Végleges címet kapott az Underworld 5




Kate Beckinsale visszatér Selene szerepében és ma végleges címet kapott az Underworld 5, melyet az új plakáton láthatunk. A sorozat befejezésének szánt epizód a Blood Wars alcímet kapta, amiből sejthető, hogy ezúttal sem leszünk híján a kellő mennyiségű akciónak.

A 13 évvel ezelőtti, 2003-ban bemutatásra került Underworld első része azért volt legtöbbünk számára kedves, mert Budapesten forgatták a legtöbb jelenetét és akkoriban ez még nem volt ennyire megszokott dolog.

A nemzetközi siker hatására a folytatások érkeztek szépen sorban, egyre csökkenő színvonallal és csak a harmadik részből maradt ki a főszereplő Kate Beckinsale.

Azonban az ötödik fejezetben ismét Selene áll a történet középpontjában és ma megérkezett az első plakát is a filmhez.

És feltehetően senkit nem lep meg, hogy ezen a képen már a hivatalos és végleges cím is látható, szóval mától Underworld: Blood Wars címmel keressük a részt.

Részleteket még nem tudni a sztoriról, de az biztos, hogy ismét a vámpírok és farkasemberek közötti csata adja majd az alapjait a filmnek, melyben Beckinsale mellett visszatér David, azaz Theo James (Négyes a Beavatott-sorozatból), a premier pedig október 14-én lesz esedékes Észak-Amerikában.



Ti mit gondoltok? Érdemes volt ismét alcímet adni az Underworld szériának vagy jobb lenne a számozás? És ki tud majd valaha törni Beckinsale a vámpírgyilkos vámpír szerepéből? Egyáltalán érdekel még titeket az Underworld sorozat?
-Ö.T.-
[fb_button]

5
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
NadoriMW3DaniHesstegRottya Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Rottya
Vendég
Rottya

2016-2016 az csak 3 év, gondolom 2003-ra gondolt. Sok az elírás, vagy a matekkal van a gond. A GoT-nál is 26 epizódot írtatok a végén miközben 23-ról beszéltetek a felette lévő idézetben.

Dani
Vendég
Dani

Nekem az összes rész nagyon bejött. Csak a sorrenddel volt egy kis gond, de amúgy a sztory a kivitelezés nagyon jó lett. Már várom az ötödik részt….remélem nem kell csalódnom

MW3
Vendég
MW3

Már rég vártam erre 🙂

Nadori
Vendég
Nadori

A Lycan-es utáni részek ritka nagy viccek voltak, az az erőltetett romantikus csöpögős sz*r.. az első részében még az is jól meg volt csinálva, a többi rész említésre sem méltó.