Én nem szégyellem, sőt, vállalom. Néha bizony iszonyatosan magam alá tudok csinálni egy-egy horrortól (bár ez egyre ritkábban fordul elő), nagyon jókat tudok röhögni vígjátékokon (sajna ez is ritkul).
És bizony néha napján az is megesik, hogy elmorzsolok egy könnycseppet.
Nem csak amolyan belső könnycseppet, hanem azt az igazi fajtát. Meglett, negyvenhez közelítő férfiemberként persze sokak számára ez ciki, de én azt mondom, hogy a való életben legyen férfi a férfi, ha megérinti valami, azt nem kell szégyellni.
Vagy igen? Én mondjuk tutira nem fogom, de azért majd kíváncsi leszek a ti véleményetekre, vajon nektek is van(nak)-e olyan mozik, amiket egy kicsit megsirattatok.
Tegnap, amikor megfogalmazódott bennem, hogy ebből cikk születik, akkor leültem és megpróbáltam jó messzire visszamenni, egész a gyermekkoromig, s felidézni, hogy mik ríkattak meg: érdekes tapasztalat volt, mert mai fejjel nem feltétlen látom indokoltnak a nagy meghatódást mindegyiknél, de hát ez ilyen.
Vannak az embernek korszakai, amikor egyes témák jobban, máskor kevésbé hatnak rá.
Szokás szerint azt kérném tőletek, hogy majd ha a cikk végére értetek, írjátok meg hozzászólásban, hogy titeket melyik filmek hatottak meg, melyik alkotásoknál nem tudtátok bent tartani a könnyeket. Lányok tapasztalataira is nagyon kíváncsi vagyok, de a – és ez egy kivételes eset – a fiúkéra talán még annál is inkább.
Essünk is neki, virtuális zsepiket előkészíteni, tartsatok velem erre a keserédes utazásra.
Hachiko
Mert mi, gyarló emberek tényleg nem érdemeljük meg a kutyákat.
Ez még korántsem a vége, vár a 2. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
Igen, amiket megkönnyeztünk.
De itt egy hír, amit IGAZÁN megkönnyezünk!!
https://variety.com/2020/film/global/ennio-morricone-oscar-winning-hateful-eight-composer-dies-at-91-1234698707/
Anno ahogy a királyokra mondták: “The king is dead, long live the king!”
Én így búcsúzok tőle: “The king is dead, long live Ennio Morricone!!”
Hét élet,nekem a legmegrázóbb film volt,ami még hetekkel utána is hatással volt rám.
Én amit azonnal megkönnyeztem, sőt az élettársam is az a Coco című mese. Olyan gyönyörű a vége, hogy aki azon nem sír, az vagy nagyon fiatal, vagy csak nincsenek érzelmei…
A bukás, mikor meghal a főhős…
Hatchi
én amiket megkönnyeztem (a teljesség hiánya nélkül): a majimoji rurumo végén, illetve az ova-ban (igazi lezárás), planetarian chiisana hoshi no yume végén, illetve a hoshi no hitoban párszor, hagane no renkinjutsushi utolsó előtti és utolsó rész végén, kono bijutsubu ni wa mondai ga aruban, higurashi no naku koro ni több évadjában, monogatari series kb minden évadjának a végén, death note-ban a közepén és a végén, továbbá a little witch academia openingjében, de többnyire az endingjében (főleg a 2. ending) xd shield ügynökeiben 1-2 szereplő kiírásakor, trónok harcában is pár szereplő halálakor és a végén..
Marcell (20-26 éves voltam, amikor ezeket néztem)
Győzike shownak szinte minden egyes epizódját.
A Titanik, mikó sülyedt az a sok vas…
Sírtam a végén: Kurosawa: Dersu Uzala
Karácsonykor szoktam sírni kínomban a Reszkessetek betörőktől!
Nagyszerű hozzászólások . Nah , hát ilyenek az emberek. Akik még ebből is viccet csinálnak ! Sz.tem tudják akikre gondolok ! A sírás nem szégyen. Inkább az aki ezen röhög . 😉 Amúgy nálam
Ebgondolat, Halálsoron, Csillagjainkban a hiba, Szilaj, Toy Story 3 ,
Forrest Gump. Mikor felteszi a végén a kissrácot a buszra, mindig bekönnyezem.
Oké, de a Hachikóból melyik? Az eredeti japán, vagy a Gere-féle (fúú, de utálom azt az embert…) remake?
Szentjánosbogarak sírja
Öten a mennyországból