Batman Superman ellen – Az igazság hajnala kritika




Legyünk őszinték magunkhoz: míg a Nolan féle Batman újragondolás minden tekintetben zseniális volt (nem semmi Nolan hype nincs bennem), addig a DC húzása, miszerint Zack Snyder Acélemberét küldi csatasorba az akkor már fellegekben járó Marvel univerzum ellen egy elhibázott döntés volt. Voltak remek pillanatai, de csak az elvakult rajongók voltak képesek szemet hunyni a hibák fölött, amikből jócskán kijutott – de anélkül, hogy belemennék a részletekbe, kiemelek csupán egyet, a legnagyobbat: a logikai bakiktól hemzsegő forgatókönyvet, ami ide-oda kapkodott, hogy nagyon nagyot akarjon markolni.

A DC feje fölött pedig mostanra már nagyon ott lebeg a véres kard, érzik ott a fiúk, hogy két utcahosszal le vannak maradva, valami nagyon nagyot kellene mutatni, hogy egy csapásra ott lihegjenek a Marvel nyakán és versenyben legyenek a rajongókért (és ne áltassuk magunkat, a dollármilliárdokért). A megoldást pedig abban látták, hogy előbb felépítik a csapatot, aztán majd jöhetnek a szólófilmek, így mégiscsak nagyobbat durran. Nem akarom lelőni a poént, de kénytelen leszek: nem lett igazuk.

maxresdefault (1)Az igazság hajnala Superman és Zod harcával indul, s (mint ahogy azt a trailerek már jó előre ellőtték nekünk), a kettejük városformáló harca ledönti -többek közt- a Wayne vállalat egyik felhőkarcolóját, elpusztítva ezzel ártatlanok ezreit, innen indul a két hős ellentéte, aminek ez remek alapot szolgáltat. Azt nyugodtan le merem írni, hogy Batman és Superman viszonya remekül felépített, többnyire logikus, hogy mi vezérli a karaktereket tetteikben, arra mindig megkapjuk a megfelelő választ.

Hogy Snyder mennyire ért az akcióhoz, azt nem kell magyaráznom, ezzel már az Acélemberben sem volt gond (hát még a régebbi filmjeiben). Hogy ő maga is rajongó, abban sincs hiba.

Ennek ellenére sajnos megint (és most talán még jobban, mint eddig bármikor) elveszíti a fonalat és hibát hibára halmoz, kezdve azzal, hogy a grandiózusság oltárán feláldozza a karaktereit.

Míg Batman központi figura (és sokkal inkább egy Batman film ez, amibe belefért Superman is), addig a mellékszereplők, közülük is kiemelten Wonder Woman teljesen kilóg a vászonról, a legnagyobb csalódás azonban Jesse Eisenberg volt, pontosabban Lex Luthor, aki a legbénább és klisésebb főgonosz, akit vásznon láttunk az elmúlt években. Egy rövid mondat erejéig visszakanyarodnék az akció kérdéséhez: a két főhős összecsapása bizonyos tekintetben (főleg a trailerek sugallta kép alapján) hatalmas csalódás, mind minőségében, mind hosszában. No de vissza a vezérfonalhoz.

Bizonyára sokan voltatok hozzám hasonlóan kétségek közt Affleck Batmanjét illetően (Cavill ugye nem újdonság Superman szerepében). Nos nem engedem bő lére, nem ő a legjobb Batman, akit eddig láttunk, de a maga módján a legsötétebb, legfásultabb igen, ide pedig ez kellett, úgyhogy nem, egyáltalán nem volt csalódás, jöhet az önálló mozija, Affleck rendezésében, látok benne potenciált.

Míg azonban ő mint Batman nem volt csalódás, addig a film maga igen. Ha az Acélemberre elmondható, hogy túl sokat akart markolni, de keveset fogott, akkor ez a Batman v Superman esetében hatványozottan igaz. Bár megkaptuk azt a látványgörgeteget, azt a grandiózusságot, ami vártunk, azon túl semmi mást. Értem a mögöttes elgondolást, és azt, hogy úgy hitték ez elég a rajongóknak, de ennél nem is tévedhetnének nagyobbat. Félre értés ne essék, nem lett rossz film ez, igazi popcornmozi, aminek megvannak a maga csodálatos libabőröztető pillanatai, de belül éppolyan üres és lelketlen, mint amilyen az Acélember volt, sőt.



