Azok a feledhetetlen csehszlovák vígjátékok

Bár vitathatatlan tény, hogy a vígjáték aztán tényleg teljesen szubjektív műfaj, az igazság az, hogy elvétve sem találkoztam olyan filmszerető sorstárssal, aki ne mosolyodott volna el azonnal és ne kezdett volna el véget nem érő idézetmonológokba, amint kiejtettem a számon a cshszlovák vígjáték szóösszetételt.

Hogy minek köszönhetik ezek a hetvenes-nyolcvanas években készült filmremekek a hihetetlen, évtizedek múltán sem kopó népszerűségüket? Elsősorban talán annak, hogy görbe tükröt tartanak: segítségükkel büntetlenül nevethetünk magunkon, a szomszédon, no meg azon, hogy milyen esendőek is vagyunk mi, hétköznapi emberek. Bár megszámlálhatatlanul ontotta magából a csehszlovák filmgyártás a termékeket, én most megpróbálok szemezgetni és és kiragadni párat, amik tényleg korszakalkotók, s amiket illik eltenni az utókornak, mert örök érvényű igazságokra tanítanak – no és persze nevettetnek, kortól és nemtől függetlenül. Álljon itt tehát e korszak színe-java, szigorúan véletlen sorrendben, hisz ez nem verseny, vagy ranglista, itt most nincs jobb, vagy rosszabb.

• Az örökség (1993)

  Kicsit kései ugyan, hiszen ez már a kommunizmus utáni ‘gyönyörű’ világ, de méltó helye van cikkünkben. Bohus története maga a hétköznapi álom: az alkoholmámoron és a kilátástalanságon átragyogó fény, a méltó felemelkedés és a könnyen jött – könnyen ment örök igazság himnusza egy személyben Věra Chytilová 1993-as vígjátéka, ami a magyar szinkronszínészet példaértékű munkája is egyben. Annyira abszurd, annyira groteszk, mégis oly kézzelfogható, hogy Bohus kálváriája nem is lehetne hétköznapibb. Egy egyszerű, léhűtő ember története, akinek borgőzös létébe beleszakad egy hatalmas örökség terhe, s a semmirekellő státuszból egy csapásra a falu ura titulus illeti meg. Hősünk persze képtelen megbirkózni ezzel, ami aztán olyan konfliktussorozatot indít el, amire még nem nagyon volt példa a filmtörténelemben -de mi nézők legalább gazdagabbak lettünk a legzseniálisabb ontológiai istenérvvel, ami valaha elhangzott a vásznon-. Egy érzelmi és gazdasági hullámvasút, de ha kevésbé akarok szofisztikált lenni, akkor nyugodtan ráaggathatom a sírva röhögős jellemzőt, hiszen az Örökség nem csak a cshszlovák vígjáték vonulaton dobogós, de minden tekintetben egy megismételhetetlen alkotás. Erre a készítők is rádöbbentek azóta, mert (nem véletlenül nem tudsz róla) a második része, ami 2014-ben látott napvilágot nem hogy megismételni, de megközelíteni sem tudta az első sikerét.

• Nap, széna…. trilógia (1984, 1988, 1991)

  Zdeněk Troška trilógiája mintapéldája a csehszlovák életérzésnek: Hoštice kicsiny falujának története, ahol még a falnak is füle van és a pletyka gyorsabban terjed, mint a fény. Ebbe a vidéki idillbe érkezik meg a Nap, széna, eper (1984) elején Plánička, az agrármérnök tanuló, hogy forradalmasítsa a tejtermelést, méghozzá klasszikus zenével. Elmélete szerint ugyanis a tehenek több tejet adnak, ha ezt hallgatják – no ez az ötlet nem csak számunkra hangzik furának, de a falu népe sem rajong érte, így a kísérlet meghiúsulni látszik. Szerencsére a fiút éppúgy hívják, mint az agrárminisztert, s mikor ez kiderül, máris máshogy áll a falu a kérdéshez, még egy csinos segítőt is kijelölnek a miniszter úr fia (legalábbis ők így hiszik) mellé, Blažena-t, akinek a kedvese azonban rossz szemmel nézi ezt, s megindul a haddelhadd – ezzel együtt pedig az abszurd helyzetek is sokasodni kezdenek, élükön a udvari ágyban fekvő mamával, aki minimum egy külön spinoffot érdemelt volna.
  Bár a trilógia minősége néhol meglehetősen hullámzó (különösen igaz ez a befejező részre, ahol kiszakadva a megszokott környezetből már nem működik annyira a humor), mindenképp méltó helye van a legjobbak között. Főként azért, mert visszafogott harsánysága mellett is imádni való, Hoštice kicsiny ökoszisztémája pedig akármelyik magyar falucskára ráhúzható lenne, így egy szelet ez belőlünk, egy görbe tükör, bár jóval kevésbé görbe, mint Bohusek.

