Elsőre szépnek tűnő, de hamar furcsává és nyomasztóvá váló emlékeid vannak a gyermekkorodból. Gyógyszeres kezelés közben szerelembe esel egy másik pácienssel. Az ő létezésében később kételyeid merülnek fel. Mindeközben egy furcsa, sárga szemű szörny tűnik fel néha a háttérben. Na, a pilot alapján ilyen lehet David Hallernek lenni. Szuperhősies? Nem. Érdekes? Nagyon is.
Az egész sorozat David Haller nézőpontjából mutatja be az eseményeket. A képregényekben az ő karaktere egy különösen erős (Omega-szintű) skizofrén mutáns. Minden személyiségének külön-külön képessége van, például telepátia vagy telekinézis, amely képességeket gyakran használja az apja, Charles Xavier vezette X-Men tagjai ellen. Ezen az egy bekezdésen is látszik, nem tipikus szuperhőssel van dolgunk: a történetben rejlő potenciál tekintetében Arrow, Flash és a SHIELD minden ügynöke elbújhat David mellett.
Nagy szerencse, hogy (az első rész alapján legalábbis) a készítők pontosan tudják ezt. David személyiségéhez méltó módon igen kaotikus bevezetést álmodtak meg a sorozatnak, amiben bizony sokszor nem tudhatod biztosan, mi a valóság, mi az álom, és mi az, ami David tudatalattijából előtörő különös mutáns képesség eredménye. Az igazán nagy bravúr pedig az, hogy a sorozat egyszerre enged hitelesnek tűnő bepillantást főszereplőjének zavart elméjébe, ugyanakkor mégis látszik rajta, hogy a forgatókönyvírók tudják, merre mennek és mit akarnak ott csinálni.
Erre a legjobb példa talán, hogy van egy teljesen Bollywoodhoz méltó táncjelenet a részben, ami bizony nem lóg ki, hanem szépen illeszkedik a sorozat légkörébe.
Ha már megemlítettem a légkört, mindenképp említést kell tennem arról az ügyes húzásról, hogy a külsőségek is a zavar fokozását szolgálják.
A készítők nem akarták, hogy akár csak annyi mankója legyen a nézőnek, hogy mikor játszódik a történet, így a különböző jelenetekben használt technikai berendezések, autók és egyebek úgy lettek összeválogatva, hogy semmilyen korszakra ne legyenek jellemzőek. Az egyik készítő úgy nyilatkozott erről, hogy mivel a főszereplő nézőpontja teljesen megbízhatatlan, tulajdonképpen azt csinálnak, amit akarnak. Ők pedig jó érzékkel rakták össze a sorozat világát, a valaha volt egyik legnagyobb rendező, Stanley Kubrick nyomdokain elindulva.
Mindez talán nem lenne elég, ha nem lenne tele az egész jó színészekkel.
De szerencsére a főszerepben Dan Stevens jól tudja hozni a zavart főszereplőt, aki kétségbeesetten próbálja elválasztani saját képzelgéseit a realitástól. Aubrey Plaza kiváló David szintén ápolt haverjának szerepében, és Rachel Kellerrel is élettel tölti meg David szerelmét, a (természetesen) szintén ápolt, szó szerint érinthetetlen lányt.
Nem tudom, a jövőben meddig tartható az a mértékű zavar, ami az első részt jellemezte. Érzésem szerint egy-két részen belül át kell térnie kicsit megszokottabb történetmesélésre ahhoz, hogy a stílus ne menjen a tartalom rovására. De kezdésként ez mindenképpen egy bátor, messze átlagon felüli sorozat, ami nemcsak a képregényes témájú sorozatokon belül, hanem bármilyen egyéb összevetésben is megállja a helyét.
[fb_button]
Sajnos a sorozat első két részéből kiindulva olyan, mintha egy amatőr rendezte volna. Vontatott, dadogós párbeszédek, nagyon gagyi CGI, és minősíthetetlen “színészi” “játék”. Gyakorlatilag 3-4 percenként néztem, hogy mennyi van még hátra. Méltatlan a Marvel és John Cameron (mint producer) nevéhez. Egyáltalán: hogyan lehet ilyen magas IMDB pontszámot elérni (jelenleg 8,9 – 8732 szavazattal, és a népszerűsége nem meglepően zuhanóban van)? Tőlem bizony a hátralévő 6 rész nem kap lehetőséget.