Villámgyorsan rendezőt talált a Villám film




A televízióban már hatalmas siker a Flash, hiszen szeptemberben már a harmadik évadnak eshetünk neki, de a történet itt -természetesen- nem áll meg, a leggyorsabb szuperhős nemsokára a nagy vásznon is tiszteletét teszi majd, noha az előkészületek nem zajlottak zökkenőmentesen.

Áprilisban derült ki, hogy a Villám korábban bejelentett író-rendezője, Seth Grahame-Smith alkotói különbségekre hivatkozva visszaadta a munkát és ezért a Warner Bros. kénytelen volt nekifogni az utódlásnak.

Azonban ez a folyamat nem tartott olyan nagyon soká, hiszen a héten már meg is nevezték az új direktort Rick Famuyiwa, a Házasodik a család és a Dope rendezőjének képében. Érdekesség, de a stúdió megtartja Seth Grahame-Smith forgatókönyvét és ez jelenti majd a Villám alapjait. A dolog azért furcsa, mert ha a nézeteltérések valósak, akkor az feltehetően már a szkript alapján kipattant és kérdés, hogyan lesz képes ebből Famuyiwa a stúdió számára is fogyasztható filmet kihozni.

Az azonban biztos, hogy a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala debütálása után Ezra Miller lesz Barry Allen/Villám és a pletykák szerint Cyborg is tiszteletét teszi majd az alkotásban.

Az összes többi szereplő kapcsán még semmit nem tudunk de a Warner most keresi a következő öt szereplőre a megfelelő színészt: Iris West, Eobard Thawne, Fred Chyre, Len Snart és Jay Garrick.



A bemutatóig még van idő, hiszen a tervek szerint csak 2018. március 16-án lesz a Villám premierje, előtte azonban már felbukkan a karakter Az Igazság Ligája első részében.
-Ö.T.-
[fb_button]

17
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
8 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Dré
Vendég
Dré

A jelenlegi sorozatban szereplő Grant Gustin-val mi a probléma? Miért kellett őt lecserélni, már megint egy feltörekvő/felnyomandó izraelita származású hollywoodi “színész” palántával? Konkrétan kretén feje van ennek az Ezra Miller-nek. Vele nem fog érdekelni a film és remélem nem vagyok egyedül. Majd a sok kampós megnézi…

Sauron
Vendég
Sauron

A DC-nél, ellentétben az MCU-val, nem törekednek arra, hogy a szereplőket ugyanaz a színész játssza a filmben, mint a sorozatban, mivel a filmek és a sorozatok világát is külön kezelik.

http://www.cinemablend.com/new/Why-DC-Thinks-Separating-Movies-From-TV-Shows-Better-83047.html

János
Vendég
János

Anyám borogass ez a homokbucka fogja játszani Flash t? Nem tudom ki volt aki kiválasztotta de biztos nem volt magánál!

NOWAY
Vendég
NOWAY

Mit izgultok, sz*r*á sminkelik, photoshoppolnak rá izmot és tá-dá, már flash is lesz belőle.

enonlui
Vendég
enonlui

hát a sorozatban lévő sráccal nagyon kibékültem. sajnálom hogy nem őt választották be…..
viszont nem szabad megragafni egy embernél. el kell majd engedni Robert Jr. Downey a tony stark szerepében….

muhahha
Vendég
muhahha

Tényleg elég nagy csicskaputtony ez a színész erre a szerepre nézve, egyszerűen nem illik hozzá a szerep, de 2018-ig még van idő hátha majd más lesz a szereplő.

Daniel
Vendég
Daniel

Ezra Miller? Én azt hittem eddig, hogy Flash egy férfi karakter, erre eljátszatják egy kislánnyal. Neeeeee…..!

Viktor
Vendég
Viktor

na ha ez lesz a főszereplő akkor inkább maradok a sorozatnál ezt meg ki hagyom akármilyen jó lesz a film ha meglátom ezt fejet ütné tudnám 🙂