Lehetne-e aktuálisabb Colm Tóibín regényadaptációja bármikor, mint épp napjainkban? Aligha, noha mint azt az elmúlt évtizedek bebizonyították, vannak olyan általános társadalmi kérdések, amik bár korszakos problémának tűnnek, bizony valójában időtlenek.
Az ötvenes évek Írországában járunk, főszereplőnk a fiatal Eilis (Saoirse Ronan), aki nem igazán találja a helyét. Nincs munkája, csupán hétvégente kisegítő egy boltban, ahol főnöke egy személyben megtestesíti mindazt, ami egy vezetőt gonosszá tehet. Eilis ekkor állásajánlatot kap: eladó lehet, de több ezer kilométerrel távol otthonától, New Yorkban. Az ajánlat ugyan csábító, a lány viszont nagyon nehezen hagyja hátra szülőföldjét, végül azonban úgy dönt, hogy szerencsét próbál, hisz otthon nem nagyon terem számára babér. Belevág a kalandba, ami rengeteg viszontagságot hoz magával, hisz bármennyire is csábító a Nagy Alma, ennyire távol az otthontól, nagyon nehéz újrakezdeni.
A két részre bontható film első fele pedig nagyjából ezzel telik el: végigkövetjük a beilleszkedés nehézségeit, ahogy egymásnak feszül a vidéki ártatlan jólelkűség és egyszerűség no és a nagyváros mindent és mindenkit befogadó lelketlensége. Eilis aztán szép lassan beletanul a nagyvárosi életbe, hosszú küszködések árán végre új életet kezd, s a szerelem is rátalál.
Ekkor azonban -mint az már annyiszor, annyi kivándorlóval megtörtént a valóságban is- a múltja utánanyúl a lánynak.
Tudom, hogy elsőre egy kissé talán giccsesnek hat, de higgyétek el, erről szó sincs. Nagyon ügyesen ragadták meg az emigráció kérdését, nehézségeit és örömeit az alkotók és úgy faragtak belőle egy nagyon szerethető alkotást, hogy sikeresen elkerülték a kliséket, a szirupot és azt, hogy a történet egy lány története legyen. Itt ennek nincs jelentősége, csupán egy tanulságos mese (ami egyáltalán nem mese, hisz a kézzelfogható valóság is pont ilyen) arról, hogy hogyan válunk felnőtté, és hogy mennyire nehéz felépíteni magunkat, akár otthon maradunk, akár egy új világban kezdünk új életet.
Az egyetlen, ami miatt szó érheti a ház elejét, az az, hogy néhol azért túl könnyeden tárja elénk a témát – némely esetben azért a vásznon sokkal könnyebb túllendülni a gondokon, mint a való életben, de e fölött szemet tudtunk hunyni. Többek közt azért, mert a készítők nem igyekeztek mondvacsinált tanulságokat letuszkolni a torkunkon, csupán a lehetőséget kínálták fel, hogy bepillanthassunk egy életút kulisszái mögé.
Könnyed, szórakoztató formában, Saoirse Ronan kiváló alakításával fűszerezve egy remek adaptációt kaptunk, ami több tekintetben jobban sikerült, mint az alapjául szolgáló regény és amiből azért így is bőven van mit tanulnunk.
[fb_button]
