Kojot (2017) – kritika

Lemennek a reklámok a moziban, elsötétül. Tudjuk hogy egy magyar filmet fogunk nézni. Egy kicsit kétkedünk de egyszer csak hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy az ötletgazdák és a megvalósítók lassított drámai léptekben kalapáccsal, feszítővassal és egy vadászpuskával ütnek minket addig amíg véreset nem köpünk, aztán stílusos felvételekkel, hangulatos zenékkel és tökös karakterekkel mutatják be, hogy a nagyváros világán kívül egy eldugott Tűzkő nevű kis faluban mik is a játékszabályok.

A történet ott kezdődik hogy a városi bérrabszolga, Misi, értesül nagyapja haláláról, aki a régi tűzkői családi házat és telket az unokájára hagyja. Erről tudomást szerez a falu oligarchája, Szojka Pál, akinek már csak ez a kis darab föld hiányzik a nagy egészből ahhoz, hogy a svédeknek eladva egy wellness komplexumot építsen a falu nyakára. Érthető tehát, hogy mindent bevet, hogy megtörje Misit és megszerezze tőle az örökségét. A Kojot egyik legnagyobb erőssége pedig épp ez: magyar alkotásban ezzel a stílussal még nem nagyon találkozhattunk.

Kostyál Márk rendező a forgatás alatt nem spórolt a művérrel. Már a film nyitójelenetében egy olyan agresszióözönnel szembesülünk, amivel felkészít rá, hogy mire számíthatunk. Végig tapintható a feszültség, a mozi szerves része az erőszak, és anélkül hogy a film túlzásba vinné, mindenhol ott van a vidéki élet nyers valósága is. Kezdve a hivatali ügyintézéstől a falusi építőbrigádon keresztül a sarki kisboltig, a mulatós zenéig, ezeknek a jeleneteknek a szarkazmusa az, ami emlékezetessé teszi őket.

Mind a megvalósítást, mind a mondanivalót tekintve meg lehet kockáztatni, hogy a Kojot egy jó próbálkozás a magyar western megteremtésére.

Lenyelhető, de az erre utaló jelek (Range Rover, szélkakas, winchester poszter) időnként ezt túlságosan is az arcunkba nyomják, de maguk a felvételek, a beállítások, a drámai lassítások, a színek és a zenék az egész környezetből egy western szerűséget kovácsolnak, arról nem is beszélve hogy a cselekmény gerincét a férfi jellemek fejlődése, és az apa-fiú kapcsolat teszik ki.

A harc Misit kemény próbák elé állítja: főhősünknek nem csak a nagyapja telkét kell megvédenie, hanem bizonyítania kell saját magának is, hogy a telken kívül az öreg kojotságát (tökösségét) is örökölte. Rengeteg szimbólummal dolgozik a film, amiken keresztül Misi fejlődésének az ívét egyszerűbb megérteni, és ez mellett a mellékszereplő gárda megemlítése nélkül nem is lehet elmenni, mivel a filmben minden karakter egy-egy megszemélyesített emberi történet Tűzkőről.

Bocsárszky Attila játéka Misi mentoraként majdhogynem elviszi a hátán a filmet. Egy ködös múltú, bölcs, félalkoholista, akivel senki nem akarna találkozni három feles után a kocsmában, mellette ott van a Misivel egykorú székely gyerek Attila, aki mindhármuk közül a legtitokzatosabb és legveszélyesebb.

A fiú barátnője (ahogy az western filmben szokás) nem jut sok szerephez, viszont annyihoz mégis, hogy hamar megértsük: ő Misi józan eszének a kivetülése. A sor végén pedig ott kullog a főszereplő apja, aki egy elrettentő jövőkép arra az esetre, ha Misi kudarcot vallana és elpuhulna. Szojkáék felől Kispalit (Mátray László) érdemes kiemelni, mert az ő személye az aki egy magasságban mozog a filmben Misivel.

Jó volna azt mondani, hogy a Kojot egy hibátlan film pedig sajnos nem az. Elnyújtott és hatásvadász jelenetekből akad benne bőven, ezek sajnos néha megszakítják az amúgy jól adagolt feszültséget, de a remekül eltalált karakterek gyorsan visszanyomnak mindenkit a moziszékbe.

A Kojot tökéletes példája annak, hogy nem csak az számít mennyiből (300 millió) hanem inkább milyen rendező készít egy filmet. Ha két szóban kéne összefoglalni, akkor azt mondanám hogy tökös és magyar, ezzel pedig Kostyál Márk el is érte a célját. Eleget nevettünk magunkon az elmúlt évek filmjeiben, és arra is szükség volt szó se róla, de a Kojot beállt az Aranyélet mögé a sorba és egy minőségi, komolyan vehető hazai produktum lett. Remélem, hogy ez a tendencia folytatódik, kíváncsian várjuk mi lesz a következő.

[fb_button]