• Az én kis falum (1985)

  Ha a cseh filmgyártásról beszélünk, akkor van egy név, aki teljességgel megkerülhetetlen, ő Jiří Menzel, a csehszlovák új hullám kiemelkedő alakja, a legnépszerűbb és legismertebb rendezője, aki 1968-ban Oscar sikerig vitte a Szigorúan ellenőrzött vonatokat. Menzel nevéhez számtalan (remek) film kötődik, nem is könnyű feladat választani közülük, hisz olyan művekkel gazdagította a filmtörténelmet, mint a amilyen a Sörgyári capriccio, vagy a Hóvirágünnep. Én most mégis kiragadtam egyet, a személyes kedvencemet, hiszen Az én kis falum ismét csak egy ízig-vérig életkép, ami nem igényli, hogy mögöttes eszmei mondanivalót erőltessünk bele, csupán le kell huppanni elé, élvezni, nézni, szeretni, nevetni, és néhol egy picit búslakodni.
  No és persze nem elhanyagolható érv a film mellett Bán János főszereplése sem, aki Otik szerepében több, mint zseniális.
  Valamint az, hogy nem akar többnek tűnni, mint ami valójában – egy egyszerű történet az egyszerű, mindennapi és gyarló emberről, egy faluban, ahol mindenki ismer mindenkit és mindenki segít ahol tud, s mindezt úgy tálalja elénk Menzel, hogy a film minden egyes pillanatából árat a szeretet és az az emberi jóság, ami többé-kevésbé úgy látszik, hogy eltűnőfélben van.

• Tűz van babám! (1967)

  Noha Miloš Forman nevét leginkább későbbi filmjei (Hair, Száll a kakukk fészkére, Ember a holdon) révén ismerte meg a nagyvilág, az 1967-ben készült zseniális szatírája kihagyhatatlan felsorolásomból. Hogy miért tartom ezt a csehszlovák vígjátékok egy korai mérföldkövének? Ha már volt hozzá szerencséd, akkor nem nagyon kell magyaráznom azt hiszem, de ha még nem hallottál a filmről, akkor is könnyű megmagyaráznom: a való élet szülte alaptörténetből Forman egy olyan életszagú, de mégis burleszkbe illő falutörténetet hozott létre, ami a műfaj alapjait jelenti a mai napig, ráadásul páratlan érzékkel válogatta össze karaktereit (s szokásához híven a profik mellett teljesen amatőr színészeket is beválogatott a filmbe, ettől még inkább autentikussá téve azt). Az 1968-as szűk, kicsiny valóság pedig egy tökéletesen összeillő fogaskerekekből álló gépezet – legalábbis elsőre. A tűzoltóegylet által szervezett bál azonban fenekestül felforgatja a közösség mindennapi életét, a szépségkirálynő választás kudarcba fullad, a tombola nyereményeit szétlopják, ráadásul míg a tűzoltók mulatnak, a tűz is felüti fejét az egyik házban – kész a káosz, amin mi persze jókat derülünk, de Menzel filmje néhol túlságosan is fanyar és életszagú, nem csoda, hogy Bacsó Péter Tanújához hasonlóan ez is hosszú évekig egy doboz alján porosodott, az akkori rendszer szája ízének ez egy betiltandó mű volt csupán.

Tudom, a felsorolás közel sem teljes, de szóljon mentségemre, hogy nem is ez volt a cél (no meg egy könyv terjedelme is kevés lenne ha végig akarnék menni a cseh filmgyártás összes remekén). Kimaradtak olyan korszakalkotó filmek is, mint amilyen az Egy szöszi szerelme, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, vagy a Sörgyári capriccio, de én most a saját kedvenceimmel próbáltam átadni a csehszlovák filmremekek szeretetét.
Természetesen felmerül a kérdés és kíváncsiak vagyunk rá ti mit mondtok: számotokra melyik a legnagyobb hatású csehszlovák film? Mit hagytatok volna ki és mit vettetek volna bele helyette a felsorolásba? Írjátok meg nekünk hozzászólás formájában a véleményeteket.
[fb_button]