The Walking Dead – 7. évad 13. rész – kritika

Megint egy újabb hét, ami legnagyobb örömünkre új The Walking Dead epizódot is jelent.  A múlt heti romantikázás után megint vágytunk valami sötétebb hangvételre. Meg is kaptuk. De még hogy. Karaktereink hullanak, mint a legyek. A szokásoknak megfelelően ismételten spoileres írással jelentkezünk.




Királyságunk szépen lassan ráeszmél, hogy bizony a harc elengedhetetlen lesz a jövőre nézve. A látszólag békés hangulatot minden nap beárnyékolja a tény, hogy a Megváltók szépen lassan kisajátítanak majd mindent. Daryl látogatása után már Carol sem alszik olyan nyugodtan: Morgant faggatja, hogy mégis mit kerestek Darylék a királyságban. Ám az igazságot még mindig nem tudja meg Alexandriával kapcsolatban.

A gyorsan tanuló Benjamin, aki Ezekiel és Morgan nagy kedvence, egyre több mindent sajátít el, sőt már az átadásokra is elkíséri a csapatot. Nagy becsben is kell tartani, ha úgy fogja majd pörgetni a botot, mint Morgan. Sajnos azonban egy bottal nem lehet pisztolygolyókat hárítani (kivéve ha az Lucille).

Az átadás során ugyanis egy darab gyümölcs hiányzott, ilyen esetben pedig nem maradhat el a megtorlás. Richard, a király jobb keze már nem bírta elfogadni azt a tétlenséget amit Ezekielék tesznek. “Okos” módon ezért elrejtett a teherkocsiról egy darab terményt a sok közül, hogy csatát uszítson a felek között. A golyót ő várta a koponyájába, de végül nem ő kapta, így egy Benjaminnal kevesebb már a csapat.

Morgan, a mindenkori béke őre rájön Richard tettére, ettől pedig valami nagyon eltörik benne. Érthető is, hisz Benjamint fiának tekintette, de az élet ismét közbeszólt, immáron nem először.

A jámbor botos emberünk pedig pusztakézzel végez Richarddal, a Megváltók csapata és Ezekielék előtt. Talán kellett is ez a karakterünk számára: rá kellett jönnie, hogy ebben a világban már nincs helye az alázatnak, hisz aki ezt teszi, az a Megváltók markába kerül.

Ezután már nem is a királyságba, hanem Carolhoz siet, akinek elmondja mi is történt valójában Alexandriában és a többiekkel, akik Lucille által végezték. Több már nem kell Carolnak se és végre mindenki kedvenc harcos nagyija is úgy dönt, hogy itt már nincs mit tenni, harcolni kell a szabadságért és a halott barátokért. Ezekiel pedig egyet is ért vele.

Morgan és Carol tehát bekeményítettek. Most már szinte minden adott, hogy pontot tehessenek a Megváltók pályafutásának végére. Megint fogyatkozott azonban a gárda, hisz Benjamin és Richard már az örök zöld mezőkön járkálnak. Igaz, Richard már nagyon a végét járta: túlságosan is elvakította a tenni akarás és a bosszúvágy. Ugyanakkor nagyon is kellett Benjamin halála ahhoz, hogy Ezekiel végre ráeszméljen egy dologra: véget kell vetniük a Megváltók általi terrornak, hogy ismét függetlenek lehessenek.


Viszont a harc elkerülhetetlen: Morgan is végre kiszabadult a saját jámborsága fogságából, és dühből akar nekimenni a Megváltók. Izgalom, feszült légkör, sok dráma és nagyon súlyos dialógusok voltak az eheti etap erősségei.

Itt járunk tehát most, három epizóddal a hetedik évad vége előtt. Az összecsapás a küszöbön áll, nekünk viszont várnunk kell.

Értékelés:

[fb_button]

3
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
A.WrodoW 01#Hessteg Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A.
Vendég
A.

Megváltók lesznek azok a megmentők! 🙂

#Hessteg
Vendég

köszi 🙂

WrodoW 01
Vendég
WrodoW 01

Ideje lenne, hogy Tara végre elmondja Ricknek és az egész csapatnak, hogy van hely ahol még több fegyverre tehetnek szert, hiszen még az előző zsákmányuk sem volt elég a szemétdombon lakóknak.