Képzeljünk el egy utópisztikus világot, ahol Carrie Bradshow cseppet sem sikeres, ahol a szingliség eszménye nem hogy kevésbé sikeres, mint manapság, de egyenesen tiltott állapot. Nem megy? Egy pillanatig se aggódjatok, a görög Yorgos Lanthimos megoldotta helyettetek a problémát.
Hogy mi kell egy remek szatírához? Nehezen körbeírható, de valahogy mégis mindenki tudja. Legalábbis tudja, hogy épp jó szatírát lát, vagy sem. A görög válságnak köszönhetően az ország filmipara óriásit zuhant – nem nehéz átéreznünk, hogy mivel jár egy ekkora népességnek nagy költségvetésű filmet készíteni, pláne ha az embereknek sincs pénze olyan úri huncutságokra, mint amilyen a mozizás. Lanthimos így más eszközökhöz nyúlt: megpróbál sokkolni és teszi ezt angol nyelven. A homár pedig a tavalyi év egyik legjobb meglepetése, azzal együtt, hogy messze nem hibátlan, de ezt könnyedén elnézzük neki.
A párkapcsolati lét kötelező. Aki esetleg egyedülálló, azt elküldik egy hotelbe, ahol negyvenöt napja van arra, hogy megtalálja szerelmét – ha ez nem sikerül, akkor átváltoztatják egy általa választott állattá és a hátralévő életét abban a formában kell leélnie. David (Colin Farrell) felesége halál után kerül a szállodába, ahol ha nem sikerül a párkeresés, akkor homáralakban kell tengetnie napjait.
A hotelben dolgozók pedig tanítanak és nevelnek: az abszurd szituációt pedig még abszurdabbá teszi a remekül felépített szatirikus elemek hada. Lanthimos ugyanis görbe tükröt tart elénk és a társadalmunk elé (no és persze a politika sem maradhat ki), amiből világosan magunkra ismerhetünk.
Felvillan társadalmunk képmutatása, a normák elferdülése, az egész életünkre és kapcsolatainkra jellemző felszínesség, s miután pedig David fellázad és csatlakozik az erdőben élő magányosok lázadó táborához, ez csak tovább erősödik és nyilvánvalóvá válik, hogy mi is épp ilyenek vagyunk, s szinte bármire képesek vagyunk annak érdekében, hogy elkerüljük a magányt – ha kell, hazudunk a másiknak, s ha kell, akkor hazudunk önmagunknak is.
A homár ettől függetlenül nem akar és nem is ítélkezik. Nem kapunk csattanós végkifejletet, nem adja meg azokat a válaszokat, amiket esetleg mi is épp keresünk, szó sincs róla. Mint ahogy egy jó szatíra esetében ennek lennie kell, csak tükröt tart, hogy abban mi látunk, az csak rajtunk múlik.
[fb_button]