Akik szeretik követni a filmes világ alakulásait, azok már csecsemőkorban megtanulták, hogy az imdb maga az ördög, ott bármit olvasunk, annak hinni egy pillanatra sem szabad, no és persze az egyes filmek értékeléseiről aztán ne is beszéljünk, mert az ottani pontszám egy lyukas garast nem ér. Nos ha esetleg mégiscsak hajlandóak vagyunk egy picit elhinni, hogy több millió légy mégsem tévedhet, akkor érdemes egy pillantást vetni a Batman v Superman eddig rövidke pályafutására. Míg a premier közelében még az eget nyaldosta a pontszám (nem akarnék az emlékezetemben turkálni, de valahol 9.8 környékén nyitott, majd 9.4 környékén tanyázott jó 2 napig), addig a szélesebb vetítés beindultával igazi zuhanórepülésbe kezdett (jelen pillanatban 7.7 az érték), ráadásul úgy, hogy nem az angry Walt Disney fanok nyomkodták az egy pontokat, hanem az objektívebb nézők értékelték 5-6-7 pontra.
Ez a fogadtatás a nézők részéről nem valami nagy eredmény (finoman és óvatosan fogalmazunk), ezzel szemben a kritika sokkal inkább ízekre szedte (a mi igazság hajnala kritikánkat emerre olvashatjátok, de mi nem voltunk azért annyira szőrös szívűek) és Snyder mellett bizony Affleck Batmanjét sem dicsőítették túlságosan. (zárójelben megjegyzem, hogy egyáltalán nem lenne meglepő, hogy még gyorsan frissen elvennék Snydertől a Justice League filmeket).
Szemfüles újságírók pedig mit tesznek ilyenkor? Természetesen addig ütik a vasat, amíg meleg: leültették az Affleck – Cavill párost és nekik szegezték a kérdést: mit szólnak a film fogadtatásához?[youtube id=”cwXfv25xJUw”]
Itt pedig kiütközik a két színész korkülönbsége: míg Cavill azonnal magához veszi a szót és szép körmondatokban nekiáll ecsetelni az érvekkel, amik maradtak a tarsolyában, addig Affleck (mondjuk nem túl profin, ezért nagy dicséretet biztosan nem kap majd) épp próbál megküzdeni a démonaival és elhessegetni a Daredevil flashbackek nagyját.
Végül pedig mi mást is tehetne? Egyetért.
Bár nincs ilyen kategóriánk és nem is nagyon tervezzük bevezetni, de azt hiszem így pénteken megvan a hét legszomorúbb videója, amihez tökéletesen passzol Simon and Garfunkel – tény és való, hogy a Watchmen alatt sokkal nagyobb öröm volt hallani, ha már Snyder filmekről beszélünk.
Mindenesetre mi őszintén reméljük, hogy látjuk még Afflecket önfeledten mosolyogni, ha Batmanről esik szó. Talán majd egy önálló film után.
[fb_button]
Nem értem miért kell kiforgatni a híreket.Ez az interjú is akkor készült mielőtt még a film megkapta volna a kritikákat.Csak mert most Affleck hót kómásan ott bambul egyből ki kell forgatni az egészet kamuvá.Amúgy akármilyen lett a film (mert vegyesen jó és rosz ) nagyon sokan értenek egyet,hogy ő lett a legjobb Batman.Az igazi félelmetes Batman.Szóval neki nincs min szégyenkezni.
Nem értem miért kell ezen ennyit rugózni… Vannak hibái a filmnek tény, de nem láttam még MARVEL filmet sem hiba nélkül (Kihozzák az Ultron korát utána meg az Ant-Man-t?? ekkora öngólt), de a Nolan féle trilogiában is vanank vicces részek, mégis mekkora hipe övezi. Én nagyon vártam, Affleck Batman-jére is inkább kíváncsi voltam, mint féltem volna tőle. Sokkal jobban féltem Eisenberg Luthor-jától (nekem annyira nem is jött be, nem is értem miért őt választották, messze van a képregény karaktertől korban is, kvalitásban is és termetben is. Anno Hackman vagy Spacey jó választás volt) Szóval Affleck szerintem egyáltalán nem teljesített rosszul,… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>