Nehéz teljesen objektíven írni egy filmről, amikor annak a története egy picit személyesen is megérint.
Ugyanis jómagam is apa vagyok, történetesen lánygyermekkel, így Hazanavicius filmjére egy kicsit más szemmel nézek, mint ahogy azt mondjuk tettem volna pár évvel ezelőtt.
Ugyanis amíg nem szülő az ember, addig nem igazán tudja elképzelni, hogy lesz egy kis lény, akit tényleg jobban szeret saját magánál.
Hisz ki ne játszott volna el a gondolattal, vagy vallotta volna egy szerelmes pillanatban élete párjának, hogy őérte még a saját életét is feláldozná? Ám valódi krízishelyzetben nem sokan áldoznák fel magukat másért, nem úgy azonban a saját gyerekükért. Gondolkodás nélkül megtenném én is, de kevésbé drámai vizekre evezve a dolgot a lényeg az, hogy minden tőlem telhetőt megtettem és a jövőben is megteszek azért, hogy a gyerekeim boldogok legyenek.
Így tesz főszereplőnk, Djibi is, akit a remek Omar Sy kelt életre, akinek a pályája az Életrevalókat követően egyre felfelé ível. Ezúttal egy özvegy édesapa bőrébe bújt bele, aki próbálja kihozni a maximumot a kialakult helyzetből és megadni a hétéves lányának mindent, ami emberileg lehetséges.
Ehhez kialakítanak egy különös rítust: minden este lefekvéskor ketten elmerülnek egy varázsvilágban, ahol Djibi a főhős és ahol bármi megtörténhet… ez az ő kettejük csodálatos birodalma, ami összekovácsolja apát és lányát.
Öt évvel később azonban Sofia már kiskamasz és egyre kevésbé érdekli az apjával közös csodavilág. Helyette korosztálya – és elsősorban a fiúk – mozgatják a kislány fantáziáját, aki megindulva a felnőtté válás rögös útján, már nem az a kisgyerek, akinek az apa a legfontosabb ember az életében.
Djibi-nek azonban ezt, a változást, az idő múlását valahogy fel kell dolgoznia és el kell fogadni. Meg kell találnia az új helyét lánya életében és ez bizony még annál is nehezebb dió, mint amilyennek elsőre hangzik.
A film szerencsére kellő humorral és bájos látványvilággal dolgozza fel ezt a kemény időszakot, ami minden szülő életében egyszer elérkezik. A valóság síkja mellett hangsúlyosabb szerepet kap a csodavilág, aminek a megalkotása során a jelmez és látványtervezők az alacsony költségvetés ellenére nagyon odatették magukat.
Persze a film nem hibátlan – azonban az imdb 5 pont körüli értékelése senkit ne riasszon el -, legfőbb negatívumként talán azt hozhatnám fel, hogy a csodavilág és annak szereplői (akik elméletben egy-egy hús-vér szereplő másai) nincsnek kellőképp kidolgozva, azonban a látvány, a hangulat és az apa-lánya kapcsolat megható ábrázolása ezen hamar átlendíti a nézőt.
Szép történet, a drámát finoman adagolva: a kicsik számára is bátran fogyasztható alkotás az elfeledett herceg, én személy szerint minden pillanatát szerettem, de mondom újra: nem voltam elfogulatlan.
Omar Sy és nem Shy.