Az egyszemélyes thrillerek – és drámák – egy nagyon nehéz műfaj, ám amikor sikerül úgy összerakni, hogy működjön, akkor az egyik legizgalmasabb cucc tud lenni.
Ott a Hold 2009-ből, de nekem nagy kedvencem a 127 óra is, tetszett az Élve eltemetve, na meg az újak közül talán első, a Fülke is emlékezetes. Az Arany történeti szempontból meglehetősen jól illeszkedik ebbe a felsorolásba, ám sajnos a minőség már megkérdőjelezhetőbb, erről pedig Anthony Hayes tehet, aki nem csak írta és rendezte, de a mellékszerepet is magára osztotta ki.
Főszereplőnek sikerült megnyerni Zac Efron-t, és ez még akkor is örvendetes, ha sokan nem szeretik a srácot, mert dicséretes, hogy mennyire igyekszik kitörni a szépfiú imidzsből, és próbálja bizonyítani, hogy a kockás has mellett azért némi tehetséggel is rendelkezik.
Nem, egy pillanatig sem állítom, hogy ő lesz az új Pattinson (egyrészt Robert közel sem ilyen jóképű, másrészt viszont sokkal tehetségesebb), de én akkor is szurkolok Zac-nek, mert szerintem nagyon jó karaktere van, és van benne potenciál.
No de mielőtt még a fejemhez vágnátok, hogy rajongó vagyok, nézzük, hogy miről is van szó, mit tud az Arany, amiért érdemes leülni elé, és rászánni másfél órát az életünkből.
Valahol ott tartottam, hogy az elégedetlenségem okáról Hayes tehet. Szóval ha esetleg ismeretlen számotokra a neve, az nem a véletlen műve, ő Ausztráliában sztár inkább, és ott is a szappanoperák királya, szóval nem egy Anthony Hopkins, és ami azt illeti rendezésben sincs túl nagy gyakorlata. Gyakorlatilag semennyi, ennek tükrében kicsit fura hogy ezt a melót rábízták.
Ugyanakkor nagy kockázat talán mégsem volt a dologban, hogy a film legnagyobb költségét kétség kívül Efron gázsija jelenthette, az Arany ugyanis egy tipikus egy emberes thriller, amiben mind a látvány, mint az akció minimális.
Valamikor a jövőben járunk, amikor már nagyon nagy a baj a világban. A sivatagban két ember igyekszik célja felé, ám egyszer csak egy hatalmas aranyrögre bukkannak. A vagyonokat érő fém mozdíthatatlan, ezért a sofőr nekivág, hogy szerezzen egy megfelelő munkagépet, míg a másik (Efron) ott marad őrizni a kincset.
A sofőr azonban csak nem akar visszaérni, folyton közbejön valami – látszólag? vagy valóban? -, emberünk pedig egyre nehezebben viseli a forróságot, a vadállatokat, no és a hallucinációkat.
Vajon a kapzsisága erősebb lesz az élni akarásánál? Vajon ha mi lennénk a helyében, ott hagynánk a vagyonokat érő aranyat, hogy inkább vizet szerezzünk? Vagy a legnehezebb pillanatokban is kitartanánk? Akár az életünk árán is?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat Hayes, és túl azon, hogy a látvány nem túl impozáns, a költségvetés minimális, bizony a téma jó, és Efron nagyot alakít. Száraz – szó szerint – film ez, viszont aki vevő a stílusra, az szeretni fogja. Kényelmetlen utazás vár a nézőre, és ez nem is lesz mindenki ínyére, de érdemes adni neki egy esélyt, mert becsületére szóljon, hogy nem mindennap találkozhatunk hasonlóval.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!