Az Egy őrült pillanat című 2016-os francia film egy remake formájában megvalósult hommage Claude Berri felé, akinek 1977-es filmjét gondolta újra Jean-Francois Richet, mégpedig igen jól. Mindezt úgy, hogy az amerikai zsáner közben eszébe sem jut a nézőnek, elvégre egy európai romantikus komédiáról van szó.
A film minden előzmény nélkül a Korzikára tartó utazással indul, minden egyebet a lassú időszakok beszélgetéseiből tudunk meg a négy főszereplőnkről.
Az első ellentét egyből a generációk közti konfliktus a két tinilány és apjuk viszonyában, majd az apák között létrejön egy „lazasági verseny”. Mindezt persze nem a már-már elavult és poros 70-es évek végi képekkel és zenékkel, hanem a 21. század elvárásainak megfelelően kapjuk meg.
A látványvilágra már csak a helyszín, Korzika miatt sem lehet panasz, de ettől függetlenül is időnként már-már természetfilmbe illően gyönyörű látképeket kapunk.
A díszletekről el lehet hinni, hogy ténylegesen abban a házban forogtak, annyira autentikusak és helytállók. Nincs olyan díszletelem, ami motiválatlan lenne, mindenre magyarázatot kapunk. A színészek is olyan otthonosan mozognak ebben a térben, hogy ténylegesen működik a fikció.
Abban, hogy a néző el is hiszi, hogy amit lát, a valóság is lehetne, nagy szerepet kap a színészek kiváló játéka.
Vincent Cassel annyira hitelesen játssza Laurent, az évődő apukát, mintha a való életben is keresztül ment volna ezen az eseményen. Mellette nem marad el Francois Cluzet sem, aki szintén nagyon eredményesen hiteti el velünk, nézőkkel, hogy Antoine, az aggódó (már-már őrült) apa, aki számára kislánya még mindig csecsemő, valójában akár ő maga is lehetne. A lányok karakterét sem lehetett volna jobb színésznőkre osztani, mindketten elvarázsolják a nézőket. Hozzák a tipikus tinilányokat, akiknek zsebükben az apjuk, az internet és a technika függői, egy percre sem tudnak elszakadni tőle. A karakterek nem csak hitelesek, de fejlődnek is, rivalizálásuk eredményeként.
Összességében tehát ez nem egy tipikus romantikus komédia, annak ellenére, hogy a végén ott a happy end. A zsánert nem elégíti ki maradéktalanul, megvannak benne az eredeti korára jellemző filmes és filmtörténeti vonások, de ennek ellenére egy érdekes film, érdekfeszítő 105 percet tölthet el a moziban a néző.
[fb_button]
