3 évvel ezelőtt a rendező azzal indokolta visszavonulását, hogy „kulturálisan már nincs súlyuk a mozifimeknek”, ezért ezután inkább a tévére szeretne koncentrálni. Az Arany-Pálma díjas rendező visszavonulása nagy veszteség volt, hiszen az ő nevéhez kötődik a Mint a kámfor, vagy a végtelenül stílusos Ocean’s Eleven is. De most úgy tűnik visszatér önkéntes száműzetéséből: egy rablós filmet készül megrendezni, nem is akármilyen szereplőgárdával.
A projekt címe Logan lucky, amiben a főszereplőket Channing Tatum és Adam Driver fogják alakítani. Tatumnak nem először lesz dolga a rendezővel, korábban a Magic Mike, a Mellékhatások, és A Bűn hálójában c. mozikon is dolgoztak együtt. A színészt ezeken felül még a Jump Street-filmekben, a Step up első két részében, a Foxcatcher-ben, A G.I.Joe- mozikban és a Jupiter felemelkedésében láthattuk, továbbá szinkronhangként is közreműködött A Lego-kalandban, ahol Superman hangját kölcsönözte.
Adam Driver neve a legtöbbeknek a Star Wars: Az ébredő erő kapcsán lehet ismerős, mint Kylo Ren megformálója, de kisebb szerepekben feltűnt még a 2012-es Lincoln, és a 2013-as Llewyn Davis világa című filmekben is.
A két színész egy testvérpárt fog alakítani, akik egy NASCAR-futam közben próbálnak meg végrehajtani egy nagyszabású rablást.
Rajtuk kívül még Elvis Presley unokája, Riley Keough is csatlakozott, akit a Magic Mike-ból és a Mad Max: A harag útjából ismerhetett meg a nagyérdemű, illetve a Family Guy atyja, a Ted-et íróként, rendezőként és szinkronhangként jegyző Seth McFarlane csatlakozásáról is pletykáltak, de az ő részvétele még nincs megerősítve.
Hogy mikor kerül a mozikba Steven Soderbergh új filmje, arról egyelőre még nincs információnk.
-LaciFiaLaci-
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!