Ha pedig arra gondolok, hogy ez lenne annak az univerzumnak az alapja, amire a DC építkezni akar, akkor a kétségbeesés lesz rajtam úrrá, mert hirtelen nehezen tudom elképzelni, hogy innen most hogyan és merre tovább. Mert ez még mindig nem a jó ösvény.
[fb_button]


Batman Superman ellen - Az igazság hajnala a Mafab.hu-n

40 hozzászólás

  1. a filmet nem láttam..de szerintem behozhatatlan már a Marvel elönye .egyszerüen azért mert elöbb kezdték az “univerzum” meghódítását,mármint ami a mozit illeti,plusz tökéletesen sikerültek a húzó karakterek (Robert Downey jr. szerintem kulcsfigura volt a sikerben) ,akik szinte teljesen lefedik képességeikkel és egyéniségeikkel az erre nyitott közönség igényeit.
    és mint tudjuk,adott ideig lehet egyfajta stílussal tömni a nagyközönséget…aztán megcsömörödik (lásd vámpír,zombi stb. téma)
    szóval mire a DC belelendülne addigra a fanatikuson kívül nem sok mindenki lesz már kiváncsi rájuk…egyszerüen a Marvel felfalta a szuperhero movie torta nagy részét.

    és ami még szerintem kulcsfontosságú…az a humor,amit tökéletesen adagolnak a Marvelnél…ezért akár egy Ant-Mannel simán verhetnek egy akármilyen grandiózus DC teméket.

    Reply
    • ya

      Reply
  2. Semmiféle előnye nincs a Marvelnek. Én képregényeken nőttem fel a 90es évek közepéig kábé, és kijelenthető hogy a DC legalább annyira egy színes és lebilincselő univerzum mint a Marvel. Igaz komorabb picivel.

    Mind a két univerzum fantasztikus, és nem kell versenyt csinálni a kettő között. Nagy blődség szerintem. Ezek a filmek egy dologról szólnak, az pedig a szórakoztatás. És legyen az akár Marvel, vagy DC, ezt mindkettő igen magas szinten abszolválja.

    Nem kell fannak lenni egyik oldalon sem. Ezek mesefilmek emberek könyörgöm. Beülsz, élvezed, jól szórakozol. nem kémcsőben kell rázogatni egy mesefilmet XD Zack is fantasztikus munkát végzett, akárcsak a másik oldalon a Marvelnél a rendezők. Le a kalappal eddig mindkét fél előtt.

    Reply
  3. A másik meg : Tanuljuk már meg végre különálló elemként kezelni Nolan Batmanét, és nem párhuzamot vonni. Az egy keményvonalas dráma, ami a maga nemében zseniális. De más univerzum. Ez az igazi Justice League előzmény, az eredi képregényszálon, még ha rendesen átdolgozott is, ami nem baj.

    De amíg az emberek puszta kikapcsolódás és szórakozás helyett versenyhelyzetet teremtenek a két képregényes univerzum között, és nagyítóval néznek egy mesefilmet is, addig csak az lesz hogy a DC így meg úgy. Pedig mondom, legalább olyan izgalmas univerzum mint a Marvel.

    Aki még nem látta a filmet ne a kritikákat lesse. Menjen el nyugodtan moziba és élvezze a produkciót, mert ez erről szól, nem másról. És egyébként egy kiemelkedően szuper mozi. A marveles bevételekről meg annyit, hogy senki se tőzsdézni meg bankárkodni ül be a moziba, hanem kikapcsolódni.

    PONT

    Reply
    • kizárt,hogy megnézzem moziban…nCore mire van? 😀
      imre , látszik hogy olyan ember vagy,aki nem néz a dolgok mögé és nem érdeklödik a hogyan és a miért-ekért…vallod: “ülj le oszt szórakozz”…
      azt meg nem mondhatod hogy nincs harc a Marvel és a DC közt,mert mindig is ez határozta meg a dinamikájukat és gyerekes hozzáállás nem foglalkozni a pénzzel,mert ha nincs siker,nincs pénz,nincs folytatás…de jogos,mint “végfelhasználót” nem kell hogy érdekeljenek ezek…kéred a varázslatot,nem érdekel mi van a függöny mögött…

      Reply
    • Szerintem te nem érted az előtted lévő hozzászólását, olvasd el még egyszer.

