Mit kaptunk A visszatérőktől a 4. évadban? Régóta elvarratlanul maradt szálakat göngyölítettek fel a készítők olyan pillanatokon keresztül, amiket az előző évad akciódús és feszes ritmusa, a rengeteg történetszál egyáltalán nem engedett meg a karaktereknek. A harmadik évadhoz képest ugyan kevésbé, de a negyedik is vétkes abban, hogy többet szeretne bemutatni, mint amennyi a rendelkezésre álló időbe kényelmesen beleférne. Az idáig vezető út kiszámíthatatlansága és göröngyössége azonban utólag visszanézve értelmet nyert.
A nagy sorozatkaszálások korszakában ritka, hogy az alkotók egy évadnál tovább terveznének, így évadokon átívelő és valóban konzisztens történetszálakkal ritkán találkozunk, márpedig ezek befogadásához egy másfajta nézői szemüvegre van szükség. Azt is fontos szem előtt tartanunk, hogy a 2014 óta tartó, közel 60 résszel dolgozó történet körülbelül 1 évet ölel fel, ezért valóban nem várható el, hogy a szereplők varázsütésszerűen túltegyék magukat sérelmeiken. Sokkal inkább az a meglepő, hogy mennyire kitartóan, és a történtek súlyához képest, mondhatni kiegyensúlyozottan veszik az életveszélyes akadályokat.
A megfelelő momentumba beillesztett, vagy a néha unalomig ismételt visszautalások a kezdetektől fogva szerves részét képezték a szériának: ahogyan a fizikai sérülések sem tűntek el egyik részről a másikra, úgy a lelki sebek is hosszabb ideig éreztették hatásukat. Emellett a sorozat készítői minden évben meg tudtak lepni minket valami újjal, mindegyik évad teljesen eltérő téma köré szerveződött, illetve kivitelezésében is más képi és hangulati világgal dolgozott.
Az utolsó 13 epizóddal bezárult az első részekben megkezdett kör és ezzel együtt egy új is nyílt.
Felépítésében maga a 4. évad is ugyanezt az utat járta be, ezzel pedig kirajzolódik a sorozat szimbólumaként értelmezendő végtelen jel (ami az eredeti címben is felfedezhető: The 100), mert ha nem is vághatunk mértani pontosságú negyedeket, az azért megfigyelhető, hogy az évad kezdetén az első évad eseményei dominálnak, aztán a második, majd a harmadik és végezetül visszatérünk a kezdetekhez.
A sorozat a témák tekintetében is visszanyúlt a gyökereihez, de mindezt egy újfajta megközelítéssel tette. A nukleáris katasztrófa ismételt középpontba állításával az ember földi ténykedése egy sokkal intenzívebb és sürgetőbb felkiáltójelet kapott, illetve a korábbiakban ellentmondásosnak vélt döntési szituációkat is eggyel magasabb szintre emelték: mentsük meg ma azt, akit lehet, vagy – a járulékos veszteségek és emberségünk feladása árán is – koncentráljunk az emberi faj túlélésének biztosítására?
Az újragondolt tematika mellett a karakterek is más, ellentétes szemszögből élhették át a korábbi eseményeket. Ez az újrajátszás időt és teret biztosított számukra a szükséges továbblépéshez, hiszen a múlton való kesergés helyett, sokkal inkább a jövő irányába fordulva tudunk kiteljesedni.
A karakterek valósághű ábrázolása igencsak megkérdőjeleződne, ha kivétel nélkül mindenki képes lenne felülemelkedni a veszteségeken. A 4. évad szerencsére ezt is árnyaltan kezelte.
Az ugyan kérdéses, hogy a fiatal célközönség a megfelelő következtetéseket tudja-e levonni a történtekből, a téma realitására való tekintettel azonban semmiképpen sem lett volna szerencsés az egészet a szőnyeg alá söpörni.
Idén is meg kellett válnunk pár központi karaktertől, a jó hír azonban az, hogy ahogyan történetünk hősei is próbálnak az erőforrások optimális felhasználására törekedni, úgy az alkotók sem hagynak semmit sem kárba veszni: olyan mellékszereplők váltak szépen lassan a csapat integráns részéve, akikkel már eddig is találkozhattunk a vásznon, illetve a folyamatos fluktuáció mellett az eredeti 100 tagjainak soraiban is átrendeződést figyelhettünk meg, ezzel is erősítve a körkörösség érzetét.
A körben azonban elkerülhetetlenül elérkezünk arra az ismerős pontra, ahol korábban felvettük a történések fonalát. A nukleáris hullám pusztító ereje újrarajzolta a föld felszínét, amivel átvitt értelemben az alkotók is felégették az általunk, nézők által jól ismert történeteket és karaktereket, hogy aztán főnix módjára születhessenek újjá. Ezzel teljesült is az évad mottójául választott, sokszor hangoztatott ígéret: hamvainkból fogunk feltámadni.
Mindent egybevéve bizakodóan tekinthetünk a jövőbe, hiszen az ötödik évaddal egy új fejezet kezdődik a sorozat életében, ami új lehetőséget nyújt – az eddig legjobban sikerült – második évad minőségének megközelítésére. Az azonban már most biztosan állítható, hogy a klasszikus happy endinget mellőző történetvezetésnek köszönhetően, a fehér hollónak számító örömteli pillanatok mellett ismételten megtapasztalhatjuk majd Dante poklának feneketlen mélységét.
[fb_button]
Hol lehet megnézni? Utolértem az első három évadot szinkronizálva, egy hét alatt meg is néztem, jó 40felettikéknt, és nagyon megnézném a 4. Évadot is.