit meggyógyít, de még a dumája is nélkülözhetetlen.

Általában minden részben van valami gond, ami túlságosan is elfajul és megoldhatatlannak tűnő krízisbe torkollik. Ez nagyon fontos, mert ez a jól kitalált probléma az, ami ilyen sok évtized elteltével is hat ránk és képes a TV elé szögezni. Természetesen a krízisben a kapitány éppen aktuális nője is benne van és gyakran sajnos szét se lehet választani a kettőt. Doki és Spock viszonylag ritkán kap epizódnőt, de azért nekik is jut néha.

Túl sűrűn jelennek meg emberfeletti képességekkel bíró emberek, akiktől végül mindig sikerül megszabadulniuk. Fő a leleményesség, amely legtöbbször a kapitánytól származik, hiszen valahogy mégiscsak bizonyítani kell újra és újra, hogy nem véletlenül ő a kapitány. Márpedig a kapitány az félisteneket is legyőz!

A Földhöz túlságosan is hasonlító bolygók vagy környezetek is gyakoriak. Ezzel alapvetően nem is lenne gond, hiszen nem szabad hatalmas elvárásokkal leülnünk az egyik úttörőnek számító sci-fi sorozat elé. De az egyik részben, mikor egy távoli bolygón konkrétan az amerikai zászlót hozzák be egy szertartáson, és kiderül, hogy az egyik titokzatos nép ősi szent iratai megegyeznek a Függetlenségi Nyilatkozat szövegével… Nos, jót nevettem. A szomorú az egészben csak az volt, hogy egészen addig a pontig azt a részt az érdekes és egyedi megvalósítású epizódok  közé soroltam volna. Ehhez képest elkezdik nekem magyarázgatni, hogy itt is ugyanúgy lezajlott a hidegháború (ami amúgy a sorozat készítésekor még csak nagyjából a tetőpontja után pér évvel járt) és hogy a bolygón élő népek a harcoló felek leszármazottai. Spock ilyenkor valami “bolygóközi párhuzamos fejlődéselméletről” vagy hasonlóról szokott hadoválni, legalábbis arra biztosan emlékszem, hogy egy másik részben, egy másik bolygón megtette, mert ott meg a Nyugat-Római Birodalom nem bukott el, amikor kellett volna, és így a csúcs sportkocsit nem Ferrarinak, hanem Jupiternek hívják…

A mesterséges értelem viszonya a valódihoz képest, az örök élet, régi nagy hatalmú népek vívmányai, melyeknek esetleg hatása lehetett a Föld őstörténelmére is, számos morális és létkérdés megfogalmazása, majd egy adott epizódon keresztül való körbe járása. A teljesség igénye nélkül felsoroltam néhány többször felbukkanó és visszatérő témakört.

Az űrhajó belseje amúgy szerintem nagyon jól meg lett csinálva és ma is megállná a helyét. Szinte sosem jutott az eszembe, hogy most egy jól megépített stúdiót látok. Az egyetlen kivételt az a rész jelentette, melyben egy lebegő űrszondát kísérgetnek föl-alá a stúdió minden zegzugán keresztül. Bár a drótot magát nem láttam, mégis valahogy mindig éreztem a jelenlétét. A külső helyszíneken már jobban érződik a megépítettség, de tökéletesen megfelelnek a célnak és szerintem nagyon igényesek. A jelmeztervezés és a vendégszínészek változatossága is remek. Az egyiküket, aki Muddot játszotta öröm volt többször is viszontlátni.

Az epizódok lezárásaként a három fő karakter stand-up comedyzik egyet, gyakran Spockkal élcelődnek. Ezeket a perceket a készítők lazító „humor blokkoknak” szánhatták és még ma is nagyon aranyosak. De ezen pár perces befejezők előtt is lesz alkalmunk nevetni sokszor, mert előfordulhat, hogy a legkomolyabbnak szánt részek megvalósítása is ma már megkacagtat minket.

Az eredeti sorozat három évadot élt meg. Eredetileg öt évaddal terveztek. Az angol változatot nem néztem, de a rajzfilmsorozat intrójában nem győzik minden alkalommal hangsúlyozni, hogy az Enterprise űrhajó egy öt éves küldetésen van. A rajzfilmsorozatot szánták a negyedik évnek, de később az alkotók úgy döntöttek, hogy azok az események, melyek abban történtek meg valójában nem részei a Star Trek idővonalnak. Elég nagy kár, mert a rajzfilm epizódokat is az eredeti sorozat szellemiségében készítették. Csak éppen a részek elég rövidek lettek. Egyébként igen változatosak. Van ahol nagyon jól kihasználják azt a lehetőséget, hogy rajzos technikával az élőszereplős változatban nem, vagy csak nagyon nehezen megvalósítható dolgokat mutatnak be. Legjobban az tetszett mikor az egyik lény le tudta magáról választani az összes testrészét. A történetek ötletessége is hasonló az élőszereplős változathoz, csak nagyon tömöríteni kellett a cselekményt.

Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom. Nagyon jó kezdés ahhoz, hogy megismerjük az eredeti Star Trek univerzumot és megértsük, hogy a rajongók java része miért fújol valahányszor a mozikba kerül J. J. Abrams egyik nagyon újraértelmezett alkotása. Adnék rá 7-est, de tudom, hogy vannak még ennél jobb Star Trek sorozatok is, így azt az osztályzatot későbbre tartogatom. Mindezért csak 6-ot kap a 10-ből. Szép volt!

[fb_button]