      Senki nem mondta, hogy a képregényes karakterei jobbak lennének a marvelnak. A téma az volt, hogy:
      1: A filmes univerzumot előbb kezdték el építeni és mire a DC eljut odáig hegy felépítse a sajátját az emberek megcsömörlenek a képregényes témától.
      2: A húzókarakterei (értsd: a színészek) jobbak, mélyebben vannak felépítve.
      3: A marvelnél mindegyik film közös pontja, hogy humoros és nem veszi magát túl komolyan. A BvS-ben egy darab poén nem volt. Nulla, zéró. Így nem lehet 2016-ban képregényfilmet eladni. A folyamatos keménykedés nevetségesen hat.

      Reply
    • Ez nagyon így van.

      Reply
    • Imrének teljesen igaza van!
      Respect!

      Reply
  4. SPOILER:::::

    A film nekem összességében tetszett, leszámítva azt a ***** félórát a végét, amit Superman álhalálával kellett elpityeregni… -.- Én már tényleg elhittem, hogy meg merik ölni, bár akkor egy rakás pincelakó képregényman dühös emailjeit kellett volna fogadniuk, de akkor is… Superman miért éledt fel? Ha nincs kriptonit, akkor csak úgy fogja, puff, regenerálódik és feltámad? Ha ő igen, Zod miért nem? Vagy ez egy speciális képesség, ami csak főhősöknek elérhető? -.-

    Reply
    • Keress utána,az 1992-es “The Death of Superman”-ből használták fel Doomsday-t.Az ez utáni eseményekben benne van,hogy támad fel.

      Reply
  5. Dede. Én pont olyan ember vagyok aki a dolgok mögé néz 😉 De ezen nem fogunk összeveszni 🙂 Egy előkelő étteremben sem érdekli a vendéget az hogy micsoda munkálatok, bevételek, és sz*pás zajlik a háttérben a konyhán 🙂 Vagy hogy épp a szomszédos étterem mennyivel többet termelt. Én pusztán fogyasztói szemszögből tekintek ezekre a mesefilmekre, mert azok. Kicsit nevetségesnek tartom hogy ezeket a képregény adaptációkat úgy elemzik, mint egy Tom Hanks, Christian Bale, etc…komoly, bizonyos szintű intelligenciát igénylő filmet. Jóllehet a Marvel meg a DC univerzumhoz sem árt a tájékozottság. Lévén hogy némelyik kritikus úgy ír ezekről, hogy lerí róla hogy lövése nincs az egészről. Lövése SEM.

    Na písz 🙂

    Reply
    • Jól beszélsz, egy előkelő étteremben is csak az érdekel, hogy ne egy tányér sz*rral szúrják ki a szemem, szép tányéron, ezüst evőeszközzel.
      Mesefilm? 😀 Hallgattál volna, bölcs maradtál volna, mert hogy lövésed sincs (lövésed SE) arról, hogy hogy kellene egy képregényfilmnek festeni, az látszik. Persze, nem kell úgy elemezni, mint egy Macbeth-et, de legalább akkora gond, hogy a nézők jó része (pl te) úgy áll hozzá, mint ha a Baby TV kétórás adása lenne. Így aztán nem csoda, hogy elkészülhet egy ilyen DC képregény megcsúfolás, mint amilyen ez a trágya is.

      Ismered amúgy a mélyrepülést? Nem? Akkor lessed imdb-n a film pontszámát és megismered 😀

      Reply
      • Nem tudom, hogy mi szúrja ennyire a szemedet a hozzászólásaiban, úgy tűnik, mintha neked is lenne vmi érdeked abban, hogy ilyeneket mondj. Elmondta a véleményét, azt is elmondta, hogy ismeri a DC és a Marvel képregényeket, szóval van lövése arról, hogy hogyan kellene egy képregény filmnek kinéznie. De tudod, vannak emberek, akik élvezni is tudják a filmeket, és nem kritikák után mennek. Szerintem a rossz kritikák 50%-a azt mondja, amit másoktól hallott, és emiatt nem is akar más szemmel nézni egy-egy adott filmre, a másik 50%-ának pedig valóban van hozzá adottsága, hogy mitől jó vagy rossz egy film. Nem tudom, te melyikbe tartozol, de van egy lövésem 😀 Én személy szerint kiskoromban csak néhány képregényt olvastam el, a legkomolyabb, amiből 1-2őt el tudtam olvasni az a Phantom volt. Így nagyon minimális a hozzáértésem, hogy kinek, milyen utat kellene bejárnia, ha képregényből film változatot készítenek. Amúgy meg az Vasember 1-2, a Bosszúállók – Ultron kora, valamint a Hangyaember sem volt vmi dicsőséges az én szememben. Ezeket a filmeket az Acélember, meg a Batman vs Superman simán veri.

