King’s Man: A kezdetek (2021) – kritika

User Rating: 7.5

Guy Ritchie kezei alatt kiváló iparossá fejlődött az évek alatt Matthew Vaughn , s bár mind a Ha/ver, mind az X-Men: Az elsők jó kis mozi volt, az igazi stílusa a 2014-es Kingsman: A titkos szolgálatban villant meg először. 




Töki és a többiek kalandja pedig üde színfolt volt mind az akcióvígjátékok, mind a titkosügynökös filmek kavalkádjában, bár én azóta is vallom, hogy ebben iszonyú nagy szerepe volt a Colin Firth – Taron Egerton – Samuel L. Jackson triónak is.

Az első Kingsman pedig vicces volt, pörgős, ám egy kicsit sem bugyuta és nem is nagyon akart többnek látszani annál, mint ami. Egy ütős kis kémfilm, amire már nagy szükségünk volt.

A beleölt pénzt aztán ötszörösen hozta vissza, hisz alig nyolcvan millióból bő négyszázat csinált Vaughn, így aztán nem is volt kérdés, hogy jöhet a következő rész, inkább csak azt kellett eldönteni, hogy merre tovább. Az Aranykör pedig meg sem állt Amerikáig, a haszon pedig ismételten négyszeres volt, így már csak gazdasági megfontolásból is trilógiává kellett bővíteni a cuccot.

Ám meglepően sokáig kellett rá várni, hogy kijöjjön a következő rész, ráadásul Vaughn ezúttal húzott egy merészet, és dobta Tökit, Harry-t, meg Merlint (na jó, őt könnyebb volt sajnos), és a címből is kikövetkeztethető módon visszarepített minket a Kingsman történet legelejére, nevezetesen azt láthatjuk, hogy milyen események láncolata kellett ahhoz, hogy a társaság végül megalakuljon.

Főhősünk Orlando Oxford (Ralph Fiennes), angol nemes, aki az I. világháború torkában elveszíti feleségét, akinek megfogadja, hogy az élete árán is megvédi gyermeküket, no meg ha már úgy van, akkor a világot is a vérontástól.

Ez persze nem lesz egyszerű, tekintve, hogy egy őrült mindenképpen össze akarja ugrasztani a népeket és el akarja hozni a szenvedést a Földre. Hogy ki az, azt nem tudni, ám egy dolog biztos: meg kell állítani, bármi áron.

Innen indul a kaland, és hát őszinte leszek veletek kedves olvasóim: akik a vérbeli Kingsman életérzést várják, azok között lesz, aki csalódni fog. Vaughn ugyanis tényleg húzott egy merészet, és bár a szereplőgárda ezúttal is parádés, a lazaságot felváltja a háborús – kaland – filmek kissé sötét tónusa. Sokkal kevesebb poén, jóval ritkább gegek, és bizony veszteség, halál, no meg minden, ami beleillik a stílusba.

Hogy ez negatívum-e? Számomra cseppet sem. Sokkal inkább volt ez üdítően meglepő, ám azt nem vitathatom, hogy a Kingsman filmekhez vajmi kevés köze van.

Néhol egy-egy akciójelent, no meg pár kameramozgás ismerősnek hat, ám összességében ez csak egy nagyon jól összerakott világháborús kalandfilm.




Így hát mit is mondhatnék a végére? Csupán annyit, hogy remélem, hogy lesz még folytatás, vagy előzmény… igazándiból nekem mindegy. Csak Vaughn rendezze, a többi nem számít.
Összegzés
Meglepően jól sikerült kaland a század elejéről, a vártnál jóval sötétebb hangulatban.
7.5
Nagyon Jó

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .