Noha általában ódzkodok attól, hogy egy film megítélésébe belevegyem a szereplők, vagy épp a készítők magánéletét, az Egy nemzet születése esetén sajnos nagyon nehéz ettől elvonatkoztatnom. Egyfelől azért, mert jelen esetben az író-rendező-főszereplő egy személy.
Másfelől pedig azért, mert ezt a személyt Nate Parkernek hívják, aki remek érzékkel meglátta, hogy mekkora potenciál rejlik a színes bőrűek Oscar mellőzésében: nosza, fogta magát és egy olyan témát, ami tuti befutónak tűnt: beszéljünk a feketék elnyomásáról, vigyük filmre Nat Turner történetét, fűszerezzük meg némi magasztos mondanivalóval, adjuk hozzá az időtlenség ízét és máris kész a szoboreső.
Alapvetően ez az elgondolás teljesen hibátlan, a számításba azonban egy nagyon nagy hiba csúszott: időközben fény derült Nate Parker zűrös múltjára (illetve persze a hiba az, hogy ez megtörtént, már amennyiben megtörtént): a színész-rendezőt ugyanis azzal vádolták, hogy 1999-ben erőszakoskodott egy lánnyal (aki végül 2012-ben öngyilkos lett). Bár Nate mindent tagadott, s végül a bíróság is felmentette, az egész procedúra rányomta a bélyegét a film sorsára, amire végül senki sem volt kíváncsi – az Akadémia és a kritikusok egy emberként bojkottálták az egészet.
Ennek tükrében pedig leginkább ez marad meg bennünk, nézőkben a The Birth of a Nation kapcsán, pedig egy olyan filmről beszélünk, ami egyáltalán nem sikerült rosszul, s a témája miatt akár szoboresélyesként is indulhatott volna.
Nem, közel sem hibátlan, sőt, ebben a témában is láttunk már számtalan jobbat (12 év rabszolgaság), de annyira időszerű és aktuális, hogy már csak emiatt messzire juthatott volna.
Nat Turner -egy a körülményekhez képest jó körülmények közt tartott- rabszolga által kirobbantott lázadás történetét dolgozza fel (1831 augusztus 21-én tört ki a feketék felkelése, mely aztán több, mint félszáz fehér és azt követően több, mint 200 fekete halálát okozta), fókuszálva a lázadást megelőző 48 órára.
Mindenképp dicséret illeti Nate Parker-t, aki a hangulatteremtést nagyon jól eltalálta. Az elnyomott fekete rabszolgák helyzete ugyanis tipikusan az a téma, amelynél nagyon könnyű úgy túlzásokba esni, hogy a végeredmény giccsessé váljon, erről itt azonban szó sincs, minden annak nyers valójában kerül bemutatásra, a felesleges hatásvadászat mellőzésével.
Ugyanakkor -ahogy az elején is mondtam, itt a cél szentesítette az eszközt, a cél a téma népszerűségének meglovaglása volt- az Egy nemzet születése túlságosan is biztonsági játék és ez bizony sok helyütt érződik is rajta: ahol nem kellene, ott bátor és nyers, ahol viszont merészet kellett volna húzni, ott csak egy helyben toporog a cselekmény, ennek eredményeképp pedig mi nézők kielégületlenek maradunk, mert végig érezzük, hogy valami hiányzik.
Valami nagyon fontos. Mégpedig az, hogy a film hozzáadjon valamit ehhez az amúgy tragikus és letaglózó témához. Ez azonban itt nem történik meg, nem pótol semmilyen űrt, nem ad pluszt, nincs igazi ok (nézői szemmel) az elkészültére. Ezzel együtt technikailag szinte minden pillanatában kiemelkedő minőségű, úgyhogy a téma iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlom, de azt hiszem bátran mondhatom, hogy nagy csalódást senkinek sem fog okozni. Kár, hogy végül nem a film, hanem az azért felelős személy körüli borús fellegek maradnak majd emlékezetesek.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!