        Reply
    • Elég bután csinálod. Te, mint fogyasztó, megnézel egy olyan filmet, ami pont ugyanarról szól, mint az elmúlt 6-7 év filmjei? Ugyanaz, csak pepitában…. Ugye hogy nem! Na már most, a Hulk kijött 2003-ban, a Vasember kijött 2008-ban, Marvel akkor kezdte építeni a mozivásznon a maga sorozatát, azóta van neki Thor, Amerika kapitány, Pókember, Deadpool, X-men oda vissza, Avangers sorozat, és idén már jön Doctor Strange is. Mindezt nyakon öntve poénokkal és lazasággal.
      Ezzel szemben, DC-nek van kint a vásznon Batman filmek garmadája, Superman filmek, Zöldlámpás (amit akár zárójelbe is tehetünk), Supergirl (szintén zárójel kategóriás), és karaktereket most, 2016-ban kezdi el egy filmbe összeszedni. Marvel 2012-ben hozta ki az Avangers-t, és azóta túl vagyunk egy trilógián.
      Egy szó mint száz: DC MINIMUM 4 év hátrányból indul, a vásznon jóval kevesebb karakterrel, és rohanva próbálja behozni a hátrányát, komolykodva, poénok nélkül, depressziós karakterekkel; és ugyanazt a közönséget célozza, amit a Marvel már leterített. Ja, és DC nem rak extra jelenetet a film végére… Marvel igen.

      Eredmény: Marvel toronymagasan nyert.

      Reply
  6. Én tegnap megnéztem ezt a részt, Superman és Batman képregéynekken nőttem fel.
    Egyáltalán nem láttam siralmasnak a filmet, az hogy mennyire ragaszkodik a film a képregényhez, szerintem rég nem szempont, ezt a MARVEL sem tartja (gondoljunk csak Ultronra amit eredetileg Hank Pym alkot és nem Vasember és Hulk, de fel lehetne hzni a Pókember vonalat is amit eddig egyetlen verzió sem úgy hozott ahogy azt a képregényben olvashattuk)… szóval ezt nézni szerintem felesleges, a filmesek mindig is átkeverik a storyt.
    Eleve Superman és Batman első találkozásának is annyi féle verziója van képregényben is mint égen a csillag, nekem is van egy otthon belőle, pl az pont nem ez ami a filmben van. Személy szerint nekem nem volt csalódás a film… kicsit tartottam Ben Affleck alakításától, de nem volt gond. Nekem pont akkor nem tetszett volna ha egy MARVEL szerű filmet kaptam volna… Én egy Superman vagy Batman filből nem hiányolok egy Robert Downey jr. alakítás… Az a mennyiségű poén ami a filben volt (Jeremy Irons Alfred-je) pont elég volt nem kellett több. Nem rövid a film gond nélkül végignéztem még a végét is. Nekem a forgatókönyvbeli kapkodás sem volt zavaró, ez sem idegen magától a képregéyntől sem, Batman álomjelenetei kifejezetten tetszettek (mivel ez egyik filmben sem jelent még meg, pedig a képregényekben is vannak ilyen jelenetek. Nekem Superman szereplése is rendben volt, benne volt az amit mindig is várok egy Superman filmtől. Szóval szerintem akit kicsit is érdekel nézze meg aztán döntse el maga…

    Reply
  7. “Ismered amúgy a mélyrepülést? Nem? Akkor lessed imdb-n a film pontszámát és megismered”

    Bízom azért benne hogy képes vagy önálló véleményt alkotni és nem pontszámok alapján főzöd le reggel pl a kávét. Látom nem ment át a mondanivalóm. Sebaj. Pihenj most egy picit mert az alaptalan vagdalkozás fárasztó “sportág” tudod. “Trágya, megcsúfolás” Ehhez értetek 😀 De a magadfajtáktól tudod az ember soha nem kap érdemi érvelést, csak …ezt XD

    Mind1. Igazából hidegen hagynak az ilyetén jellegű megnyilvánulások.

    Reply
  8. Tudod ma már mindenki filmkritikus meg filmesztéta lett. Igaz hogy kábé 5%-uk tud írni egy moziról, hogy némi háttéranyag is van mögötte, meg értelem. A képregényekről annyit hogy sztem hatványozottan-enyhén több előfizum volt kiskoromban, mint te valaha is láttál egybe. Cinematrixon is helyre kellett tegyem az egyik majdnem gondolkodni képes kritika írót pl az fb honlapjukon. De azt is ignorálom most már.

