Ez a pillanat is elérkezett: véget egy korszak.
Egy korszak, amiről megelőzően azt hittem, hogy kiábrándító és felejthető lesz. Persze megkövezhettek érte, de azt hiszem nagyon nem voltam egyedül a gondolattal 2006-ban, amikor úgy véltem, hogy elérkezett a Bond filmek legalja időszaka.
Mert egy Roger Moore… egy Sean Connery… egy Brosnan után, mégis milyen apropóból sikerült pont ezt a baltaarcú Daniel Craig-et megtenni a legdzsentölmenebb titkosügynöknek?
Hát ezt hogy gondolták?
Persze nem is tévedhettem volna nagyobbat. Mert jobb dolog nem is történhetett volna Bond karakterével, mint Daniel Craig, de hát ezt akkor még nem tudhattam.
Az érinthetetlen, nőcsábász kvázi szuperhős tikosügynök ugyanis valódi hús-vér emberré változott Craig karmai között, ez pedig nagyon, de nagyon, de nagyon jó tett a franchise-nak. Az összefonódó öt film aztán – szerintem – örökre beírta magát a történelembe, Bond vívódása, szenvedése, felemelkedése, és harca számomra az utolsóból az elsővé avanzsálta Danielt, így hát magamban én is elmorzsoltam egy-két könnycseppet a Nincs idő meghalni végén. Hosszú, helyenként nagyon élvezetes, helyenként megható, ám néhol bosszantó búcsú ez, így utólag azonban azt kell mondjam, hogy talán mégsem Fukunaga volt a legjobb választás a Craig éra lezáráshoz.
Nem szeretnék spoilerezni. Ezzel ugyanis mindenki élményét elrontanám, de azokét főképp, akik szerették ezt a másfél évtizedes kalandot, mert (dobpergés), végül azért tényleg méltó a búcsú. Azonban vannak fájó pontjai a filmnek, amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül.
A legfőbb ilyen, az a túlzásba vitt főhajtás az eddig Craig-Bond mozik előtt.
Olyan sok a visszakacsintás (karakterileg is), hogy végül a Bond-filmek egyik legfontosabb alappiére látja ennek kárát: nem kapunk egy igazi, jó, tenyérbemászó főgonoszt. A majd három órás lezárásban. Ez szerintem megbocsáthatatlan bűn. S ugyanígy a szentimentális búcsúzkodás számlájára kell írnom azt is, hogy a Nincs idő meghalni legnagyobb részéből hiányzik a Bondos lazaság. Nehéz ezt spoilerek nélkül körbeírni, de menet közben tudni fogjátok mire gondolok.
Mert hát értem én, hogy tényleg lezárul egy korszak. De nem vagyok benne biztos, hogy a játékidő nagy részére ennek rá kellett nyomnia a bélyegét. Igen, jóval több látványos akció elfért volna. Bőven több. Igen, vártam, hogy libabőrözzek Hans Zimmer zenéjétől. De ezek nem történnek meg, mert a főcímtől kezdve szép komótosan ballagunk a vég felé – ezzel pedig bőven ráértünk volna akár az utolsó fél órában is.
Nekem Craig továbbra sem Bond. Biztos, sokan nem értenek velem egyet, akkor sem. A film nem volt rossz, de több akciót, és egy jobban működő gonoszt én is vártam.
Jó színésznek, jó színész, de hogy jó képű, mint ahogyan a korábbi Bond-színészek, hát nagyon nem! Roger Moore… Sean Connery, Brosnan, Craig nagyon messze van tőlük. Nem olvastam a könyveket, nem vagyok rajongó, de szerintem ő volt az egyik legrosszabb választás James Bond szerepére, már ami a külsejét illeti. Egyedül a Casino Royale tetszett nagyon, de az is inkább a főgonosz alakítása miatt.