Vaják – második évad (2021) – kritika

Talán dédelgetett Trónok harca trónfosztó álmokat a Netflix, amikor belevágtak a Witcher sorozatprojektbe, ám az első évaddal nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem fog megtörténni. Persze ez nem is feltétlenül baj.

Hisz Andrzej Sapkowski alkotása nem is ezt az utat hivatott bejárni, akik olvasták (vagy játszották), azoknak ez tulajdonképpen nyilvánvaló is volt. Az első évad pedig nehezen nevezhető zajos sikernek, mert mind a kritika, mind a nézők egy része azért húzta a száját – megmondom őszintén, hogy én nem voltam köztük, én imádtam, de ebben tagadhatatlanul nagy szerepe volt Henry Cavill-nek, akinél szerintem keresve se találhattak volna jobb Geraltot.

Túl ezen, engem a flow is elkapott, nem vártam nagyobb pörgést, sem feltétlenül konzisztensebb forgatókönyvet. Lehet persze, hogy bennem volt a hiba.

De ez én vagyok, mások meg azt mondták, hogy ennél azért bőven több akciót elbírt volna az első évad, na meg egy kicsit jobban össze is lehetett volna fűzni a sztorit. Lehet. Ám én azt mondom, hogy itt senki fejében nem fordult meg, hogy ennek nem lesz folytatása, az a bizonyos türelem pedig rózsát terem, majd felpörög ez idővel.

És tulajdonképpen nagyon úgy tűnik, hogy igazam lett.

Ciri és Geralt végre együtt a nilfgaardi vereséggel záruló soddeni csata után, ám Yennefer eltűnik, sokan úgy gondolják, hogy meg is halt. A páros emiatt Kaer Morhenbe megy, a vajákok központjába, ahol Vasemirrel karöltve megkezdődik Ciri kiképzése. Ám Geralték szép lassan rádöbbenek, hogy a lányban nagyon nagy erő lakozik, ami lehet áldás is, ám ha rossz kezekbe kerül, akkor hatalmas átok is. Mindeközben – hogy azért ennyire ne legyen egyszerű a történet – Yennefer, aki fogságba kerül egy varázslónővel és egy tünde vezérrel együtt egy szintén hatalmas misztikus erővel ismerkednek – hogy aztán jól elszabaduljanak a dolgok-bajok.

A történet tehát adott – elsősorban a Tündérvér feldolgozása -, ám sajnos most én leszek az, aki egy picit elégedetlenkedik az összkép miatt. Spoilermentesen – ezáltal röviden – megpróbálom kifejteni a problémáim.

Szóval az helyzet az, hogy a második évad tényleg pörgősebb lett, ám ennek az oltárán nagyon sok mindent feláldoztak a készítők. A harcoknak ugyan jót tett a turbózás, ám a hatalmas léptékű iram a történetet eléggé szétdarabolja. Gyakorlatilag a végéig olyan érzésem volt, mintha a záróévadot nézném, ahol gyorsan-gyorsan el kell varrni minden szálat, haladni kell, nincs idő a magyarázatokra, nincs idő a karakterekre, gyerünk, toljuk, haladjunk.

De kidolgozott karakterek nélkül mit ér egy Witcher? Milyen Vaják az, ahol nem lehet elmélázni Keszegháton a tájat nézve?

Kissé csalódást keltő.

Még akkor is, ha most is imádtam Cavill-t, és akkor is, ha ezúttal is szünet nélkül (na jó, túlzok, de majdnem) lenyomtam az egész évadot. Ez így ebben a formában főleg azoknak fog tetszeni, akik nem olvasták/nem játszották a Witcher-t, a rajongók számára borítékolhatóan csalódás a második évad. Sokaknak a második évad is.

Sajnálom, mert én tényleg hittem, hogy megkapjuk azt az adaptációt, amit ez a világ tényleg megérdemelne, de ez sajnos így, ebben a formában nem több, mint egy szórakoztató popcornsorozat, aminek sajnos nincs valódi mélysége. Ettől függetlenül persze várom a harmadik évadot, mert hát… mégiscsak Witcher.