Üveg (2019)- kritika

M. Night Shyamalan karrierje egyszerre testesíti meg a hollywoodi álmot és rémálmot. Ő az, akinél nagyon nehéz eldönteni, hogy a rossz reklám is reklám, vagy ő az, aki képes még ma is a régmúlt sikereiből élni. 

Akik az elmúlt 15-20 évben lelkes filmfalók voltak és megfordultak jó néhányszor a mozikban, azok számára biztos, hogy nem cseng ismeretlenül M. Night Shyamalan neve. Ő az, aki az ezredforduló környékén egymás után olyan filmeket tett le az asztalra, mint a Hatodik érzék, A sebezhetetlen és a Jelek. Három bődületesen erős mozi, egy egész rendezői életpályára elegendő, ez a fiatal zseni pedig alig harminc évesen se már ezekkel írta be magát a nagyok közé.

Három egymást követő sikerfilm ugyanis nem lehet a véletlen műve.

Épp ezért totálisan érthetetlen az, ami ezután következett. 2004-ben jött A falu és máig emlékszem arra a pillanatra -pedig nem most volt-, amikor lepergett a stáblistája, én pedig ültem mozdulatlanul, hogy ez mégis mi a… de a Falu akkoriban még totálisan megosztó volt, így visszatekintve azt mondom, hogy leginkább azért, mert a nézők egy jelentős része nem akarta elfogadni, hogy Night ezt komolyan gondolta.

Akkor még persze nem tudtuk, hogy a következő évek olyan meglepetéseket tartogatnak számunkra, mint Az esemény, Az utolsó léghajlító, vagy épp A Föld után.

Rosszabbnál rosszabb mozik, sőt mi több, egyre rosszabbak. Night neve pedig szép lassan elkezdett úgy csengeni, mint Nic Cage-é, de akárcsak ez utóbbi esetében, valahogy Shyamalan esetében is állandóan ott a varázslat: rengeteg iszonyatos alkotás után is, ha meghalljuk a nevét, még mindig reménykedünk benne, hogy ezúttal majd… majd most újra megcsinálja.

A csoda pedig ugyan nem történt meg, de majdnem. 2015-ben ugyanis jött A látogatás, ami ugyan nem lesz klasszikus, de egy jól összerakott ki mozi, amiben már megcsillant Shyamalan régi zsenije. Ezt pedig 2016-ban a Széttörve követte, a végén egy olyan csavarral, amitől sok rajongó újra lázba jött.

Mert – és itt kanyarodjunk vissza A sebezhetetlenhez – Shyamalan egy régi álmát próbálta valóra váltani. A 2000-es Unbreakable -sajnos/szerencsére- jelentősen megelőzte a korát. Akkoriban próbált szuperhősfilm lenni, amikor ennek még nemhogy divatja, de nagyjából elfogadottsága és komolyanvétele se nagyon volt. Ennek köszönhetően azt, hogy milyen jól sikerült és mekkora alkotás is, csak évekkel később kezdték el felismerni, addigra viszont Shyamalan-nak már le kellett mondania arról, hogy az eredetileg tervezett trilógiát megalkossa. Egészen idáig.

Mert amikor három éve a Széttörve végén leesett, hogy ez bizony A sebezhetetlen világa… akkor már mindenki a harmadik részt várta. David és Kevin összecsapását.

Sajnos az Üveg meg sem közelíti A sebezhetetlen, vagy a Széttörve minőségét. Nem, ezt évek múltán sem fogom másképp gondolni.

Ami kétségtelenül pozitívum az a három főszereplő játéka.

Kivétel nélkül (igen, még Willis is!) odatették magukat, a játékuk nagyon sokat javít az összképen. Emellett jó párszor – igaz csak pillanatokra – megcsillan Shyamalan régi stílusa és egyedisége, ideértve a film zárását is, ami sokaknak tetszeni fog – én nem vagyok köztük.

Emellett azonban az Üveg elvesztette azt a nagyon fontos összetevőt, ami az első két részt naggyá tette. Eltűnt a misztikum, a karakterdrámák mélysége és ezzel az a feszültség, ami az igazán különleges összetevője ezeknek a filmeknek. Hogy szomorúságunk itt ne érjen véget, a forgatókönyv sem túlságosan erős – míg az elmegyógyintézet helyszínként rengeteg lehetőséget nyújtott volna, addig a film első két harmada nem sok meglepő pillanattal szolgál.

Spoilerezni természetesen nem akarok, úgyhogy ebbe jobban nem megyek bele.

Összességében legyen elég annyi, hogy sajnos nem azt a minőséget képviseli az Üveg, amit A sebezhetetlen és a Széttörve után vártunk volna. Ezzel együtt a film nem lett pocsék és végül megkaptuk a lezárásunkat, de ennél jóval többet, összetettebbet, feszültebbet vártam. Sokkal.

Hogy innen merrefelé visz tovább Shyamalan életútja, azt megtippelni sem lehet. Reméljük, hogy a soron következő filmjei minősége felfelé ívelő pályát mutat majd. Mert legyünk őszinték: hiányoznak az igazán jó, tipikus Night mozik.
[fb_button]