Amikor a Pixar egy újabb filmje érkezik meg, akkor biztosak lehetünk abban, hogy valami nagyon minőségi mesével örvendeztetnek meg minket.
Mert ahogy a Rockstar a minőség szinonimája lett játékok világában, úgy a Pixar az animációs filmeknél érdemelte ki ezt a jelzőt.
Ehhez persze hosszú és rögös út vezetett, amiben bizony azért voltak hullámvölgyek, ám az utóbbi évtizedben az Agymanókkal, a Coco-val, vagy épp a Lelki ismeretekkel olyan magasra tette a lécet, amit nagyon nehéz megugrani.
Azonban rendkívül okosan ezeket a mély tartalommal bíró, gyerekek és felnőttek számára egyaránt megható, tanító, és megnevettető filmeket “megközölik” lazább, szórakoztatóbb, kevésbé mély (vagy inkább egyedi történetű) fogalmazzunk úgy: popcorn animációkkal.
Ilyen volt a Hihetetlen család 2, a Verdák 3, vagy a Szörny Egyetem. Mindegyik kitűnő alkotás, ám egyiket sem fogjuk hivatkozási alapként emlegetni 15-20 év múlva.
Nos ebbe a sorba érkezett meg a Lelki ismereteket követően a Luca, Enrico Casarosa első rendezése, amelynek a forgatókönyvéért is ő felel.
A történet pedig a már ezerszer ismert alapokra épül, persze egy kis csavarral, hogy mégse érezzük azt, hogy nem kaptunk valami újat: a Casarosa által teremtett világban “szörnyek” élnek a tengerekben akik a szárazföldre lépve emberré változnak. Luca is egy ilyen “szörny”, aki családjával a mélyben lakik, ám kíváncsi természete a felszínre sodorja, ahol megismerkedik a laza és bátor Antonioval, akivel nagy barátokká válnak.
Persze a család nem feltétlen repes az örömtől, ezzel pedig meg is van az alapul szolgáló konfliktus, melyre természetesen amolyan Pixarosan jön a megoldás: az elfogadás, a barátság, a küzdeni akarás jegyében.
Casarosa pedig jól pakolgatja egymásra a rétegeket, és szépen teremti meg a hangulatot:
a Luca ugyan messze nem hozza a Pixar legnívósabb látványvilágát, de rendkívül szerethető a megvalósítása és bizony még így is olyan minőséget kapunk, ami bőven megfelel a 2021-es elvárásoknak.
A film amúgy minden fronton jól teljesít: szerethető karakterek, kedves humor, és főképp a kicsik számára tanulságos pillanatok váltják egymást, ám a valódi mélység azért hiányzik: látszik, hogy Casarosa sokkal inkább a kicsiket célozta, mintsem az idősebbeket.
Ezzel persze semmi baj nincs, csupán azért fájó egy picit, mert a Pixartól azért mást szoktunk meg.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!