Ki tudná élethűbben visszaadni a kokain kereskedelem rögös útját, mint egy visszavonult SEAL-es, aki a kolumbiai kábítószer-kereskedelem egyik fő tanácsosa volt?
Spoilerezek: sokan.
Pedig papíron tényleg úgy tűnt, hogy a filmet író és rendező Jason Cabellnél (a bevezető mondatban körül írt úriember) keresve sem találni alkalmasabb embert erre a témára.
A felütés tulajdonképpen rém egyszerű: a kokain szövevényes útjába valahol hiba csúszik. Ez pedig meglehetősen zavarja a főnökök főnökét, így hát ráállítja a témára a legkiválóbb emberét, akit ezúttal Nicolas Cage kelt életre.
Ööö… és hát nagyjából ennyi.
Emberünk szépen utánaered a pornak, leköveti az útját és próbál rájönni, hogy ki és hol piszkított bele a müzlibe.
Nem árulok el talán túl nagy titkot azzal, hogy a másik főszereplőnk (stílusosan csak The Man-ként hivatkozott Laurence Fishburne), a kissé túlságosan is a saját termékéért rajongó terjesztő felé érdemes keresgélnie, miközben mi szép lassan kiokosodunk a kereskedelem apró-cseprő okosságaiból, és ráncoljuk a szemünket, hogy mire az őserdőből a cucc elér a felhőkarcolókig, az ára éppen megharmincszorozódik.
Na de a kérdés itt az, hogy milyen lett a film. Persze, igazad van kedves olvasóm.
Nos, tökéletesen középszerű. Cage alakítása (és Fishburne-é) alapvetően rendben van, ám a számtalan további karakter nagy része csupán papírmasé marad. A forgatókönyv tényleg tartogat érdekességeket, és fordulatokat, ám a papírlap másik oldalára legalább ennyi bagatell butaságot is fel tudnék jegyezni. Így amíg az egyik pillanatban elégedetten csettintünk, a következőben már inkább a fejünket fogjuk.
Viszont. Ha kontextusba helyezzük a dolgot, akkor tulajdonképpen elégedettek lehetünk.
Mert a Running with the Devil egy abszolút nézhető film, ami semmilyen szempontból sem pocsék. Ha pedig azt nézzük, hogy ez egy Cage film, akkor ez egy nagy szó, mert hát… ő szinte csak selejtet gyárt az utóbbi években.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!