Sötét árvák (2013- ) – sorozatajánló

A Sötét árvák (Orphan Black) egy izgalmas, karakterközpontú, okosan kivitelezett sci-fi sorozat, amely a 2013-as bemutató óta számos díjat zsebelt be. Az 5. és egyben befejező évadot 2017 júniusában kezdik el vetíteni a tengerentúlon, Magyarországon pedig a napokban startolt a 3. évad.




A történet első részében megismerkedünk Sarah-val, aki a vonatról leszállva szemtanúja lesz egy öngyilkosságnak. Az áldozat a megszólalásig hasonlít rá, így az újrakezdés reményében felveszi az ismeretlen nő személyazonosságát, arról azonban fogalma sincs, hogy ezáltal mibe csöppen.

Sarah a tökéletes túlélő, így a cél érdekében nem riad vissza a morálisan kétségbevonható döntések meghozatalától sem. Egy ideig tehát nem is foglalkozik a látottakkal, azonban egyre furcsább és furcsább helyzetekbe sodródik. Rövidesen rá kell jönnie, hogy egy tudományos kísérlet része, amely során emberi klónokat hoztak létre. Ezzel minden megkérdőjeleződik, amit addig magáról és a körülötte lévőkről gondolt. A hogyanok és a miértek kiderítésében Sarah klón testvérei segédkeznek.

A színészi játék kifejezetten fontos részét képezi a sorozatnak, hiszen a klónok mind különböző személyiséggel rendelkeznek: máshogyan látják a világot, máshogy kommunikálnak, mást tartanak fontosnak. A sorozat egyik hatalmas erőssége, hogy Tatiana Maslany remekel a feladat megoldásában. A játékidő alatt teljesen eltérő személyeket látunk viszont a vásznon, így egy idő után szinte fel sem merül, hogy ugyanazt a színésznőt figyeljük.

A klónok karakterei annyira komplexek és érdekesek, hogy külön-külön sorozatot is megérdemelnének.

Találunk köztük például lázadó punkot, komikusan neurotikus családanyát, rideg vállalatvezetőt, melegszívű szociopatát, vagy éppen a hippi geeket, aki egy elég érdekes, és a vásznon ritkán látható karakter. Ez a jellegű ábrázolásmód azonban nem pusztán a szórakoztatást szolgálja. Arra is rámutat, hogy az egyén fejlődésében – a biológiai adottságok mellett – a környezetnek is hatalmas szerepe van.

Különbözőségeik ellenére kénytelenek együttműködni, hiszen genetikai állományuk azonos, és ennek megfelelően a problémáik is. Az évadok során végigkövethetjük a kezdetben egymással bizalmatlan szereplők családdá kovácsolódását, és azt, ahogyan nézeteltéréseik ellenére is támogatják egymást.

A csoport érdeke nem írja felül az egyén érdekét, és közben olyan támpontot nyújt, ami a kényelmetlen helyzetekben is szilárd talajt biztosít.

Erre szükség is van, hiszen multinacionális vállalatok vezetőivel, katonai csoportokkal, vallási fanatikusokkal, megszállott technológiai gurukkal és a cél érdekében bármilyen áldozatot meghozó tudósokkal állnak szemben.

A sorozat a különböző csoportokat mozgató ideológiákat, illetve az egymással folytatott hatalmi játszmákat is bemutatja. A vallás, a tudomány, a technológia, illetve az ember teremtésre és irányításra való hajlamának találkozása olykor egészen sötét elegyet alkot. Mindezt nézőként teljesen úgy éljük meg, mint főhőseink: kapkodjuk a fejünket és próbáljuk megfejteni azt a szövevényes hálót, ami az újabbnál újabb szereplők belépésével egyre csak bővül, és mind-mind szorosabbra fonódik.


A sokszor élet-halált követelő döntések, a hihetetlenül gyorsan pörgő események és az ember legsötétebb oldalát feltáró gondolatok ellenére a sorozat írói mindig megtalálják a módját, hogy némi humort is csempésszenek az epizódokba, így a komolyabb hangvételű témák feltérképezése mellett bőven akad idő az önfeledt szórakozásra is.

Értékelés:

[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .