Vannak olyan filmek, amelyek megtekintését követően egyetlen kérdés zakatol csupán a fejünkben: vajon ez hogy készülhetett el egyáltalán? Mit éreztek a stúdiónál, amikor ennek zöld utat adtak? Nos, a Zombiváros pontosan ilyen.
a kritika alapvetően spoilermentes
A 2024-es Zombiváros egy újabb darab a mára már igen telített zombis univerzumban, de mégsem a megszokott véres és komoly vonalat követi. Az alkotás inkább vígjátéki elemekkel keveri a posztapokaliptikus zombi horror stílusát, ami meglehetősen vegyes eredményt produkál.
Noha a film szórakoztató lehet bizonyos szempontból, erősen kérdéses, hogy képes lesz-e megtalálni a célközönségét. Legfőképp azért, mert semmilyen tekintetben nem állja meg a helyét igazán.
Erről van szó
A Zombiváros története két fiatal, Mike és Amy kalandját követi, akik véletlenül egy elátkozott filmet néznek meg. Ez a film egy rejtélyes zombivírust szabadít rá a kisvárosra, amely lassan, de biztosan átváltozik élőhalottakkal teli katasztrófa zónává. Hőseink feladata nem csupán a túlélés lesz, hanem az is, hogy megtalálják a járvány kiindulópontját, és megállítsák azt. Az ügyben segítségükre van Carver (Dan Aykroyd), egy idősödő, excentrikus rendező, akinek múltja kulcsfontosságú a történet kibogozásában.
Bár a zombi apokalipszis számtalanszor megjelenik a filmek világában, a Zombiváros inkább egy könnyedebb, komikus megközelítést választ, amely néha túl sok teret enged a slapstick-humornak. A klasszikus zombifilm elemeit felhasználja, de gyakran azok kifigurázása kerül előtérbe, ami nem lenne baj, ha működne a recept.
Zombiváros 2024: horror és vígjáték kellemetlen keveréke
A Zombiváros nem igazán horrorfilm a klasszikus értelemben, és ez elsődleges problémát jelenthet azok számára, akik egy valódi feszültséget és vérfagyasztó jeleneteket várnak. A zombik inkább komikus szereplőkként vannak jelen, mintsem valódi fenyegetést jelentenének. A film atmoszférája könnyed, amit a rendezés is támogat: élénk színek, dinamikus vágások és humoros párbeszédek jellemzik. Az ilyen típusú megközelítés egyfajta paródia hangulatot teremt, de a film néha komolyan is veszi magát, ami némi identitászavart okozhat.
Dan Aykroyd és Chevy Chase veterán jelenléte erős alapot adhatott volna a filmnek, de sajnos a karakterek kémiai kapcsolata és a történetív nem teszi lehetővé számukra, hogy teljesen kibontakozzanak. Chase-nek csupán pár szórakoztató jelenete van, és a karakterét gyakran elnyomják a fiatalabb szereplők. Aykroyd ugyan kap egy fontosabb szerepet, de jelenléte nem képes igazán felemelni a filmet. Ez különösen szomorú, mert a tapasztalt színészek képesek lettek volna mélyebb rétegeket vinni a történetbe, ha a forgatókönyv megengedte volna ezt számukra.
Karakterfejlődés és színészi játék
A két fiatal főszereplő, Marlon Kazadi (Mike) és Madi Monroe (Amy) közötti dinamika az egyik legnagyobb gyengesége a filmnek. A karakterek jól elkülöníthető személyiségekkel rendelkeznek: Mike a tipikus könyvmoly típus, Amy pedig a lázadó, szabadszellemű tinédzser, akinek nem sokat jelent a társadalom szabályaihoz való igazodás. Azonban a köztük lévő kapcsolat kidolgozatlan marad, és hiányzik belőle a természetes kémia. Bár Amy punkos, lázadó személyisége valamilyen szintű frissességet hoz, Mike karaktere elég sablonos, és nem sokat fejlődik a film során.
Maga a karakterfejlődés is elég felszínes, ami nagy probléma egy olyan filmben, ahol a tét elméletileg a túlélésről szól. A zombijárvány kitörése után a két fiatal túl gyorsan alkalmazkodik az új helyzethez, és a személyes konfliktusaik sem igazán kapnak mélyebb feldolgozást. A nézők számára így nehéz azonosulni velük, mivel a karakterek érzelmi ívei elmaradnak a várakozásoktól.
A humortalan humor
A humor a Zombiváros egyik központi eleme, de sajnos itt is vegyes eredményekkel találkozunk. A film tele van slapstick-jelenetekkel, abszurd helyzetekkel és vicces zombi-interakciókkal, de ezek a poénok nem mindig ülnek. Azok a nézők, akik szeretik a könnyed, kissé bolondos humort, élvezhetik ezeket a jeleneteket, de akik mélyebb, szellemesebb humort várnak, csalódhatnak.
A Zombiváros próbál egyfajta paródiává válni, ami a klasszikus zombifilmek kliséit és sztereotípiáit gúnyolja, de sokszor nem megy elég mélyre ahhoz, hogy ez igazán hatásos legyen. A film nem veszi magát komolyan, ami alapvetően nem lenne probléma, ha a humor igazán jól lenne megírva. A gond az, hogy a poénok gyakran erőltetettek, és nem mindig találják el a megfelelő hangnemet.
Zombik mint díszlet
A film zombijai inkább csak háttérelemekként szolgálnak, mintsem valódi fenyegetésként. Bár a történet középpontjában egy zombijárvány áll, a zombik jelenléte inkább komikus hatású, mintsem félelmetes. Ez egy tudatos rendezői döntés lehetett, de az a helyzet, hogy ez a megközelítés elveszi a feszültséget a történetből. A zombik lassúak, esetlenek, és a film nem igazán játszik a klasszikus zombifilmes rettegéssel. Ehelyett inkább a humoros oldalra helyezik a hangsúlyt, ami működhetne, de sajnos nem elég erős ahhoz, hogy valódi hatást gyakoroljon.
Vizuális elemek és rendezés
A film vizuálisan nem nyújt kiemelkedőt, bár a zombik maszkírozása és a speciális effektek elfogadhatóak. A színek élénkek, a díszletek pedig inkább a karikatúra-szerű világot idézik meg. Ez a stilisztikai választás ugyan illik a film könnyed hangulatához, de nem tudja kompenzálni a történet és a karakterek gyengeségeit. A rendező egyértelműen egy könnyedebb, szórakoztatóbb hangulatot próbált megteremteni, ami részben sikerült is, de ez inkább a felszínen marad, és nem megy mélyre.
Záró gondolatok
A Zombiváros összességében egy vegyes érzéseket keltő film. Könnyed hangulata és slapstick humora kellemes kikapcsolódást nyújthat azoknak, akik egy laza, nem túl mély zombifilmet keresnek. Azonban azok számára, akik mélyebb karakterfejlődést, erősebb cselekményt vagy komolyabb zombi-horrort várnak, a film valószínűleg csalódást fog okozni.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!