Éjféli látomás kritika

Jeff Nichols író-rendező csupán 37 éves, a munkássága pedig mindössze öt filmből áll, mégis egyike azoknak, akire oda kell figyelni, hiszen olyan érzékkel nyúl a család és az emberi kapcsolatok témájához, ami a mai fiatal direktorok körében szinte páratlan. Az igazi varázslata azonban nem merül ki ennyiben, hisz hangulatteremtésben legalább ennyire profi, gondoljunk csak arra, hogy milyen filmekkel örvendeztette meg eddig a nézőközönséget és egyből világossá válik, hogy mire gondolok, hisz neki köszönhetjük például a Mud-ot, a Take Shelter-t, vagy a Shotgun Stories-t.

Ráadásul (akárcsak Nolan és nem véletlen a párhuzam) szeret ugyanazokkal dolgozni: Michael Shannon három filmjének is főszereplője, így van ez az Éjféli látomás esetében is, ennél jobb választás pedig senki sem lehetett volna most sem.

Míg azonban az eddigi alkotások szinte mindig pozitív fogadtatásban részesültek, a Midnight Special már sokkal inkább megosztja a nézőket, s a sci-fi rajongókat.

Roy (Shannon) fiát próbálja megmenteni. Hogy ne legyen egyszerű a dolga, egyszerre több ellenségtől is óvnia kell: egy vallási szektától, s a kormánytól egyaránt. No persze nem véletlenül: a fiú különleges, hisz megmagyarázhatatlan képességeket birtokol. Mi pedig néha megismerünk ugyan új karaktereket, de összességében a film legnagyobb részében az úton menekülő apa-fiú párost fogjuk látni, ez egy ízig-vérig menekülőfilm, a hetvenes-nyolcvanas évek legnagyobbjait idéző megvalósításban.

Hollywoodi blockbusterekhez szokott agyunknak azonban könnyen lapos lehet a tempó. Nichols ezt ugyan remekül egyensúlyozza az állandóan központi szerepet kapó családi köteléket boncolgató témával, de míg a nézők egy részének ez bőven kielégítő, addig sokak számára mindez kevés, darabos, és néhol értelmetlen. Mert az Éjféli látomás egy olyan mozi, ami épp annyira logikus és kiszámítható, mint maga az élet: ez állandó rohanás egy cél felé, amit magunk sem ismerünk pontosan, olyan okok miatt, amik számunkra sem teljesen világosak.

Ennek ellenére mégsem művészfilm ez, sokkal inkább egy varázslatos utazás, ahol a szülői -feltétlen- szeretet, óvás és önfeláldozás a főszereplő, mindez finom eszközök széles tárházának segítségével kerül bemutatásra.

Hogy ez kinek mennyire talál majd be, az leginkább nyitottság és hangulat kérdése. Elvarázsol vagy épp taszít: ez csak rajtad áll. Egy dolog biztos: Nichols filmjét látni kell.
[fb_button]