    Ez a film egyébként picit watchmen-es feelingnek hatott, de volt benne sok egyéb olyan elem is, amihez nem árt egy kis ismeret. És igen, mesefilm, bár azoknak van manapság a legkomolyabb mondanivalójuk, mint pl ennek a filmnek is. Azt meg még egyszer mondom, ne forszírozd ki mennyire van otthon a képregény univerzumban, mert egy híres közmondást szem előtt tartva, nem fogom veled felvenni a kesztyűt barátom 🙂

    Üdv

    Reply
  9. bennem az volt csalódás hogy, amit nagyon elnézed snyder hogy batman nem gyilkol meg embereket erre éles fegyvert használ a batmobile-lal meg jó hogy nem pisztollyal lövöldözőt én véleményem maga a hiba snyder batmannel kapcsolatba affleck amúgy jó volt szerintem superman hibátlan azt nem értem miért nem az játssza el flasht aki a sorozatba is játssza igy egy sz*r már sajna a flash meg a luthorrol ne is beszéljünk nagyon gyenge volt sajna 😀

    Reply
  10. Kellemes film volt számomra, hozta azt amit elvártam, bár Luthor valóban gyenge alakítás volt, ez a szerep egy kicsit komolyabb külsejü emberhez illett volna, nekem egy elkényeztetett kissé “debil” gyerek jutott róla eszembe, amellett hogy elviekben zseniális és intelligens Luthor karaktere.
    Az akciójelenetekkel nem volt gond, talán picit soknak éreztem Lois Lane jelenlétét a végső harcnál, de kellett az érzelmi szál is. Wonder womant is megfelelően csempészték bele, ámbár kicsit az tűnt fel hogy ez a belépő párhuzamban van az Amerika kapitány új részében feltűnő pókemberrel, legalábbis a trailer alapján ezt gondolom. Konklúzióként azt tudom csak mondani hogy ha ezt a stilust követik és tovább fejlesztik finomitják akkor lassan de biztosan felzárkóznak a Marveles produkciók mellé, szinvonalban is.

    Reply
  11. Hat, ez egy turheto film lett. Egyaltalan nem ertem miert huztak le. Teljes mertekben igazat adok Imrenek. Abszolut hulyeseg osszehasonlitgatni a ket nagy kepregeny gyarat. Teljesen mas kornyezet, mas stilus, mas vilag. Az valo igaz, hogy a DC most kapkod, hogy behozza a lemaradast. De, ebben a “kapkodasban” is ossze tudnak dobni nezheto produkciot. Becsulni kellene ami van es nem kopkodni. A kozottuk levo versenyges csak arra sarkallja a gyartokat, hogy egyre jobb produkciokat ussenek ossze. Meg lehet nezni a Marvelt, hogy amikor elkezdte epitgetni a sajatjat az sem eppen uberkiraly alkotasok lettek az utobbikahoz kepest! Pl. Hulk-al (Universal/Marvel koprodukcio) is futottak mar ket kort, amibol semmi nem lett csak egy popcorn mozi. Ez meg csak a masodik DC film ebben a fazisban. Majd kiforrja magat. A sok onjelolt “producer”, “rendezo” , aki “moge akar latni” es anyagi valamint mas szempontokbol vizsgal egy szorakoztato latvanyfilmet, menjen el jelentkezni a studiohoz! Boldog ember vagyok, hogy filmnezes kozben nem az anyagiakon jar az eszem, mint szerencsetleneknek, hanem SZORAKOZOM. 🙂 Az, hogy vannak hibak a filmben… Kiben, miben nincs? Nezegesd a felhoket, majd lenyugodsz! 😀

    Reply
    • sokféle ember van…te például egy tipikus konzumid*óta vagy…
      de hála istennek sok ilyen van…sokat köszönhetek nektek 😀

      Reply
      • Ooooh ,tes! Te, ezt mind tudod? Nevteleseg mogul „id*ota”-zni szamodra ismeretlen embert es megmondani, hogy milyen ember? Rettento buszke lehetsz magadra! Sokra is viszed az eletben ilyen mentalitassal az biztos. Ha, ennyire tutira franko vagy,akkor talan szemembe is mondhatod a velemenyed! Kurucz Sandor /Wexford az fb-n es kerithetunk lehetoseget a sertegetesednek mas formaban is. De, gondolom kiallni a velemenyedert szemelyesen is, mar nyuszika vagy. 10 eve elek kulfoldon es van sajat vallalkozasom, mint gepesztechnikus. 38 eves koromra osszeraktam az eletem ugy,ahogy te csak almodban remeled a sajatod. Azert, annyira egy elbxottul „id*ota” emberke csak nem lehetek, te „id*ota”. 🙂 Nem azt eszem, amit elem raknak. Hanem, felveszek mindent es szelektalom, leszurom a pozitiv-negativ vonzatat, izlesemre gyakorolt elmenyt vagy csalodottsagot. Legyen az mozi, koncert, szinhaz (amiben te sanyaru leted alatt, valoszinuleg eletedben nem jartal). Orulok az ilyen oneleguletlen emberek letezesenek. Nelkuletek nem lenne színes a vilag. Es kevesebbet is rohognenk a nyomorotokon. Varom a szemelyes jelentkezesed, te arctalan nagy magyar vitez! 🙂

