Oké, azt hiszem itt, a második oldal elején jött el az a pont, amikor először ráébredtem, hogy egy nagyon nehéz fába vágtam a fejszémet.
Mert bizony nem is olyan egyszerű meló összeszedni a zseniális horrorfilmeket. Tényleg vannak jók, vannak nagyon jók, de igazán kiválók? Nagyon ritkán.
Igazán pocsékból van százszámra, de arra a listára ki kíváncsi? Senki.
Szóval minél inkább rázom azt a szitát, annál több jelölt esik ki belőle.
De azért azt hiszem szép lassan körvonalazódik az a pár horror, amelyeket méltán nevezhetek időtlennek és klasszikusnak.
The Blair Witch Project (1999)
A found footage műfaj megteremtőjét méltán megilleti a kiemelt pozíció listámon, és hát valljuk be, hogy bár két évtizeddel később csak nosztalgikus mosollyal nyugtázzuk az ittlétét, de az Ideglelés minden szempontból egy zseniális húzás volt.
Pár srác 60 ezer dollárból kiment az erdőbe, tartottak egy kis álboszorkányvadászatot, és az internet hőskorában elhitették a jónéppel, hogy ez tényleg egy dokumentumfilm, hogy aztán egy tenyérizzasztó áldoku horrorral behúzzanak majdnem 30 millió dollárt.
Hát ehhez képest a Cannibal Holocaust az fasorban sincs.
És mit is írhatnék? Igen, a film mindenféle átverős körítés nélkül is nagyon jól működött, vagyis hát nálam működött, az tuti.
A folytatás(ok), a koppintások más teljesen más kérdés, erre a sztorira is igaz, hogy egyszer volt Budán kutyavásár, de az legalább örökre emlékezetes maradt.
Parafaktor: 8/10. Azóta se kívánkoztam ki az erdőbe.
[Rec] (2007)
Sokat agyaltam, hogy felfér-e a listára, de ilyen féllábjegyzet szerűen egyszerűen muszáj itt lennie, mert egyike azon kézikamerás filmeknek, amiknél ez a fajta megvalósítás nemhogy nem zavart, hanem még hozzá is tett az élményhez.
A Rec mintapéldája annak, hogy egy zombis film is lehet iszonyatosan nyomasztó, és hogy egy paráztató mozinak nem kell hosszúnak lennie, bőven jó megoldás az, ha töményen adagolja az idegbajt.
A folytatás már sajna nem üti meg az előd szintjét, az amerikai feldolgozás (Quarantine) pedig meg sem történt. De a Rec az bezony ütős, és még ráadásul spanyol is, szóval ha véletlen kimaradt, akkor pótoljátok.
Parafaktor: 8/10. Rövid, velős, agyvelős.
Halloween (1978)
Egy film, ami úgy kezdődik, hogy egy hatéves kiskölyök végez a nővérével. Ha ez nem üti meg az ingerküszöböt az idők végezetéig, akkor nem tudom, hogy mi az ami igen…
Ettől függetlenül persze Carpenter remekműve nem emiatt lett klasszikus, hanem azért, mert olyan normákat állított fel, amiket azóta se nagyon sikerült megcsípni egyik…. koppintásának sem. Folyamatosan kétségek közt tartva a nézőt, könyörtelenül adagolja a feszültséget, és szinte körbe ölel minket a klausztrofób érzés, amire a zene csak rátesz egy lapáttal.
Ami pedig valódi pont az í-re, az az, hogy a 30 évvel később, 2018-ban készült folytatás szinte képes felnőni a klasszikus elődhöz.
Jamie Lee Curtis személyében pedig új sztár született ’78-ban…szóval ha nem láttad… (van aki nem látta?)… akkor gyorsan pótold. Hidd el, megéri.
Parafaktor: 7/10, de azért az az álarc az beleégett a retinámba, örökre.
Folytassuk a sort a legjobbakkal, gyertek velem a harmadik oldalra is!
Ez még korántsem a vége, vár a 3. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!