A hentes, a k*rva és a félszemű (2017) – kritika

Az igaz történeten alapuló A hentes, a k*rva és a félszemű meglehetősen kreatívan dolgozta fel a fehérterrorista/sorozatgyilkos Léderer Gusztáv és neje életét, de ez nem menti meg a nézőt a pokoli kín átélésétől, amit a megtekintése okoz, sőt…

A film azt a pár hónapot mutatja be, amíg a félszemű Léderer (Nagy Zsolt) és a mellé szegődő prostituált, Mária (Gryllus Dorka) vidéken bujkálnak, mivel Léderer fején vérdíj van fehérterrorista tetteiért. Az exkatona a helyi hentesből (Hegedűs D. Géza) próbálja állítólagos tartozását kiszedni, de az inkább munkát ajánl neki a mészárszékén. A hentes közben Mária kegyeit keresi, akár úgy is, hogy megvásárolja, hiszen „minden eladó”. Ez a furcsa háromszög érdekesnek tűnik. Elsőre.

A hentes

Kodelka Ferenc a helyi kiskirály, aki a mészárszékéből gazdagodott meg. Emberei láthatóan tisztelik, szeretnek neki dolgozni, a mészárosok mesternek szólítják – kivéve a félszeműt, aki zsírszalonnának. Humoros ez a kettősség, ahogy a munkások tiszteletében fürdőzik, aztán pár jelenettel később, mint egy gyerek, akit kicsúfolnak, mondja Léderernek, hogy ne hívja így. Ezzel a jelenettel vesztené el a néző tiszteletét, de az eleve meg se volt. Halvány próbálkozást tettek rá ugyan, hogy az oligarchát felsőbbrendűnek mutassák be azzal, ahogy színre lépésekor kiköveteli Léderertől, hogy bemutassa neki a csodálatos szépségű Máriát, de sok hatása nem volt.

Az immáron inkább szánandó férfi még szánalmasabbá válik, ahogy folyamatosan ostromolja a nőt, hol személyesen, hol a félszeműn keresztül, mindvégig sikertelenül. A vonzalmat nem érti a néző, mert kémia nincs köztük, és azon kívül nem tudunk semmit a hentesről, hogy volt egy fiatal szerelme korábban, aki meghalt, és rá emlékezteti Mária. Mondja ugyan, hogy szerelmes, de csak a nemi vágy megléte egyértelmű. A karakterek közötti vonzalom hiánya természetes, de Gryllus és Hegedűs között is mintha hiányzott volna a kapcsolódás.

Nem segíti a nézőt az sem, hogy a hentes folyamatosan csak ígérgeti, hogy megszerzi a nőt. Több jelenetben is elhangzik, hogy „holnap visszajön”, miközben ott áll a nő előtt, aki egyedül van. Miért nem ma? Mire vár?!

Ezek miatt is teljesen érthetetlen, hogy a férfi miért hajlandó mindenét feladni egy éjszakáért a nőért, pedig Hegedűs D. Géza igazán pazar a szerepében.

Az utolsó monológja nagyon nagyot üthetett volna, ha előtte meg lett volna alapozva ez az elbaltázott szerelem.

A kurva

Mária a film elején hagyja ott a bordélyházat, és miután a madam elveszi minden pénzét, a vonat elé áll. Az ott lebzselő Léderer azonban megmenti az életét, és onnantól együtt maradnak. Sok szerepe nincs a nőnek; egy halvány próbálkozást tettek rá, hogy legyen oka lefeküdnie Kodelkával (a pénzből megvenné a helyi kocsmát), de nem volt annyira komolyan véve ez a szál.

Gryllus Dorka jól játszik, de semmi egetrengető, szerintem a megtért kurva szerepében hitelesebb volt a Félvilágban. Ott több szerepe is volt, mint itt, ahol gyakorlatilag mint színésznő prostituálták: a film viszonylag nagy hányadában meztelen és/vagy valaki épp közösül vele.

Ez nagy pofátlansága a filmnek egyébként, az állandó és indokolatlan szexjelenetek. Az az érzése az embernek, hogy

Szász János egy vén perverz, aki szakmát tévesztett – lehetne ő az új Kovi a felnőttfilmszakmában.

A félszemű

Az exkatona a törvény elől bujkálva hazaviszi Máriát, ahol eléldegélnek, amíg a terveknek megfelelően kiszedi a pénzét Kodelkából. Hamar kiderül, hogy egy kényes helyzetben találják magukat: a félszemű a pénzét és a nőt akarja, Kodelka a nőt és a pénzt, a nő pedig a pénzt és nyugalmat.

A film másik hatásvadász részlete Léderer nagyon fenyegető, nagyon fogcsikorgató „ő az enyém” mondókája (az első a szexjelenetek tömkelege). Nagy Zsolt ugyan próbálja hihetően sziszegni e szavakat, mégis úgy hangzik minden alkalommal, mintha a karakter most tanulna magyarul, és ez az első nyelvtanilag helyes mondata, így ezt ismételgeti.

Az derék dolog tőle, hogy nem adja az asszonyát semmi pénzért, mégis valahogy elveszti a néző szimpátiáját, amikor arra a pompás következtetésre jut, hogy igazából mindent megoldana, ha megölné a hentest.

Ezt a tervet végig is viszik Máriával, de nevetségessé válik a dráma, hogy harmadjára sikerül csak végezni a férfival. A második félresikerült kísérlet annyira abszurd, főleg az amúgy realisztikus ábrázoláshoz képest, hogy teljesen kiválik a filmből, mint a puzzle darab, ami nem illik sehova a képben.

Szásztól egyébként nem vitatnám el a természeti képeit. Embereket nagyon természetellenesen vesz fel, beletolja az arcukba a kamerát, furcsa szögekből veszi őket, olyan, mint egy kis ufó, ahogy az embereket kamerázza.

Ellenben az állatokat és a tájat a maguk nyersségében, vadságában úgy mutatja be, hogy ha másért nem, csak azokért a képsorokért érdemes beülni a filmre.

Szívesebben néztem volna háromszor annyi ideig, ahogy hajtják az utcán a marhákat meg ahogy megy át a folyón a komp, mint az összes többi részét a filmnek. Úgy éreztem, Szász pályát tévesztett, és inkább természetfilmesként kéne dolgoznia, mert ahhoz tényleg van tehetsége.

Ez az alkotása egy nagyot markoló, keveset fogó álművészfilm, ami mindent bevet annak érdekében, hogy elgondolkoztassa, megbotránkoztassa, de mindeközben szórakoztassa is a nézőjét. Sajnos a három együtt nem ment a rendezőnek, így kaptunk egy sötét gyilkosság kitervelése és véghezvitele helyett egy fekete-fehér kálváriát három ember között, akik a nagy drámázás közepette nem tudták eldönteni, hogy ki kit akar és mennyiért.