        Reply
        • a konzumidiotizmus egy létezö jelenség…ellenben szerencsétlennek nevezni valakit,no az már sértegetés…csak én nem kapom fel a vizet ilyesmin…lehet,mert nincs semmilyen komplexusom….elégedett vagyok a méreteimmel is..nincs kényszerem összemérni a farkamat a tieddel,se facebookon,sem máshol (bocs)

          éld csak meg sikerként a külföldi mosogatásból lett “karrieredet” és hogy voltál már színházban…remek fickó lehetsz :-*

          Reply
          • Nincs itt semmi farokmeregetes, tes. Baromira elegedett lehetsz a „mereteiddel”, ha szoba hozod. 😀 Mellesleg intelligenciadrol is bizonyitvany. Kb. oviban volt egy olyan jatek, hogy ki mond nagyobbat. Arrol nem is beszelve, hogy ha nem lenne szamtalan komplexusod, akkor miert is irkalsz sertegeteseket? Az szokta dumalni, hogy nincs komplexusa es elegedett a mereteivel, akinek eppen ezekkel van problemaja. 😀 Nekem sincs problemam a „mereteimmel” 196cm/98kg. Nem a farkam meregetnem a tieddel, errol megnyugtatlak. A konzumidiotizmus egy valoban letezo jelenseg. Ettol fuggetlenul, mint ahogyan a szoban is benne van, leidiotazasa egy masik, szamodra ismeretlen embernek. En, altalanossagban beszletem az anyagias emberekrol. Te viszont oregem konkretan nekem cimezted a sertegetesed es nem kulon blokkban emlitettel egy altalanos velemenyt. De, ezt nyuszi vagy ezek szerint szemelyesen is vallalni. Csak nethuszarkodsz a nevtelenseg moge bujkalva. Legyel mar tokos magyar gyerek! Vagy leszaradt es nincs is mit “meregetned”? nyusz! ne legyel nyusz! 🙂 AutoCAD, Pro/Engineer muszaki tervezo iroda es CNC programozas sajat vallalkozasban nem egeszen „mosogatas”. 🙂 De, hat ha neked csak ennyi jut eszedbe kulfoldi mukavallalasrol, hogy „mosogatas”. Akkor ,nem is csodalkozom az eleted kiabrandultsagabol fakado viselkedeseden. Igyekszem egyutt erezni veled es megerteni teged. 🙁

            Reply
          • jó…hát erröl nekem ennyi jött le hogy
            bla-bla-bla kövér vagyok bla-bla-bla

            Reply
          • ja és még édesanyád lánykori nevét ne felejtsd el megírni a legközelebbi önéletrajzi “monológodban” 😀

            Reply
            • Te egy pöc. vagy komolyan mondom veled nem is érdemes beszélgetni, mert csak a saját hangodat hallod. Komolyan egy vicc vagy :-)!!!!

              Reply
  12. Hát én már végig “kínlódtam” ezt a remekművet, de nem teszem meg még egyszer!
    Jelentéktelen és alig követhető a történet, amit talán csak a látvány próbál helyrehozni!?!
    Több – kevesebb sikerrel!

    Reply
  13. Lex Luthor számomra is csalódás volt. Noha a szinésszel semmi bajom, a karakterrel amit képviselt annál inkább. Mintha egy Joker 2.0-t akartak volna csinálni belőle.. annak viszont pocsék volt. Wonder Woman nekem pont, hogy pozitív csalódás volt. Szerintem nemkellett volna a trailerekbe megmutatni, hogy a filmben lesz.. ennek ellenére mégis nagyot szólt amikor megjelent és megmentette a jó öreg Batflecket (WW zenéje pedig egyszerűen orgazmikus volt). Összegezve nekem tetszett.. voltak hibái, de tetszett. 🙂

