Star Trek: Mindenen túl – itt az új trailer




2009-ben J. J. Abrams és csapata új életet lehelt a Star Trekbe, ami sokaknak nagyon bejött, keveseknek nagyon nem, mindenesetre azt el kell ismerni, hogy a film egyszerre próbált és tudott eleget tenni a régi rajongók vágyainak, és szórakoztatta azokat, akik számára a Trek nem igazán jelent semmit, csak egy könnyed, szórakoztató, de mégis mélységgel bíró űrkalandra vágytak. Nem csoda, hiszen Abrams érti a dolgát, ha erről a műfajról van szó, a gárdát is nagyon összerakták (most őszintén, ki előlegezte volna meg, hogy Quinto ennyire jó Spock lesz?) Négy évvel később aztán jött a Sötétségben, ami apró nüanszoktól eltekintve simán hozta azt a minőséget, amit a folytatástól vártunk, arról nem beszélve, hogy Benedict Cumberbatch Kahnja mennyire emlékezetes tudott maradni.

Itt azonban egy picit megtorpanni látszott a lendület, közbeszólt az Ébredő Erő, no meg a tény, hogy Abrams Star Wars fanatikus (abba most ne menjünk bele, hogy ez a hetedik epizódon mennyire látszott, vagy nem látszott), így átnyargalt a másik univerzumba, a harmadik újhullámos Star Trek film pedig magára maradt, s nekiláttak új rendezőt vadászni. Első körben arról szóltak a hírek, hogy a forgatókönyvíró (az amúgy Star Trek imádóÖ Roberto Orci veszi át a stafétát, azt azonban a stúdiónál is érezték, hogy első filmnek talán egy kicsit túl erős lenne egyből a mély vízben kezdeni. Úgyhogy rövidke keresgélés után kikötöttek Justin Lin mellett, akinek legutóbb a Halálos Iramban hatodik részét köszönhettük, a munka pedig megkezdődhetett.

[youtube id=”xlYdmI6_QCc”]

Aztán jött a trailer (ha valakinek esetleg kimaradt volna, akkor ide kattintva megnézheti), ami után sokaknak keserű lett a szájíze, mert bár nem volt felháborító, de csak nyomokban idézte azt a hangulatot, amit az első két résztől kaptunk, az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk úgy, hogy túlságosan is bugyutára sikerült összevágni, s valahol érthető, hogy nem fogadta túl nagy lelkesedés.

Érezte ezt a Paramount is, úgyhogy most megkaptuk azt a trailert is, amire valójában vágytunk: egy komolyabb hangvételű, kellően sötét (de azért könnyedséggel is felvértezett) előzetest, ami valljuk be őszintén, remek kedvcsináló, most már könnyebben elhihetjük, hogy Lin megbirkózott a feladattal. A sztoriból ugyan nem tudunk meg túl sokat, de épp eleget ahhoz, hogy azobbal látni akarjuk a filmet, úgyhogy le a kalappal, ez most jól sikerült.


A Star Trek harmadik epizódja, a Mindenen túl, július 21-től látható a moziban.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .