Freeheld (2015) – kritika

Én személy szerint úgy vagyok Julianne Moore-al, hogy az a film, amiben játszik, rossz nem lehet, sőt, szereplése egyenesen garancia egy kitűnő filmre. Ugyanígy van ez Michael Corbett Shannon és Steven John Carell esetében is. Nos, amennyiben ez a nevezetes három színész ugyanabban a felvételben szerepel, az biztos befutó lesz, egy fényes csillag a mozgóképek univerzumában.

Vegyük Moore-t, Shannon-t és Carell-t, alaposan keverjük össze őket, végül, de nem utolsó sorban fűszerezzük meg a triót a kanadai Ellen -Page-el, aki 2014-ben, Valentin-napon, a Las Vegasban megrendezett Time to Thrive elnevezésű, fiataloknak szóló LMBT konferencián jelentette be, hogy leszbikus: “Belefáradtam az örökös bujkálásba és a hazudozásba. Évek óta szenved a lelkem, szenved a mentális egészségem és szenvedek az emberi kapcsolataimmal.” A végeredmény, a Freeheld, egy olyan alkotás, amely igaz történeten alapul. Szeretem azokat a filmeket, amelyek megtörtént eseményeken alapszanak, mivel a komolyság mellett a mondani való is felfedezhető.

A Freeheld névadója ugyanezt a nevet viselő 2007-es rövid dokumentumfilm, amelyet Cynthia Wade rendezett, cinematografált, sőt, a 3 producer közül ő volt az egyik.

A rendező Peter Sollett, aki korábban kettő filmet rendezett, a 2002-es comedy-drama Raising Victor Vargas-t, ahol a negyedik producer és a második író is ő volt, valamint a 2008-as romantic-comedy-drama Nick & Norah’s Infinite Playlist-et. Az író Ronald L. Nyswaner, aki 2010-ben bejelentette, hogy írna egy film adaptációt Cynthia Wade Oscar-nyertes rövidfilmje kapcsán.

A Freeheld szinopszisában arról szól, hogy Laurel Hester – Julianne Moore – New Jersey állam Ocean megyéjének detektívje a nőket szereti. Egy nap megismerkedik a nála sokkal fiatalabb Stacie Andree-val – Ellen Page -, aki aztán ízig-vérig totál leszbikus, a maga rövid hajával, öltözködési stílusával és arról nem beszélve, hogy motorokat, autókat szerel. Idővel összeköltöznek, lesz egy kutyájuk és hivatalosan élettársak lesznek.

Aztán jön a hideg zuhany, detektívünknél tüdőrákot diagnosztizálnak, ráadásul késői stádiumút. Hősnőnknek az a szándéka, hogy esetleges halálát követően, élettársa, élete párja, Stacie kapja meg a 23 év rendőri szolgálat utánjáró özvegyi nyugdíját, a New Jersey állam 2005-ös bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvénye alapján.

Julianne Moore és Ellen Page teljesen azonosult karakterével és ezt hitelesen mutatják be, akárcsak Michael C. Shannon, aki Dane Wells-t, a hetero fehér angolszász exprotestáns ateista zsarut alakítja, Laurel Hester társát, aki támogatja a nőt, amiben csak lehet és tudja. Végezetül Steven Carell, szerep szerint Steven Goldstein, egy középosztálybeli meleg zsidó, aki az általa 2004-ben alapított Garden State Equality állami politikai támogató szervezettel támogatja a leszbiusokat, melegeket, biszexuálisokat és transzneműeket, valamint az azonos neműek házasságát és Laurel-t is.

Tetszik a cikk? Akkor like-olj minket, és legyél te is Hessteges! <3


Megtapasztalhatjuk a másság elfogadásáért való küzdést egy nagy port kavart polgárjogi vitában, ahol az önkormányzati vezetők szentül kitartanak az intézményesített házasság válsághelyzetbe való elkerülése érdekében. Továbbá azt is megtapasztalhatjuk, milyen pálforduláson mennek keresztül Laurel kollégái, mint Todd Belkin, aki elvonult homoszexuális. Végül Laurel és Stacie győzött, mert a végsőkig kitartottak, pláne Laurel, akinek állapota csak egyre romlott.
Julianne Moore, aki elvállalta azt is a szerep kedvéért, hogy haját leborotválják, azt mondta: “A kopaszság a hihetetlenül sebezhető érzést váltja ki belőled.”

Julianne Moore és Ellen G. Philpotts-Page megindító előadása igazán impozáns, gyönyörű love story, amely a homoszexualitás mind politikai, mind jogi kérdéseit feszegeti, Michael C. Shannon és Steven J. Carell közreműködésével.

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..