    Reply
  14. Amikor először akartam megnézni a kritika visszatartott, azt mondtuk a haverokkal hogy egye fene… nem bántam meg, mivel számítottam rá hogy az első fele klisés, felvonultatás lesz null akcióval kb… és ez is lett! Nem mennék bele a film hibáiba, azt már látom kiveséztétek, de azokkal nem értek egyet akik azt mondják hogy nem fektetett le alapot…

    !!!!SPOILERES TARTALOM!!!! Amikor flash megjelent Bruce álmában, az a Injustice God’s Among Us játékból volt kiemelve, ahol Flash visszarohan figyelmeztetni Batman-t hogy igaza volt Supermanel kapcsolatban, ugyanis egy alternatív idősíkban ahova majd az Igazság ligája eljut, ott biza bekattant Suparman mivel Joker lekésel Lane-t, Superman meg elkezdi gyilkolni a rosszfiúkat onnantól… szerintem ezt is feldolgozzák majd. Csak Flash kicsit visszább ment az idősíkban, mivel a mondatából rájön hogy még nem is létezik a Liga, és Bruce még nem ismeri Flash-t sem. De rengeteg ilyen utalás volt még pl Darkseid, Soucide Squad -ból Joker és a kifestett Robin ruha… Batman mondata Supermannak “elég volt ennek a városnak egy bohócruhás elmebeteg” !!!!!SPOILERES TARTALOM!!!!!

    Aki vél még ilyet felfedezni az ossza meg 🙂

    Reply
  15. Hát én megnéztem 3D-ben Imexben és nagyon nagyott ütött.Voltak kisebb bakik de nagyon jól össze volt Rakva.Mellesleg halkan jegyzem meg (Hogy nincs az a film amiben ne lenne kritika) Egyszóval csak ajánlani tudom!

    Reply
  16. szerintem, nagyon jól sikerült alkotás, tökéletesen építették fel a filmet ahhoz hogy lehessen rá építkezni az igazság ligája filmekkel, én minden egyes percét élveztem a filmnek, számomra a Marvel filmek világa gyerekes faék egyszerűségű történetek nem is nagyon jönnek be, pl: a Bosszúálok 2 nagyon gyenge eresztés lett de az egy sem volt valami nagy durranás, viszont a DC már a sötét lovag trilógiával is operált és most az acélember 1-2 is hozta a szokásos minőségi szintet az igazság ligája sem lesz csalódás akkora meg biztos nem mint a Bosszúálok, szóval a Marvel filmeknek van hova felnőni, itt is látszik hogy nem a mennyiség a lényeg hanem a minőség, a Batman vs Superman egy 10/10 -es alkotás lett.

    Reply
  17. Az összes színészt kedvelem aki a filmben játszott, de sajnos nem tudott lekötni.

    Reply
  18. amit látok látvány, amit hallok halvány.

    szégyenteljes, hogy Snydert még merik fontos filmek közelébe engedni mikor a csávó totál inkompetens. a vizualitáson kívül semmihez nem ért(abból is csak a sajátját tolja a túltolt noir-sárgával és a végeláthatatlan indokolatlan lassításokkal), a DC-s filmek forgatókönyvírójával együtt agyon kellene lőni. na jó, nem…de meneszteni biztosan. miért bíznak még a Snyder-Goyer párosban a Warnernél? és nekem senki ne jöjjön a 300-zal vagy a Watchmennel mert a 300 egy mocskos undorító buta háborús propagandafilm ami megpróbál cool lenni és a történelemből építkezni (nem tudom ki a nagyobb háborús bűnös, Snyder vagy Miller), a Watchmen pedig Snyder ELLENÉRE remek nem pedig miatta. így is sokkal gyengébb, mint amekkora potenciál a képregényben volt.

    btw a DC képregényes univerzuma kur*ára nem sötét, sokkal felszabadultabb mint a Marvelé. furcsa is, hogy a filmek terén fordítva van ez. annyi fas*ságot beszéltek össze, hogy az valami katasztrófa. és ez lenne a sötét realisztikus film amit a DC megálmodott? ez a film ami se nem sötét se nem realisztikus? de legalább szürke és buta na meg unalmas? szerintem a Disneynél a hasukat fogják a nevetéstől boxoffice ide vagy oda.

    kár azért a kevés jóért ami a filmben volt, csúnyán nyakon öntötték rengeteg húgymeleg sza*ral.

    Reply
    • Marvel stílus: humor++; DC stílus: megöllek++
      Marvel csaták: nappal; DC csaták: kizárólag éjjel
      Marvel karakterek: karakán, laza
      DC karakterek: fásult, kemény
      … és a DC nem sötétebb?

