Ha létezik történet, amire bátran ráaggathatjuk az unalomig elcsépelt jelzőt, akkor a Tarzan azt hiszem pontosan ilyen. A teljessége igénye nélkül (hiszen ebben minden benne van, ami egy kicsit árnyalja a képet), csak kattintsatok ide és azonnal megértitek, hogy miről beszélek.
Ennek tükrében egyáltalán nem nagy fordulat, hogy a stúdió úgy döntött, nem a szokásos mesét húzza el a legújabb rész esetében, hanem egy kicsit továbbviszi a történetet. Azt kell mondanom: bár ne tették volna. Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatnék, hogy bárcsak békén hagyták volna az egész dzsungelt Tarzanostúl, Janestül, mindenestül. Sajnos nem így történt.
A legnagyobb gondom, hogy az egész film az első perctől az utolsóig rettentően művinek hat. Általában dicséretes dolognak tartom, ha a rendező (jelen esetben David Yates, nevezzük csak úgy, hogy a főbűnös) szabad kezet és mellé kiapadhatatlan büdzsét (180 millió dollár) kap, mert ebből a párosból nagyon jó dolgok születhetnek, na de nem akkor, amikor egy rendező úgy próbál eredeti lenni, hogy a jól működő szerkezeti elemeket elhagyva, önkényesen változtat a szükséges sémákon, aminek az eredménye egy roppant felületes film.
Amin csak tovább ront a forgatókönyv, ami semmi olyat nem tartogat számunkra, ami kirántana minket az unalomból. A legkevésbé pedig épp az működik, aminek a legjobban kellene: a film vizuális része. Ha a történetmesélés legfontosabb (és szigorúan véve egyetlen) eleme ez, akkor azt úgy kell odarakni, hogy bizony önmagában is működjön. Nos ez itt nem sikerült.
Bambán merednek egymásra szereplőink, s Margot Robbie szépsége sem ejt rabul annyi időre, hogy megfeledkezzünk arról, mennyire egysíkú és felületes minden karakter, akivel találkozunk (az élükön Waltz-cal, akit tényleg imádok, de az, hogy egy az egyben áthozták ide Landa karakterét, az a legkevésbé sem nyerő).
Sem az akciók, sem a dialógusok (ezt mondjuk nem is tudom minek írtam le), sem a történet, vagy annak a háttérelemei nem passzolnak rendesen – a merész újragondolás ezúttal egy drága katasztrófában teljesedett ki.
Ez pedig reméljük végre jó kis tanulópénz lesz a stúdióknak és belátják, hogy nem feltétlen kifizetődő az eredetiség hiánya (alaptörténet) vagy a bután erőltetett eredetiség (maga a film) nézők torkán való letuszkolása. Pontozni ugyan nem feltétlen szeretek és szükségét sem érzem, de ha muszáj lenne, akkor egy öt/tíz lenne az, amit a Tarzan legendájára kiosztanék.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!