A Life is Strange-t először vonakodtam kipróbálni. Tinédzserek mint főszereplők? Iskola mint helyszín? Féltem, hogy egy szappanopera kellős közepébe csöppenek. Két varázsszó győzött meg, hogy mégis kipróbáljam: “choices matter”. Ezzel bevallom, elhúzták az orrom előtt a mézes madzagot, ugyanis kevés olyan, főleg a történetre épülő játék van, amelyben valóban a mi döntéseink alapján alakul a sztori (csak a Telltale sokat emlegetett epizodikus kalandjátékaiban találkozhatunk ilyesmivel, de ott a végén valahogy mégis ugyanoda lyukadunk ki). Előre vetem, a Life is Strange az egyik kedvencem lett.




A játék epizodikusan jelent meg, öt részletben. Stílusunktól függően, 12-14 óra játszható végig, ez szerintem tökéletes hossz ahhoz, hogy a történetet ne unjuk meg, mégis hosszú időre lekösse a figyelmünket. Az epizodikus formának sosem voltam híve, mert ha az ember belehelyezkedik a történetbe, nehéz kivárni a megjelenések közötti időszakot. Szerencse, hogy ez már nem probléma, a játék teljes egésze elérhető egyben.

A főszereplő Max, aki egy elit iskola, a Blackwell Academy diákja, a fiktív Arcadia Bay-ben. Nagy álma teljesült, amikor felvették fotográfia szakra. Polaroid fényképezőgépét mindig magánál hordja, akcióra készen. (A játék minden epizódja során magunk is készíthetünk fotókat, így biztos vagyok benne, hogy aki a való életben is szeret fotózni, azt még jobban be fogja szippantani a sztori.)

Nem feltűnő lány, sem külseje, sem viselkedése alapján. Egy valami mégis kiemeli a tömegből, és ezt pár perc játék után fel is fedezhetjük: vissza tudja forgatni az időt.

Ez a képessége elég sok nehéz helyzet megoldásában segíti. Hamarosan újra felveszi a kapcsolatot az Arcadia Bay-ben élő barátnőjével, Chloe-vel. Ismét lelki társakká válnak, annak ellenére, hogy nem beszéltek több éven át. Együtt kezdik el kutatni a nemrég eltűntté nyilvánított Rachel Amber nyomait, akinek arcképét városszerte kiplakátolták (Rachel népszerű és vonzó lány volt, mégis rejtélyes. Mi ez, ha nem Twin Peaks utalás?).

A történet innentől egyre bonyolultabb lesz, a második fele erősen az un. pillangóhatásra épül, azaz a legártatlanabbnak tűnő döntés is végzetes következménnyel jár.

A negyedik epizód utolsó képkockájában azután minden összeáll, a dolgokat az ötödik részben helyrehozhatjuk. Végül a játék két út elé állít bennünket. A választás nem könnyű, de egy valami biztos: a két döntés nagyon megosztó, a játékosok többsége szerint sem az egyik, sem a másik lehetőség önmagában nem megfelelő. Személy szerint úgy gondolom, mindegyik végkifejlet méltó lezárása a történetnek, de ezt végül is mindenki döntse el maga.

A történet és a játék aránya kitűnően eltalált. Sehol sem éreztem úgy, hogy ezt a cutscene-t át kellene ugrani (amúgy ezt nem is áll módunkban megtenni, de egy történet alapú játéknál ki is tenne ilyet), de azt sem, hogy belefáradtam volna a körbe-körbe járkálásba és bizonyítékgyűjtésbe. Sok mellékszál színesíti a történetet, például ellenezhetjük vagy biztonsági okokból támogathatjuk az iskola bekamerázását. Szavazatunk hatását a történet során később érezhetjük. Mellékszálakkal egyébként csak az első három epizódban találkozhatunk, utána sajnos már csak a fő történeti szálat követhetjük.

A karakterek nagyon jól megformáltak, a két főhős Max és Chloe kapcsolata különösen kidolgozott és lélektanilag megalapozott.

A mellékszereplőkkel kapcsolatban sincsen az az érzésünk, hogy töltelékként szolgálnak és csak a játékidőt húznák. A szinkronszínészeket is dicsérni lehet, a főbb szereplőknek különösen karakteres a hangja (a színészek tehetségét az is bizonyítja, hogy több mellékszereplőnek ugyanaz a színész kölcsönzi a hangját, de úgy, hogy mindez fel sem tűnt volna, ha nem olvasok utána).

A grafika is szép, igényesen rajzolt elemekkel találkozhatunk mindenhol. A fejlesztők az apró részletekre is figyeltek, például a falakon a Twin Peaks-re utaló graffitiket láthatunk (fire walk with me), Max szobájában fotográfiával kapcsolatos könyvek gerincét olvashatjuk (melyeket, amikor közelebbről vizsgálunk, Max a „Cartier-Bresson, Doisneau, Hamilton… The greatest!” felkiáltással nyugtáz). Az ilyen részletek és utalások is hozzájárulnak egy történet-alapú játék minőségéhez.

Max kommentárjait naplójában olvashatjuk, egyéb érdekes és hasznos dolgok mellett. Például itt találjuk az általunk készített fotókat, a főbb szereplők „adatlapját”, vagy az SMS-eket is, amiket a történet során kapunk.

A játék zenéje is zseniális, illeszkedik az összhatáshoz, különösen a francia Syd Matters együttes Obstacles című száma hat szívbe markolóan a zárásban.

De nem csak ez az egyetlen szám, amit nosztalgiával fog bárki hallgatni, még több hónappal később is.

A játék végigjátszása után két napig a hatása alatt voltam. De bármennyire is tetszett, nem éreztem úgy, hogy hosszabbnak kellett volna lennie. Így kerek egész, ahogyan van. Emellett különleges, pedig a receptje nem bonyolult: erős sztori, kidolgozott karakterek, remek szinkron, szép grafika és hangulatos zene. Remélem, hogy ilyen összetevőkkel készült játékokat láthatunk majd a közeljövőben is a DONTNOD Entertainment-től.



Annyi biztos, ez a kérdés hamarosan kiderül, mert már nincs sok idő az augusztus 31-én megjelenő Life is Strange: Before the Storm-ig, mely egy előzmény széria lesz, Chloe életének pár évvel korábbi szakaszát mutatja be, Max nélkül. És a fejlesztők állítása alapján már a folytatás is készül.

Értékelés:

sav5-01

Szólj hozzá! Mert számít a véleményed, ráadásul regisztrálnod sem kell.

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
wpDiscuz