Két szerelmes történettel folytatom, az egyik a fiatalságom elején facsarta ki a lelkem, a másik pedig nem is olyan régen.
Édes november
Érdekes dolog ez – mármint a kritika, meg a néző közti óriási különbség néha -, mert az Édes november egy remake, méghozzá nem is akármilyen: jelölték a legrosszabb remake díjra, és ha ez nem lenne elég, akkor a két főszerelő is megkapta az Arany Málna jelölését az alakításért.
Ezzel szemben pedig nekem, mint nézőnek, az Édes november fiatalságom egyik legszebb filmje, tipikusan az a fajta mozi, amin egyszerre mosolyogsz és könnyezel, mind a mai napig bennem van a kép Theronról, amint már a betegsége maga alá gyűri.
Persze ebben a témában készültek filmek elég szép számmal, sőt, készültek olyanok is, amik sokkal inkább kult státuszban vannak azóta is (a következő oldalon említek is egy ilyet majd), de ez ilyen szubjektív dolog, mint ahogy a legtöbb esetben.
Ha keserű – betegséggel és halállal keresztülhúzott – szerelmes történetet kell mondanom, akkor én már csak maradok az Édes novembernél, s bár már jó ideje nem láttam, így őszintén megmondva felidézni sem tudom hogy pontosan hol tört el a mécses, de hogy eltört, az száz százalék.
Mert ilyen kínt senki sem érdemel. Keanu pedig pláne nem.
Zokogás faktor: 7/10. Ha csak egy hónap jut, akkor az legyen varázslatos.
Marriage Story
A film, amit minden felnőttnek látnia kellene: túl Hollywood habos-babos rózsaszín szerelmi varázsán, vagy épp a ajtócsapkodós, tányérdobálós viharokon valahol ott van maga az élet.
És ezt az életet Noah Baumbach tökéletes precizitással elkapta: főszereplőnk két művész, akik valaha mindennél jobban szerették egymást. A kissé elvont, ámde zseniális rendező Charlie (Adam Driver) és Nicole (Scarlett Johansson), akikkel megtörténik az, ami házaspárok millióival is megtörténik évente: szép lassan eltávolodnak egymástól.
Bár megpróbálnak párterápiára járni – ahol összeszedik hogy mit szeretnek a másikban – végül ez is kudarcba fullad és úgy döntenek, hogy elválnak. Ez eleinte könnyűnek tűnik, ügyvédek és veszekedések nélkül, ám idővel a válás elfajul, Charlie marad New Yorkban, míg Nicole Los Angelesbe költözik a közös gyermekkel. Végül profi ügyvédekkel esnek egymásnak, egyre kevésbé szem előtt tartva, hogy mi lenne a legjobb a fiuknak és persze nekik maguknak is, azonban végül győz a józan ész és a soha el nem múló szeretet és kulturáltan le tudják zárni a különválást.
A záró képsorok pedig – amikor Henry végül hangosan felolvassa fiának a lapot, amin összeírta, hogy mit szeret Nicole-ban – az utóbbi évek legszívbemarkolóbb jelenete. Kristálytiszta, hibátlan, és fájóan emberi. Azt hiszem számomra itt bizonyosodott be végérvényesen, hogy a következő években-évtizedekben egy új kedvenc színésszel gazdagodtam: Adam Driverrel.
A Házassági történet azonban még enélkül is emlékezetes maradt volna. Mert kíméletlenül eszembe juttatta, hogy az ember gyarló és bizony semmi sem tart örökké, de attól, hogy egy házasság véget ér, a család még egyben maradhat.
Ez még korántsem a vége, vár a 6. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
Mel Gibson Rettenthetetlen-je…többször is(pl szülők temetése)! Ben Hur.minden olyan pillanat amikor Jézust hozzák elő térbe,a csodás zenével fűszerezve(pedig nem vagyok az az igazán nagy hívő)..és végül,mese film: Merida a Bátor..az anyai szeretet,csodálatos mutatása”medve bőrben”