Egy kicsit kikacsintunk – de csak épphogy: cikksorozatunk folytatódik, méghozzá kiváló filmekkel. Tarts velünk!
Bruce Willis másodszor: 12 majom (1995)
A kilencvenes évek – legalábbis véleményem szerint – a filmes korszak aranykora. Különösen erős volt a 94-95-ös időszak, igazi örök klasszikusok születtek ezekben az években. Egyik ilyen az apokaliptikus témát egy kicsit más irányból megközelítő 12 majom, ami Terry Gilliam utolsó előtti nagy filmje.
Nem csak a világvége köszönt rá az emberiségre – egy vírus formájában – de még időutazással is megspékelték a sztorit, ami nagyon okosan felépített, kellően összetett, komor, figyelmet igénylő és magában hordozza a kilencvenes évek minden esszenciáját.
Bruce ekkor még ereje teljében volt (Brad meg aztán pláne), így az alakítások is nagyon rendben vannak, de sok filmmel ellentétben az idővonalak kezelése is parádés.
Nekem nagyon nagy kedvencem a 12 majom, noha így sem veszem elő túl sűrűen, ennek a filmnek valahogy jól áll, ha két megtekintés között azért eltelik jó pár év és egy picit homályosodik az emlék.
Viszont ahogy tapasztalom, a tévéadók sem sűrűen pörgetik, úgyhogy ha rég volt hozzá szerencséd, vagy esetleg kimaradt, akkor itt az ideje egy újrázásnak, mert ez nem csak egy remek világvége mozi, de sci-fi-nek sem utolsó alkotás.
Mennyire katasztrófa: 9/10. És emellett nagyon ütős kis sci-fi.
Az utánozhatatlan Cuarón: Az ember gyermeke (2006)
Egyesült Királyság, 2027. Az egész világot meddőség sújtja. A kihalásig már csak évtizedek vannak hátra.
Az emberiség egyetlen reménye a Humán Projekt. Aztán egyszer csak megjelenik egy állapotos afrikai menekült, akit Theo-nak át kell menekítenie a fél országon, hogy találkozzanak a Humán Projekttel.
Érdekes a történetem az ember gyermekével: amikor először láttam egy nehéz mozinak éreztem, valahol félúton el is vesztettem a kötődést a történésekkel, s valahogy nem is ragadt meg bennem túlságosan. Aztán pár évre el is felejtettem a létezését is, mígnem valamikor az évtized elején újfent beleszaladtam és másodszori megtekintésre ütött, de akkor úgy igazán, jó nagyot.
Nekem Curaóntól az Anyádat is! a kedvencem (amellett, hogy szinte minden filmjét zseniálisnak tartom) és Az ember gyermeke is azért talált be nálam igazán, mert Alfonso úgy viszi bele a filmjeibe a társadalom/gazdaság kritikát, hogy műfaj függetlenül belesimul az a filmjeibe. Emellett ez a mozi minden más tekintetben is bőven megállja a helyét: drámaként, sci-fiként egyaránt toplistás, s bár az nem merem állítani, hogy a végére sokkal jobb kedvünk lesz, az biztos, hogy lesz min elgondolkodni, miután a stáblista lepereg.
Ha esetleg még nem volt hozzá szerencséd, akkor mindenképpen pótold – vagy hát ugye…nézd újra. Mert ezt megéri. Már csak önmagában azért a zseniális snittért is.
Mennyire katasztrófa: 9/10. De mi, az emberek tehetünk róla.
Gyere tovább a következő oldalra, mert ott vár egy csomó érdekes ajánlat, na meg pár további klasszikus is!
Jöhet az összes többi tippem? Akkor gyerünk tovább a következő lapra!
Ez még korántsem a vége, vár a 5. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!