Most az van, hogy minden előzetes sejtelmemmel ellentétben, muszáj leszek dicsérni egy filmet, amiről azt gondoltam, hogy majd jól a földbe kell döngölnöm. Jó, ne vessetek meg, minden alapom megvolt, hogy azt higgyem, az Éjszakai játék is csak egy lesz a tucatkomédiák sorában.
Hollywoodnak hosszú-hosszú évek óta megvan a bevált receptje a vígjátékokra. Érdekes dolog ez, mert működik: fogd a megfelelő színészeket, kanyaríts alájuk egy unalomig elcsépelt történetet, ezerszer látott konfliktussal és hagyd, hogy imprózzanak valamit. Ja igen: építsd az egészet az alpári poénokra, azon úgyis röhögnek majd.
Ha nem, az se baj, elég ha Matthew Vaugh, Jason Bateman, Sudekis, Ed Helms, vagy valamelyik hasonszőrű társukat kiteszed a rivaldafénybe. A többit elintézi a marketing.
A nézők pedig tódulnak, szerintem az erre a szisztémára felhúzott mozik közül egy sem volt veszteséges 10 éve. Nem tudom miért, nem értem hogyan, de működik. No és ugye amíg légy van, addig…
Pedig azt hiszem a magyarázat egyszerű: az emberek szeretnek nevetni. Nagyon.
Mivel pedig szeretnek nevetni, vígjátékot néznek. A nyolcvanas években jó vígjátékokat (mert azokat kapták), mostanság pedig az egy kaptafára készült gyenge közepes biztonsági játékra játszó vígjátékokat. Mert most azokat kapják.
Eltűntek a kreatív emberek, kiöregedtek Zuckerék, nincs már John Landis, a nagy nevettetők is korosodnak. Most már a pénz az elsődleges.
Annál nagyobb öröm, amikor véletlen korpa közé keveredik valami vérpezsdítően egyedi. Mert megesik. Itt egy Trancsírák, ott egy Cornetto-trilógia – nem reménytelen ez, csak nagyon türelmesnek kell lenni.
Az Éjszakai játék pedig díjazza a türelmet. Megannyi középszerű Bateman vígjáték után végre itt egy, amire majd évek múlva is jó szájízzel emlékezünk vissza. Mert bizony a Game Night jó lett. Nagyon jó.
Adott egy baárti társaság, akik az unalmas estéket társasjátékkal ütik el. Egy nap aztán bezavar a képbe Max (Bateman) bátyja Brooks, aki a kétlábon járó siker megtestesítője, Max legfőbb riválisa. Kitalálja és levezényli a világ legmenőbb társasjátékát, ami egy interaktív estébe oltott emberrablós móka: a társaság egyik tagját egy banda foglyul ejti, a többieknek pedig ki kell nyomozni a rejtélyt.
Na de mi van, ha hiba csúszik a számításba? Mi van akkor, ha valójában ez nem is egy játék, csak egy szerencsétlen véletlen, és a rablók valójában nem színészek, hanem valóban bűnözők? Mi ez, egy újraforgatott Játsz/Ma?
Nem, sokkal több annál. Egy olyan kitűnő egyvelege az akció-thriller-vígjátéknak (ne tessék megijedni, messze a vígjáték a leghangsúlyosabb műfaj), amire rég láttam példát. Kitűnő színészi alakítások, főképp a főszereplő páros Bateman-McAdams brillírozik, és még annál is jobb történet jellemzi a filmet. A sztoriról többet nem árulok el, mert minden spoilermorzsa csak rombolja az élvezetet.
Szóval nem titkolom: imádtam az Éjszakai játékot.
Egyfelől azért, mert a saját határain belül mert iszonyatosan kreatív lenni, másrészt azért, mert végre minőségi humort kaptunk. Hiába ugyanis az R-besorolás, ezúttal nem kell végigkínlódnunk tucatnyi fingós poént, végre okos poénokkal tűzdelték tele a forgatókönyvet.
Igen, sablonokból ezúttal sem lesz hiány, puffogtat jó néhány unalomig elcsépelt fordulatot és geget, de ezek eltörpülnek és jelentéktelenek a fordulatosság, és a kreatívság mellett. Végre jött egy vígjáték, amire azt merem mondani, hogy ezt látnod kell. Nem csak pár jó röhögés miatt, hanem azért, mert ezen végre érződik, hogy dolgoztak rajta.
Ezen végre érződik, hogy jól megtervezetten van összerakva. Hogy minden mondatnak helye van, oka van, célja van. Ez pedig 2018-ra olyan ritka már, mint a fehér holló, úgyhogy becsüljük meg rendesen.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!