      Reply
  19. ez ízlések és pofonok dolga…

    nekem pl kifejezetten tetszett Eisenberg karaktere Lutorként… sok szar szerepe volt a srácnak, viszont itt remekül alakít… oké, Lutorról mindenkinek egy nagydarab kopasz, középkorú milliárdos ugrik be, de ez egy remake remakjének a remakje… teljesen belefér, ez egy új koncepció, ami ráadásul működőképes is…

    ugyanakkor, nekem is az az érzésem volt, hogy a film túl sok mindent akar belezsúfolni, kevés időbe, így elnagyolt és sok helyen zavaróan ostoba az eseménysor… több látványt vártam volna… igen, többet… superman gyakorlatilag mellékszereplő, a csodanő pedig kifejezetten nem illik bele sehogy… tudom, így vezetnének be egy külön szálat, saját filmmel, de se a karakter, se a színésznő nem hozott lázba, legalábbis engem…
    Affleck viszont kellemes csalódás volt, a “valóságszagúbb” Nolan filmek után, ahol Bale megtestesítette a tökéletes batmant, félve ültem le a batman vs superman elé, de igazából nem is Bale, hanem Caine hiányzott a komornyik szerepkörből… Affleck batmanje, jól adta vissza a kiöregedett és befordult exszuperhőst, aki némi tuning után visszatér, mert ráébred, hogy csak ő veheti fel a harcot a hamis isten ellen… ha visszatekintünk az eddigi összes batman filmre, mindig parádés szereposztás volt, (hogy párat említsek, Devito mint pingvin, Carry mint enigma, LeeJones mint kétarc, Swarci mint freeze, és így tovább), az igazat megvallva, színészi mínőségben nem lett visszalépés, csupán a teljes mesevilágból átváltozott az egész egy kicsit elképzelhetőbb, realisztikusabb világgá… és ettől lett igazán sikeres a Nolan széria, amit megpróbáltak továbbvinni a BM vs SM-be is…
    összességében, el lehet tekinteni a számtalan apró hibától, mert végeredményében nem lett rossz film, nyilván egy bevezető résznek készült, amiből többszálon akarnak elindulni a készítők…

    …és visszatérve Eisenberg… a végén megkapta az ismertetőjegyét, kopasz lett… szóval, ha nem is került minden teljesen a helyére, de panaszra nem lehet okunk…

    Mindenki nézze meg és ítélje meg magában, de nekem személy szerint tetszett… 🙂

    Reply
  20. Na kicsi Marvel bu.ik nézzetek utána az IMDB-n mennyit kapott a Bosszúállók 8,1 és Ultron kora 7,5. Ja és a bevételt azt még véletlenül se nézzétek meg, mert a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala 424,1 milliót hozott. A Marvel meg a bosszúállóval 392,5 millió. Úgyhogy lehet kicsit törni a fejeket meg pattogni, hogy kinek nagyobb a tábora meg, hogy mennyire fanok az emberek a DC vs. Marvel oldalon. A gyerekeknek a Marvel biztos jobban bejön, de a komolyabb gondolkodó emberek a DC mellett döntenek, mert az jobb ennyi és nincs ha meg esetleg nem a DC az jobbbbbbbb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Voltak kudarcok de az elmúlt években fenomenálisat alkottak, mindegyik rendező és ez is az lett. Aki meg leszar.zza az gyök.r. 🙂

    Reply
    • szóval neked az imdb mondja meg mi a jó film? 😀

      részemröl a Watchmen a top…aztán jön sok Marvel termék Galaxis örzöivel,Avengers-el,X-Men: Az eljövendő múlt napjai-val stb az élen (mert egyszerüen élvezem 🙂 )
      ja és a sötét lovag trilógia minden idök egyik legjobbja szerintem,de azt nem sorolnám ide…
      szóval én sem vagyok Marvel fan,de tény hogy az “univerzum” felépítése a mozivásznon(!) jobban sikerült nekik

      egyébként az én kedvenc filmem alig haladja meg a 7 pontot az imdb-n és majdnem 20millió veszteséget termelt… szóval én biztos nem a számok szerint kategorizálom a filmeket…

      Reply
    • Azokat a számokat honnan szedted? Nem annyira van igazad … igazából, nagyon nincs. 🙂
      http://www.boxofficemojo.com/alltime/world/

      Reply
    • Adolf Hitlert is sokan szerették anno…

      Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .