Az első fotók után most kijött a Tarzan legendája című nyári film trailere is, ami, úgy tűnik, jó kezekbe került – a legutóbbi négy Harry Potter-film rendezője nagyon ért a látványhoz.
Persze nem csak a vizualitás viszi el az egész jóra sikerült első előzetest, a Tarzan legendájához ugyanis sikerült egy elég erős szereplőgárdát is összeszedni: a címszereplő Alexander Skarsgard és a Jane-t játszó Margot Robbie mellett Christoph Waltz, Samuel L. Jackson és Djimon Hounsou is feltűnik a filmben.
Tarzan eredeti története már sokszor feldolgozásra került, ezért a Warner az őserdő hősének az életét továbbgondolta. Tarzan (Alexander Skarsgĺrd) már már teljesen beleszokott a városi civilizációba ám újra vissza kell térnie korábban elhagyott otthonába. A látványos dzsungeldosdit David Yates rendezi, kinek eddig az utolsó négy Harry Potter filmet, és az ebben az évben bemutatásra kerülő Legendás állatok és megfigyelésük c.filmet is köszönhetjük.
[youtube id=”dLmKio67pVQ”]Szóval állatból lesz idén elég: épphogy kihevertük a Zootropolis-ban történteket, hamarosan jön Maugli a beszélő állatpajtásaival, bepillanthatunk kis kedvenceink titkos életébe, aztán itt van ez a primitív fickó, Tarzan, aki jól odavág majd a civilizált, öltönyös embereknek. A majmok által nevelt fickó kalandjait egész estés rajzfilmben legutóbb ’99-ben izgulhattuk végig, de animált mozgóképen is hintázott indákon három éve, amelyben a címszereplőt Kellan Lutz keltette életre.
Most pedig itt egy újabb változat a kisportolt testű Alexander Skarsgarddal, Harley Quin megformálójával, Margot Robbie-val, valamint a rosszfiú Christoph Waltz-cal. Egy újabb kis ízelítőt kapunk a filmből, amiből arra lehet következtetni hogy hihetetlenül látványos és esemény dús mozi film lessz belőle.
A bemutató a nyáron esedékes, az egészen pontos dátum pedig: 2016 július 1
[fb_button]
A “most” kijött trailert már tavaly év végén közzé tette a Warner. A Kellan Lutzos “élőszereplős mozgókép” animációs film volt, amiben Lutz szinkronizált. A városból visszatérő Tarzan nem a Warner találmánya, már az eredeti Tarzan-szerző, E. R. Borroughs is megírta, és például az 1984-es Christopher Lambertes Greystoke történetének is fontos része volt. A többi stimmel.
Nem kötözködni akartam én, isten őrizz. Csak hát úgy írtad, hogy az első fotók után jött a trailer, ami bizony úgy hangzik, hogy ez az első “mozgó” előzetes, eddig csak fényképek voltak. A Warner-továbbgondolás is úgy értelmezhető (szerintem), hogy ők itt és most találták ki a dzsungelbe visszatérős sztorit. De mindegy is, értelmezés kérdése, a lényeg, hogy az előzetesek alapján várós film, és én személyesen külön díjazom, hogy nem modernizálták (úgy értem, nem tették át a mai korba a történetet, és nem fiatalították tinédzserré a karaktereket), hanem megmaradtunk a viktoriánus korban, és remélhetőleg az eredeti regények szellemében. A Lutzos javítás… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>