Az első magyar cirkuszfilmről rendkívül nehéz írni, hiszen a szerző óhatatlanul is összehasonlítaná valamivel, ám ez ebben az esetben nem lehetséges azon egyszerű oknál fogva, hogy nem forgattak még Magyarországon ilyen jellegű filmet. Igaz, miért is forgattak volna? A cirkusz ilyen-olyan formában természetesen már megjelent a magyar filmgyártásban, de olyan vállalkozásra még senki nem adta a fejét, mint a Filmfabriq és a Fanatics Film csapata.
A Halász Glória által rendezett, és Tiszeker Dániel (Sohavégetnemérős) társrendezésében megvalósuló dokumentumfilm egy magyar cirkusztársulat életébe enged betekintést, megmutatva, mi is rejlik valójában egy-egy produkció mögött. A néző a kész produkciót, vagy csupán egy-egy gyakorlatot látva azt gondolja magában, ez milyen egyszerű, milyen könnyű, milyen nevetségesen egyértelmű! Természetesen nem az. Minden egyes gyakorlat megvalósítása mögött vér, verejték, harc és kudarcok, csalódások és elismerések, feladások és újrakezdések, hullámhegyek és hullámvölgyek sokasága terebélyesedik. A szereplők önmagukkal és a társulat tagjaival való mindennapos harcai, a megoldandó problémák és nehézségek, az öröm, a melankólia, a fájdalom mind-mind helyet kapnak a filmben, hogy aztán szépen lassan, a maga útját járva egyszer csak összeálljon a csoda, a színpadra kerülő produkció.
Ez a film mindenképpen úttörő lesz a maga kategóriájában, függetlenül attól, hogy jó-e vagy sem, de elöljáróban megnyugtathatok mindenkit, a film jó.
A három évig forgatott produkcióban tehát egy cirkuszi társulat (Recirquel) mindennapjait követhetjük nyomon a kezdetektől egészen a végkifejletig, a premier napjáig, az új, már kész, szerves produkció bemutatójáig. Addig azonban hosszú út vezet, s ez a film erről az útról szól. Ez a társulat, ezek a fiatalok nem a hagyományos értelemben vett, mindenki által igen jól ismert, sematikus cirkuszt testesítik meg, sokkal inkább az újcirkusz követelményeire helyezik a hangsúlyt, ami elsődlegesen az artistamutatványok túlsúlyát és a történetmesélést jelenti.
A cirkusz nem egymást váltó blokkok kavalkádja többé, nem a bohóc és a kiskutyák magánszáma, melyek között semmiféle összefüggés, szerves kapcsolat nem jelenik meg, sokkal inkább egy gondosan, tudatosan megtervezett produkció, ami egy történetet mesél el, ami valami konkrét cselekmény által szerveződik.
De mi is ez a cirkusz? Mi történik ebben a cirkuszban? A film címe többféle konnotációnak is teret enged; gondolhatunk arra, vajon milyen is ez az újfajta cirkusz, mi benne az új, mitől más, mint a korábbi, de ugyanakkor arra is, hogy általában milyen, milyen lehet egy cirkusz belső világa.
A néző az utóbbit nem tudhatja, csak a fényt, a csillogást, vagyis a végeredményt, a kész produkciót látja, de hogy mi zajlik a háttérben, hogyan is áll össze szerves egésszé, produkcióvá a dolog, nos, azt eddig jótékony homály fedte. A film tehát egy rejtelmes világba enged betekintést úgy, megismerjük a cirkusz belső világát, s egyúttal megértjük azt is, mitől ,,új” ez a cirkusz. Mindezt ráadásul rendkívül ízlésesen tálalva kapjuk, hiszen a film a hagyományos dokumentarista műfajnak mindenben eleget tesz, de egyúttal játékfilmes, fikciós elemekkel még vegyíti is a tartalmat, ami egy igen érdekes színt kölcsönöz a fimnek. A játékfilmes megoldások kiegészítik, magyarázzák és értelmezik a látott, hallott tartalmakat a szereplőkről, azok munkájáról, hozzáállásáról, vágyaikról és félelmeikről.
A filmben szereplő Árpi bácsi külön is említést érdemel; A 90 éves artistaművész/oktató fiatalokat megszégyenítő gyakorlatokat mutat be a filmben, szinte kicsattan az egészségtől, karaktere, megnyilvánulásai, jelenléte utánozhatatlan, s nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a film legérzelmesebb jelenete is a személyéhez kötődik, amelyben Árpi bácsi otthonában emlékezik vissza ifjúságának legfényesebb sikereire, s magára a fiatalságra. Árpi bácsival kapcsolatban sokszor az volt az érzésem, hogy egy kicsit el is lopja a show-t a többiek elől, de ez a lopás alapvetően mégis nemes tett a részéről.
A társulat tagjai motivált, tehetséges fiatalok, akik szeretnének valamit adni magukból és tehetségükből a közönségnek. Valami olyasmit szeretnének a színpadra állítani, ami egyedi, megismételhetetlen, amitől eláll az emberek szava, aminek a látványa elmondhatatlan, kibeszélhetetlen. Ehhez rendkívül alázatos munka, sok gyakorlás, megannyi keserűség társul az évek során, mígnem a szárnypróbálgatásokból, a szervezetlenségből összeáll a kész, szerves produkció. Ez egy hosszú út, s ez a film ezt a megtett utat próbálja bemutatni, azt hiszem, sikerrel.
Az első magyar cirkuszfilm február másodika óta tekinthető meg három budapesti moziban (Puskin, Művész és Tabán), vidéken pedig a székesfehérvári, miskolci, szarvasi, pécsi és szolnoki filmszínházakban.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!