Vajon most elkészülhet az Alapítvány sorozat?

Manapság egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a televíziós sorozatok. Minőségben és történetben vannak kiemelkedőbb alkotások, és vannak olyanok is, amelyek hamar eltűnnek a csatornák „süllyesztőjében”. Hogy mi alapján döntik el az egyes műsorszórók fejei, hogy mi kerülhet adásba, és mit törölnek el végleg a képernyőkről… szerintem kockázatos vállalkozás.

A díszletekbe, stábba, az egész projektbe fektetett pénz (mert ma már erről szól) vagy megtérül, vagy… És azon nézők kezében van a döntés, akik hétről-hétre leülnek a TV elé, várva az újabb kalandokat, a történet izgalmas folytatását. Elég azonban egyszer csalódniuk, a művet elég hamar elkaszálják.

Az „Alapítvány-trilógia” egy rendkívül rögös talaj a sci-fi műfajában. Nagyjából Frank Herbert „Dűne” ciklusához tudnám hasonlítani az összetettségét, bonyolultságát. A korábban próbálkozók között olyan neveket találhatunk, mint Roland Emmerich (A függetlenség napja 1-2, Godzilla, Csillagkapu), majd az HBO is feltűnt a színen, nem kisebb névvel, mint Jonathan Nolan (Christopher Nolan testvére, forgatókönyvíró).

A scriptek készítése közben ezen neves alkotóknak rá kellett döbbenniük, hogy a trilógia „megfilmesíthetetlennek” bizonyul. Ám most újabb próbálkozók tűntek fel a színen, mégpedig David S. Goyer író (Penge-trilógia, Nolan Batman-trilógiája), és Josh Friedman forgatókönyvíró (Világok harca, Fekete Dália, Terminator – Sarah Connor krónikák) személyében. A megfilmesítési jogokat ezúttal a Skydance Television vette meg, valószínűleg sok értékes dollárért.

Hogy ezúttal eljutnak e a pilotig, és a csatorna berendeli e a következő epizódokat azt most még nem lehet megmondani, hiszen a munka még csak most kezdődik.

És hogy miért olyan nehéz ebből is bármilyen anyagot összehozni? Ezt kissé bonyolult megfogalmazni. Először álljon itt Isaac Asimov 1942 és 1950 között megjelent klasszikus trilógiájához a hazai kiadás fülszövege:

„Isaac Asimov világhírű science fiction regénytrilógiája azt kutatja, befolyásolható, irányítható-e a matematikai módszerekkel megjósolt, kiszámított jövő?

Összeomlik-e a Galaktikus Birodalom, vagy sikerül megvalósítani azt a gigantikus tervet, amelyet Hari Seldon, a pszichohistória nagy tudósa dolgozott ki két Alapítvány létrehozásával? Az Első Alapítvány tudós tagjai elsősorban technikai eszközök birtokában próbálnak úrrá lenni a Galaxis felett, és valóra váltani Seldon tervét. Egy előre nem látott probléma, az Öszvér felbukkanása meghiúsítaná az egész vállalkozást, ha nem létezne a Második Alapítvány, amely tökéletesen elrejtve és csak kevesek által ismert módszerekkel küzd a tervért.

Ezer év izgalmas és döntő fordulatait sűríti történelmi regénnyé az Alapítvány-trilógia, a tudományos-fantasztikus irodalom klasszikus alkotása.”

Dióhéjban! NAGYON dióhéjban! A trilógia nagyjából 700 vaskos oldalon szövi az eseményeket.

Ez nem is tűnik olyan soknak, amennyiben nem vesszük hozzá a folytatásokat is, ami újabb 6-700 oldalnyi cselekmény. Azért így már máshogy kell nekiállni a sztorinak. Ahogy pedig manapság az írókat ismerhetjük, nem fognak szigorúan az alap történetnél horgonyt vetni, hiszen akkor túl rövid lesz a sorozat. De! Az igazi „bibi” az Alapítvánnyal az, hogy ezen a 700 oldalon olyan módon van megírva a történet, hogy szinte lehetetlen érthető, sokak számára emészthető mozgóképes anyagot kreálni belőle.

Akik igazán le fognak ülni a sorozat elé – amennyiben tényleg elkészül – azok az a réteg lesz, akik olvasták, és megszerették Asimov regényfolyamát. A mai fiatal generációra kár is alapoznia a csatornának (tisztelet a kivételnek!), mert egy olyan, klasszikus értelemben vett sci-fi-ről van szó, ami teljes mértékben kimeríti a műfaj jelentését: science-fiction, vagyis tudományos-fantasztikus! És itt különösen az első szón van a hangsúly! Jómagam többsör is olvastam már mindkét trilógiát, és időnként annyira elvesztem benne, hogy azon kaptam magam: elhiszem, amit olvasok. Annyira valóságosnak hatott, mintha egy létező technológia, a hozzá tartozó minden eszközzel és forrással már a rendelkezésünkre állna, csak papírra kellett vetni.

Asimov zsenije mindig ebben mutatkozott meg, megírni úgy valamit, mintha teljesen hétköznapi dologról lenne szó.

Nem akarok elveszni ezekben a részletekben, és nem akarok táptalajt adni az örök torzsalkodásnak sem. Arra a két táborra gondolok, akik a könyveket és az adaptációkat élesen szembe állítják egymással. Tény: nem lehet mindig mindenki igényét tökéletesen kiszolgálni, valahol meg kell húzni egy határt (ez általában a büdzsé szokott lenni).

Ezért van az, hogy valamit sikerül tető alá hozni, van, ami csúfos kudarcba fullad. Bízom abban, hogy az Alapítvány sorsa ezúttal jó kezekbe került, és hamarosan végig izgulhatom a Galaktikus Birodalom romjain újjászülető társadalom felemelkedését.
[fb_button]