Azt talán már mindenki tudja, hogy újra leforgatják a klasszikus, 1995-ös Jumanjit, melyben Robin Williams és Kirsten Dunst volt a két főszereplő. Az új változat szép lassan alakul is és ma úgy tűnik, hogy megtalálták a két főszereplőt is, ami azonban komoly meglepetést okozott a rajongók számára.
A Jumanji 1995 egyik legnagyobb sikere volt és kiállta az idő próbáját is hiszen bár az effektek már nem vehetik fel a versenyt a mai filmekben látott hatásokkal, de ennek ellenére a történet és főleg a humor miatt folyamatosan látható valamely tévécsatornán. Éppen ezért nem meglepő, hogy Hollywood az újrázás mellett döntött és a rendezőt már korábban meg is találták Jake Kasdan személyében (Narancsvidék, Rossz tanár – szóval inkább középszerű vígjátékok alkotója).
Ma azonban nagyon úgy tűnik, hogy a két főszereplő is kiválasztásra került. Meglepő módon nem egy húzónevet szerződtettek és mellé a mellékszereplőket (ahogy történet ez Robin Williams esetében), hanem rögtön két nagyágyút fogtak be.
Kevin Hart és Dwayne Johnson nemrég fejezték be első közös filmjüket, mely a Central Intelligence címet viseli és a hírek alapján az új Jumanjiban találták meg a következő közös projektet.
Az persze kérdés, hogy akkor hogyan alakul a szereplői gárda, hiszen a ’95-ös film valóban egy emberre épített, itt viszont két főszereplője lesz a történetnek. Az biztos, hogy a készítők saját bevallásuk szerint nem a korábbi filmet, hanem Chris Van Allsburg 1981-es könyvét tekintik követendőnek, így az sem elképzelhetetlen, hogy egy teljesen új történet bontakozik ki a szemeink előtt.
Ti mit gondoltok a hírről? Érdekel egy új Jumanji bárkit is vagy félő, hogy valamit elrontanak az alkotók és meggyalázzák a klasszikus emlékét? Egyáltalán jó választás mindenbe betenni Kevin Hartot?
A Jumanji a tervek szerint 2017 júliusában kerül majd a mozikba.
-Ö.T.-
[fb_button]
Hát ez…
Én erre kíváncsi leszek mit hoznak ki belőle.
Mivel mindketten ‘ZS’ kategóriás filmekben szerepeltek többnyire, így sokat nem várok a remake-től.
-De azért érhet meglepetés, -majd meglátjuk.
Na nemááár, gyerekek! Kevin Hart??? Pont Kevin Hart?? Ezek nem normálisak!! Jumanjihoz kevin hart-ot berakni??? Ki nem állhatom ezt az embert!!! Idegesítő kis se**dugasz, a pofázunk és végünk első részében annyira idegesítően, és folyamatosan nyüzsög, hogy nem bírtam elviselni. kb 20 perc után leállítottam a filmet, és azt mondtam, hogy kevin hartból egy életre elegem lett! csak mondja, és mondja, és mondja, és mondja,és nem is lehet érteni semmit a hangos, idióta, idegesítő hadarásából. Robin Williams elsírná magát, ha megtudná, ki lépett a helyére!! Johnson kemény fickó, van tartása, és a filmjei is jók, de ez a kis se**dugasz hart… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>
Én nem nevezném zs kategóriásnak egyik színészt sem. Szerintem vannak egész jó filmjeik. Kíváncsian várom ezt is.